Végre beszállt a Dr. Oetker is a Gasztroangyal támogatói közé, kapott is egy szép szpotot a nyitány elé. Kis jazz szólam, panoráma kép, bérház és galambok. Hoppá, kár volt aggódni a múltkor, hogy elfosult az adás, merthogy galambokra fogunk vadászni Szente Vajkkal. (Kivel?) Annyira kézenfekvő volt a téma, de még mennyire nagyszerű! Szente Vajk a Magyarország, szeretlek! műsorvezetője, szóval nem kérdés, ki küldte az adásba. Jövő héten nyilván a Jáksó meg néhány Marslakó lesz a kísérő, vagy fordítva, a Marcsi bukkan fel egy részben. (Ötletes, mi?) Még kulisszatitkokat is elárulnak, sőt, kapunk néhány álőszinte magyarországszeretlek kiáltást, leütünk néhány járókelőt is. Hú de gáz. Főcím.

Hoppá, elfogyóban a központi költségvetés, kellenek a hirdetők, mert megjelenik végre és először a kék kis termékelhelyezés felirat az adás elején. A Magdalena Merlo étteremben kínos másodpercek következnek, még sincsen galamb az étlapon, szopás. Na, akkor majd legközelebb. Most mi van? Átmegyünk a Chess Étterembe, nyalunk a tulajdonosnak, majd bealázzuk. Szintén elutasítás a Rosé Restaurantban, jól van, értjük, hogy sehol nincsen galamb a városban. Van egy tippünk, hol találnak majd, csak gyorsan, mert Vajkot nem egyszerű elviselni.

Azért még az utcán is megállítunk néhány embert, milyen galambokat ismernek, meg ettek-e galambhúst, szolid kis helyzetelemzés, de az erdélyi nénikének puszi is jár. Hoppá, a tippünk is bejön, Bíró Lajos és a Bock Bistro a mi galamblelőhelyünk. Lajos vérrel sűrített, erdélyi típusú galambot készít, Vajk ne tapizd már a séf urat, vágd inkább zsebre a kezedet.

Kis galambtörténelem, hogy régen azért mindenki ette, csak az átkosban ugye. Jaj, tényleg ideje volt már a Bíró Lajost behozni, nagyon örülünk neki, hogy itt van. Autosex tyukos madarat eszünk, ez azt jelenti, hogy kikelés után meg lehet állapítani a nemét, Vajk benyom egy nagy beszólást „egészen érdekes látni, hogyan lesz az állatból étel”. Lol. Jó tipp, ha nem akarunk zöldség ízt, utólag főzzük csak bele a levesbe.

Átrándulunk galambnézőbe, Marcsi nem győz mosolyogni, Bárány István galambász segít nekünk megismerkedni a galambokkal, meg is mondja, hogy minden galamb ehető. Bárány szerint a magyar ember nem kötődik a háznál tartott állatokhoz, csak a nagyüzemihez, nagy igazság, a törvényi rendelkezés is esztelen.

Elővesszük a Bornemisszát, aztán a Magyar Elek szakácskönyvét, amiben már kicsit kevesebb lett a galambrecept. Pirulnak a galambok és zöldségek, még a serpenyőt is begyújtjuk. Egy újabb tipp: alkoholt és savakat nem szabad bennhagyni, ha borral főzünk, ki kell égetni belőle, nagy lánggal. Merthogy nem a végén kell beleönteni a bort, hogy elnyomja az ízt. Az égetéstől ráadásul selymes és édeskés lesz.

Találkozunk Bessenyei Pista bácsival, aki a szováti kék, és a hajdúsági ezüst galambot is kitenyésztette, mesél a kalandról. És milyen a madár? Mint a kitenyésztője volt harminc éve: „széles vállú, telt mellkasú, egyenes, élénk vérű, és megpitéli a tojót röptében is”. A galambszívről legendázunk, régen borba szórták szárítva szerelmi bájitalhoz, Marcsi galambszív pöreszt készítene inkább. Naná, mi is. Jön a buga galamb is Földi Gyulától, ez a tipikus magyar galamb, szívhátrajzzal, körfésűvel, és gatyája is van (hogy legyen mit levetni).

Vissza Bíró Lajoshoz, őrült éhesek vagyunk, főleg amikor a habos galambvért a felvert tojásba öntjük, reméljük áentéeszes nem nézi, mert a szabályozás szerint ma vérport, vagy vérhurkát használhatnak csak az éttermek. Hoppá, és elhangzik a nagy igazság, ha belsőségről van szó, a fűszerrel ne fukarkodjunk. Bíró Lajos megint kíméletlenül őszinte és szerény, igen, akkor lesz séf valaki, amikor azzá válik, és valahogy meg is határozzuk végre a szakács és a séf közötti különbséget, tiszta vizet a pohárba.

Óriás begyest is fogunk az Gábor József udvarában, régi mávos felöltében tanít minket, hú, a legdurvább tényleg a pávagalamb, a maga egészségtelen formájában is. Mi mindenre jó a galambtrágya, rózsaágyás alá és köszvényes lábra is, ecettel.

Amíg készül a sült galamb (hoppá, még senki nem sütötte el a poént), megint csak az jár az eszünkben, tényleg Bíró Lajos az egyik leghitelesebb, legfrankóbb arc a magyar gasztrovilágban, nem kérdés, rohannánk rögtön enni is a Bock Bistroba.

Kicsit postagalambozunk Kósa Győzővel is, nem tudom, az tudjátok-e, hogy ezek a galambosok nagyon jó értelemben őrült és elkötelezett emberek, tényleg az állatukért élnek. Megszállottak, mármint. És hát igen, még mindig nem tudjuk, hogyan és miért talál haza a postagalamb.

Nohát, a végére még az öreg Boxi és beköszönt! Portugieserrel kezdünk mindenki nagy örömére. Józsi bácsi nagyon visszafogott, bizony, megtudjuk azt is, milyen jól megy Koppenhágában a franchise. Nem semmi pillanat: Vajk soha életében nem ivott egy korty alkoholt sem, viszont erőt vesz magán, és beleiszik. Hajrá.

Még egy tenyésztő bácsihoz megyünk, újabb fajtákat ismerünk meg. Sőt, tippel is szolgál Weiland Tamás, hogyan kell galambot tenyészteni. Az átlag galambhús 20-21 százalékos fehérje tartalma mellé extrém alacsony zsír társul, kevesebb a csirkénél, sőt a nyúlnál is. Csak a kecskebéka jobb.

Marcsi jelzi, Villány előnye az összefogásban rejlik, hát ja, attól függ, honnan vesszük, közben látunk egy durva duplapohárpörgetést is benyom. Vajk kérdez egy nagyot, hogy lehet ennyi hektár területet kezelni? (Hogy lehet egy olyan műsort vezetni, mint a MSZ?)
Kivonulunk megint az utcára, és Marcsi rántott galambot fog ajándékozni az embereknek. Bevisszük a galambokat a köztudatba, azért.