Négy borvidék négy rozéját ajánlja GodardRamsay húsvétra, nyárelőre, örülni a tavasznak. Fogyasszátok szeretettel!

Planina rozé
Kezdjük az elején. Örömömre a Márton-napi skanzen járásnak köszönhető első 2011-es rozé élményem pont e remekbeszabott bor volt. Mit lehet mondani, a libatortól részegült borissza jégvirágos könnyeket ejt, hisz a borús és depresszív tél első újbor élménye még az ízléstől elütő italt is boldog fennköltséggel konstatálja. Szerencsés véletlen, hogy a szubjektív hozzáállás, s az adott tétel épp jó barátok. A mohácsi pince még a 2010-es évben is finom rozét hozott össze, így egy ilyen hatásos nyár után elengedhetetlen egy tökéletes bor. Illatra könnyű, édeskés áfonya, málna játszadozik, ami később könnyű süteményes, cukorkás illatba csap át. A végére egy picit elfárad és a Donald kacsa rágóra asszociál a többség, de ez bocsánatos az első új rozénál. Ízében a pezsgő+földieper íz végig kitart az első kortyoknál, közben hozzásimul egy enyhe vérnarancs is, majd a lecsengésnél kissé lekváros, kandírozott gyümölcsös (ugyancsak eper) ízbe kúszik át.  Később, már a Busójárás alkalmával (nem kevés boldogságunkra) vendégül látott minket pincéjében Horváth Zoltán (a Planina Borház és családi manufaktúra megálmodója és vezetője). Persze a híres Lárfán túl újra előkerült a fentebb említett rozé, melyet az a rövidke eltelt idő csak tovább finomított. Könnyedsége, karakteres epressége, már nem szalad a cukrosság csapdájába, végig kápráztatja az ízlelőbimbókat. A társaság kalapot lenget, poharat tör, s néhány kusza tánclépésre szánja el magát. 

Dúzsi Pipe rozé
Nagy baráti mókamiki; istennek hála, a bor dominál a bárpulton. Kis édelgés után leszünk figyelmesek –az általam oly nagyon kedvelt- Dúzsi rozéra. Márton-napra tálalt. Bizonnyal hozzásimul a lilakáposztás pecsenyéhez.  Szaglunk bátran, hisz eddigi tapasztalataink az adott pincét illetően igazán jók. Nem csalódunk. Bátor, izgalmas, orrfalat remegtető, enyhe epres illatból lágy nyári alma alakul. Sőt, a sorok között, meglepődésünkre, csak úgy mellékesen némi füge fickándozik. Ízben könnyed szamóca, talán vadmálna, igaz a végére felerősödik a cukorkás édesség, de ez bőven elnézhető, szódával pedig talán még frissítőbb.

Juhász Egri Paptag rozé
Van egy, a szerény borkedvelők közt halkan kúszó elgondolás, miszerint ha Villány által vész el a borszüzesség, a többi vidék már csak kiegészítőként kerülhet az ember „kedvencek” palettájára (s épp ebből fakadóan nem is írok konkrét Villányi borokról, hogy elkerülhessem az elfogultság lehetséges vádját). Ha túlzás is, bátran állíthatom, hogy sok nehézségem volt a Juhász pince boraival. Valahogy olyan „másmilyenek” voltak, elütöttek egészen pontosan az ízlésvilágomtól, pedig érezhető volt, hogy minőségük bő dicséretet érdemel.  S lám, ki hitte volna, hogy egy rozé lesz majd, mely a gusztus által felhúzott falakat egyszer csak porrá zúzza. A 2010-es év szerény rozé termésekor is bátran emeltem le a polcokról a Juhász pince e remekét, s most azt kell mondjam, a 2011-es az egyik legkitűnőbb választás, akár étel mellé, akár fröccsbe vagy csak épp úgy, hogy innánk már valami kis könnyűt, de finomat. Remek savakkal hatásos rubintos színekkel nyit. Illatában határtalan eperföld nyújtózkodik, ami hosszan és édesen kitart az utolsó pohárkáig, mellé pici barack és áfonya társul. Ízében ugyancsak az eper uralkodik, mint az idei rozék nagy hányadánál, mely lassan enyhülve teret enged a könnyedebb, kissé citrusos ízeknek. Pörfekt.  

Font rozé
Fontéknál a rozé nem specifikus, akár úgy is fogalmazhatnék, hogy remek fehérboraik listájához csak úgy mellékesen hozzácsapták ezt a kiváló kékfrankos rozét, mely nem mellesleg roppant pénztárcabarát. Elsőként egy jó kis múltidéző filmes estén leltem rá, mintegy a közeledő tavaszi hangulat előfutáraként. Picit halvány, rózsaszínbe hajló színnel bír, ami elsőre nem túlbíztató, ám illatában friss, könnyű szedres, földiepres illatok váltakoznak hosszan kitartva (a vége felé, szerintem a melegedés hatására, átfordult egy kis gumicukros hatásba). A kortyok után a szamóca mutatkozik a legbátrabbnak, majd kis csipkebogyó is érezhető- igaz kell hozzá a gargalizálás bőven. Fröccsbe pedig páratlan, mondhatnám, de akkor a fentebb írottak nem felelnének meg a valóságnak.  

Az első kép innen, a második meg innen.