I can has cheezburger?

Az igazi hamburger receptjén nincs mit vitatkozni: megfelelő pékáru, némi zöldség, egy kis szósz, és színtiszta marhahús. És ráadásul nem is egészségtelen.

Jó régóta adósak vagyunk ezzel a poszttal, egész pontosan a blogszületésnap óta. Ugyanis azt találtuk ki, hogy akkor csapunk egy nagy hamburger bulit, de nem a dúsítóval felhúzott, sertés és csirkebőr alapú húspogácsákra pörögtünk rá, hanem az igazi, hamisíthatatlan hamburgerre, amiben a hús tényleg színtiszta hús, darált marha, 20-25 dkg között/per adag. Mellé sült krumplival, hoztuk a tradicionális amerikai filmes menüt.

Persze a hamburger terminológia irgalmatlanul sok változatot takar, klasszik magyar gitárostól a külföldi gyorséttermesekig. Egyébként inkább utóbbiak miatt vált adónemmé és az egészségtelen étkezés szinonimájává. Nem könnyű étel, való igaz, de tisztességesen elkészítve semmivel sem megterhelőbb egy magyar család átlag vasárnapi ebédjénél.

Mint ahogy arra Hahner Péter történész is felhívja a figyelmet könyvében, oly sok finom, de egészségtelen dologgal szemben a hamburger nem az USA-nak köszönhető. Hahner szerint amíg Európa adta a zsemle receptjét, addig  a hús az ázsiai receptek alapján terjedtek el: az USA „csak” ahhoz járult hozzá, hogy példátlanul népszerűvé tette. Sőt, az eredet a nyers marha apróhúsból származik (tatárbeefsteak), majd jön a szerb csevap és aztán Hamburg kikötője, ahonnan a bevándorlók elindultak az újvilágba. Ők vitték Amerikába a darált húst két zsömle között, ami hamburger sztékként lett híres New Yorkban. Az első felszolgált hamburger kétes dicsőségéért sokan küzdenek, az biztos, hogy maga az étel előbb megteremtődött, mint a keresztség.

Na de a lényeg, hogy túlszámoltuk magunkat, meg bedöglött a daráló, ezért nem zsírszalonnát daráltunk bele a húsba, hanem marhafaggyút, amitől hihetetlenül finom lesz, és lazítja is valamennyire, viszont túl hamar kiolvad belőle. Nem tragédia, csak frissen kell fogyasztani.

A megfelelő hamburgerzsemléhez nehéz hozzájutni, nem álltunk neki keleszteni/dagasztani, végül két szép szemünkért, némi pénzért és könyörgésért kaptunk pult alól a pékségben. Salátát, hagymát, paradicsomot, cheddar-t készítünk elő belevalónak, meg még szójaszószos gombát, illetve csinálunk hagymás-vörösboros mártást.

Hamburger Hill című film van, a 1969. május 10 - május 20. között a Hamburger Hill-nek csúfolt magaslatért vívott harcokat örökíti meg. A vietnami háború egyik legvéresebb csatájában az amerikai csapatoknak csak nagy emberveszteségek árán sikerült győznie, ki lehet találni, hogy honnan az elnevezés.

Mexikóban a neve hamburgesas, sonkával és a húsra olvasztott sajttal szolgálják fel. Avokádó, saláta, hagyma és paradicsom megy bele, az öntetben van majonéz, kecsöp és mustár. Ha ananászos, akkor hawai-i. Kínában hanbao-t kell keresni, Japánban hanbāgā-t, ott egyébként a zsemle nélkül szolgálják fel. Persze a helyi változatok is megvannak, melyeken azért felismerni a kozmopolita hamburger jegyeket. Kelet-Ázsiában sok helyen főtt rizsből készül a „zsemle”, a vada pav (indai burger) burgonyaszeletből áll.

Pakisztánban kebap-ból készül. A Paris Las Vegas kaszinóban Las Vegasban szolgáltak fel a legdrágábbat, a nyilván kobe marhából és homárral készült burgert, a tetején karamellizált hagymával, prosciuttoval és brie sajttal, pontosan 777 dollárért. Nem egész 499 dollárért a világ legnagyobb burger is megvásárolható  a Mallie’ ort Grill & Bar-ban. A Teljesen Nevetséges Burger nevű fogás majd 85 kiló, 12 óráig tart elkészíteni, szóval időben be kell rendelni.

