Tegnap már nálam is ázott a sonka, hogy aztán mindjárt megkezdje jó 5-6 órás wellnessprogramját a gázláng felett. Az áztatás egyébként legalább olyan fontos, mint hogy jó alapanyagot használjunk és türelmesek legyünk.

Ha házi sonkához jutottunk, főzés előtt legalább 6-8 órát áztassuk hideg vízben. (Ez főleg akkor fontos, ha a sonka az alföldről származik. A nagypapa ugyanis vastag sókéregbe rakja a frissen levágott húst, majd néhány hetes forgatás és sózás után fellógatja a kamrába, járja át kicsit a hideg szellő.) Kóstoljunk elő mindig, ha úgy ítéljük meg, elég egy fél órára beáztatni.

Nagy tudományra szükség. Az áztatóvizet leöntve pótoljuk a vizet, forraljuk fel, de ne nagyon lobogjon. Ha felforrt vegyük kicsit vissza a lángot és hagyjuk, hogy szépen komótosan elkészüljön a sonka. Kb 4 kilóig érvényes az „ahány kiló, annyi óra”, afölött viszont már nem igazán működik. Amikor elkészült a sonka, már csak hűtés van vissza. Nálunk anyám mindig kivette egy nagy vágódeszkára bőrével felfelé és hagyta, hogy kieressze a maradék levét és kihűljön. De simán benn is hagyhatjuk a főzőlében, ha nem volt túl sós a hús.

Nálunk otthon volt még egy nagyon fontos szokás, amit anyukám sosem hagyott ki. A főzőedény, amit használt, mindig sokszorosa volt a sonka méretének. Ezt azért így csinálta, mert a sonka mellé a tojások nagy részét is belerakta főni. Azok ettől kellemes füstös ízt kaptak és még környezettudatosak is voltunk, ha akkoriban még nem is tudtuk, hogy létezik ilyen. (Aki nem akarja a hússal együtt, vegye ki a sonkát, és csak a levét használja fel tojásfőzésre.)

Ami pedig elengedhetetlen kelléke az ünnepnek az a torma. Nem baj, ha veszünk a boltban: nehéz bevallani, de én is szeretem a bolti tormát selymes, krémes íze miatt. Szóval, ha időtök engedi, és bírjátok a könnyeket: vegyetek friss tormát, kis mézet és ecetet. Kellemes ünnepeket!