Manapság sokan és rengeteg helyen emlegetik az ásványosságot a legkülönbözőbb borokkal kapcsolatban. A kézművesség mellett ez lett mára (sajnos) az egyik legelcsépeltebb kifejezés borbuzi körökben.

Nem vetem meg az ásványokat, köveket, sósságot a pohárban megjeleníteni képes borokat, sőt, kimondottan kedvelem az ilyeneket. A mindent átható, kemény, és az arcunkat mosoly helyett fintorba rántó ízeket viszont nagyon nem. Mostanában két olyan borhoz is volt szerencsém, amelyek az utóbbi élményt nyújtották (az egyik ráadásul még jó nagy adag, friss tölgyet is kapott), és ezt, mintegy a bor erényeként, az aránytalanul magas árat magyarázva adták elő (lásd: barrique), pár hardcore borsznob vájtfülű el is ájult mellettem rögtön, én meg csak egyre a borélményt kerestem. Hiába levegőztettem, pörgettem, kóstoltam vissza többször, jólesően egyszer sem sikerült a poharamba kortyolnom. Ráadásul az erőteljes savérzetet egészen karcossá tették az ásványos jegyek, ez nem segített éppen a helyzeten.

Mert jöhet bármennyire durván vulkanikus/ásványos területről egy bor, nem szólhat csak az ásványokról. Mégiscsak gyümölcsből készült, méghozzá azért, hogy elfogyasztása élvezetet nyújtson nekünk. Számomra az ásványos-sós illatok és ízek fontos kiegészítők, díszítőelemek, melyek izgalmasabbá tehetik a bort, de nagyon fontos az egyensúly megtalálása a kövekből és a gyümölcsből származó aromák között. Való igaz, hogy az ilyen területekről szűrt boroknak hosszabb érlelésre van szükségük, de ha fiatal korukban nincsen meg bennük a hajlam a kedvességre, akkor az később már csak bajosan fog kialakulni.

Kitűnő példa a „gyermekkori” kedvességre Pálffy Gyula 2010-es Olaszrizlingje a Káli-medencéből. A Balaton-felvidéki termelő központja Köveskálon található, nem egész öt hektáron. Nem egy tételéhez volt már szerencsém, és bizton állíthatom, hogy neki évről-évre sikerül kitűnően megtalálnia az emlegetett egyensúlyt a boraiban. A kétezertízes év viszontagságai sok termelőt, és sok bort alaposan megviseltek, alapvetően nagyon nehéz volt megfelelő érettségű szőlőt megfelelő savtartalommal szüretelni, úgyhogy az előfeltételek nem éppen kedveztek az ásványok-gyümölcsök megfelelő egyensúlyának kidomborításához, könnyedén elboríthatták volna a kövek a picit vékonyabb alapanyagot. Szerencsére nem így történt.

A pohárban világos árnyalatok, halvány szalmasárga színvilág. Első szippantásra kellemes, könnyed gyümölcsösség, a háttérben meg hűvös ásványosság. Elsőre egy kicsit külön életet él a fahordó, de alig negyed óra alatt szépen beépül az aromatikába. Szájban elsőre megint szép gyümölcsök (alma, pici körte és mangó) utánuk pedig egészen üdítő ásványos-sós ízek. A lecsengésben hibátlanul köszön vissza az olaszrizling kesernyéje, nem végtelen hosszú, de szépen ível lefelé, sós az utóíze. Kedves, könnyedén megfejthető, nagyon jó egyensúlyú bor, sokat segít ezen a mindösszesen 11 és feles alkoholja is. Mindenféle megtorpanástól mentesen, ütemesen csúszott le az egész palack, másfél deci maradt másnapra, az meg a gyöngytyúk mellé kitűnően passzolt. Három és fél palackot érdemel, én 1500 forintért szereztem be vinotékából, itt picivel drágábban megrendelhető.

És akkor itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy stílusosan ezzel a borral boldog születésnapot kívánjunk az egész blog nevében borászZolinak, akinek bizony mind bor és mind étel szempontjából nagyon sokat köszönhetünk! Szóval hajrá, sok szép évet, sok szép bort!

A palackfotó innen volt, a mosolygós kő meg innen. Norah dontnóváj Jones-t nem kell talán senkinek bemutatni. Albuma és slágereinél csak Grammy és egyéb díjainak száma nagyobb. Az elmúlt tíz év legsikeresebb és hitelesebb női zenésze. Na de azt már biztos nem tudtátok, hogy édesapja Ravi Shankar, a híres szitár művész, mi?