És említsünk meg egy magyar városi legendát, miszerint egy időben a siófoki McDonald’s-ban szuper Big Mac-et árultak, ami nem egy, hanem két szelet húst jelentett emeletenként. Legnagyobb előnye  az volt, hogy nem kellett hozzá még két sajtburgert venni, hogy jól lakjál, mint a többi szendvicsük esetében.

Recept akkor róla holnap, mi meg innen is okosodtunk. Az első kép innen van, a második meg innen.


Terjesztem Facsén
whollosi 34 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr984184269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bazd meg 2012.02.23. 18:00:14

Ha mar ilyen jol kinyomozzak a hamburger eredetet, jo lenne akkor ha a nagy magyarnak mondott talalmanyokat is ilyen korultekintoen irnak le, nem pedig hulyiteni a kedves okos magyarokat.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.02.23. 19:27:35

"I can has cheezburger?"

Kitalálod, mi a kérdésem? :)

Nina Skye 2012.02.23. 20:10:22

Pont par napja csinaltam egy Juicy Lucyt, es eletemben eloszor tokeletesre ( a magam izlese szerint) sikerult fuszereznem a hust, a sajt sem folyt ki, beszaras kaja, a legjobb!

dansun 2012.02.23. 20:49:46

...tavaly a madarastecsóban lehetett kapni igazi amcsi húspogácsát. Sima fehér doboz, rajta csak annyi, hogy frozen burger patties, nem is akartam hinni a szememnek. Gyorsan vettem pár dobozzal, amíg volt, de azóta se, mindenhol csak a szart árulják, 50-60% hústartalommal.

Pierr Kardán 2012.02.23. 22:43:09

@Patreides: Az a kérdésed, hogy milyen nyelven van feltéve ez a kérdés.

Szerintem vagy argentínül, vagy belgául, vagy brazilul.

Angolul nem lehet, ha így tenném fel a kérdést egy kezdő angol tanfolyamon, akkor azonnal elzavarnának :-))

Nina Skye 2012.02.23. 22:58:07

@Pierr Kardán: ez egy szorakoztato blog neve is. Az i can has cb....

The Great Destroyer 2012.02.23. 23:03:43

A hentesnél, ahol évek óta veszem a húst, sajna mindig olyan marhahusik vannak, mait nincs szívem hambiba rakni, amelyik szárazabb, az pár nap puhítás(mogyi olaj/édes csili)) után szinte nyersen steak formában végzi, a zsírosabbja pedig pörköltként, néha "tatárbífszek" lesz belőle. A nagyobbik fiam(lassan 3éves:)) nem szereti a darált húsokat, múltkor akartam neki fasírtot adni vacsira és visszaadta ezzel a kommenttel: " APA! HUSIT KÉREK!!!".

Sákif za morro? 2012.02.23. 23:33:13

@Wicket_Wystri_Warrick: Nem kell ez! Egyszer próbáld ki rostélyosból, marhafaggyúból a hamburgert. Csak só és bors! Lehetőleg faszénen.

Sákif za morro? 2012.02.23. 23:33:57

Megjegyzem, a vesefaggyú éppenhogy lassabban olvad mint a szalonna, éppen ezért használják.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.02.24. 00:47:40

@Nina Skye:
Tényleg. Kigugliztam, és tényleg.
icanhascheezburger.com/
en.wikipedia.org/wiki/I_Can_Has_Cheezburger%3F
Hogy mik vannak. :)
De hogy kell ezt lefordítani magyarra? Ez valami "kismacska beszélni angol" dolog? :)
***
- Na mondja, tüntető úr, mi a panasza?
- Hát, például kicsi a hamburger, miniszter úr.
- Rosszul látja ezt a kérdést, tüntető úr. Nem a hamburger kicsi, a pofájuk túl nagy.
***
Én még akkor is érzem azt az átható büdös hamburgersütős szagot, ami itt a Pesti út végén lévő hamburgerestől árad, amikor csak olvasok egy ilyen cikket a hamburgerről. Hát nem a kedvencem ez az étel. :)

Közbiztonság Szilárd 2012.02.24. 01:13:32

Húbazmeg, hol tanultál te angolul?
Biztos, hogy kéne ezt erőltetni?

Meg úgy egyáltalán az írást, mert láthatóan magyarul sem megy az alany-állítmány egyeztetése sem:
"a hús az ázsiai receptek alapján terjedtek el".

Biztos kiválóan szerelsz vízcsapot vagy készítesz cipőfelsőrészt, foglalkozz inkább azzal.
Mert írni kurvára nem tudsz.

És akkor a cikkben összehordott baromságokról, tárgyi tévedésekről még nem is szóltam.

karnak 2012.02.24. 05:10:11

@Patreides: hasznalod a netet es sajat bevallasod szerint te jol beszelsz angolul nyilvan.

karnak 2012.02.24. 05:13:26

Egyebkent nem mindegy a cheddar szarmazasa sem, pl a nemet tipusu a jellegtelensege miatt teljesen alkalmatlan erre.

karnak 2012.02.24. 05:17:13

@Közbiztonság Szilárd: az angollal kapcsolatban nem biztos h olyan nagyon okos valaki, mint amennyire annak akar latszani, vagy fontosnak.
Egyebkent 2012 van.

karnak 2012.02.24. 05:21:05

@Patreides: annyit h mivel en nem olvastam h megnezted, a cheezburger network a vilag legnagyobb szorakoztato site-csoportja (failblog, memebasale, i can has a hotdog, stb)

Inkabb gyereknyelv, illetve sokan igy beszelik az angolt. True story.

Lajosforras 2012.02.24. 06:57:11

" I can has a ......?" Nna. Az is felb@sz,ha valaki magyarul nem tud írni,de ennél lejjebb nemigen van. Legalább egy sztaki fordítót légyszi,ingyenes.

Denny Crane 2012.02.24. 08:15:02

@Lajosforras: akkor légy szíves nézz körül a világban, és fordíts különös figyelmet a "szleng" és az "angol" szavak egymáshoz közeli előfordulására. Gondolom te Yoda szövegein is felhúztad magad, és írtál is Lucasnak azonnal.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.02.24. 10:46:47

Szerintem a legjobb hamburgert a Wendy's-ben lehetett kapni. Chilijük is szerintem nagyon finom volt. A salátáik viszont nagyon gyengék voltak. Én sajnálom, hogy bezártak nálunk. :(

Patreides · patreides.blog.hu 2012.02.24. 18:12:20

@karnak: "sajat bevallasod szerint te jol beszelsz angolul"

Nem kellene valótlanságokat állítani rólam. Hagyjuk az ilyesmit a politikusokra.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.02.24. 18:15:25

@karnak: "Inkabb gyereknyelv"

Csak azért írtam macskát, mert azon a bizonyos oldalon a macsekok szájába adják az ilyen típusú kicsavart szövegeket. Ez biztosan valami cukiság-faktor lehet az angol anyanyelvűek számára.

karnak 2012.02.24. 18:40:10

@Patreides: semmi gond, nem akartam en ledorgolni senkit, bocs ha ugy tunt, csak azt nem szeretem, amikor van amikor valaki nem tud valamit, de vagdalkozik, ugyanakkor becsulom ha valaki elismeri h nem tudott valamit ,megnezi, stb, szoval koszonom a blogiro neveben is a hozzaallast.

ha rakeresel, mert mittomen nem bujod naponta a netet olyan helyeken, mint a 4chan, vagy amirol beszeltunk, akkor az i can has, mint rossz angolsag megtalalhato sok helyen, sok kulfoldi, es egyebkent amerikai angol is hasznal teljesen rossznak tuno parafrazisokat, amik viszont mara beepultek a nyelvbe, nyilvan nem hivatalosan, argokent.

me doin', me want, a fonetikusan szandekosan leegyszerusitett formak stb, ezeket eleg gyakran hasznaljak.

egyebkent szerintem inkabb valami gyerek v talan ha talalgatnom kene akkor valami azsiai (kinai?) altal hasznalt szoosszetetel lehet, ezt pontosan nem tudom, de a cheezburgeresek erosen rajatszottak.

csak egy tanulsag van, az angol nyelv _ismerete_ nagyon mas, mint amit a magyarok nagy resze ismer, akar olyanoke is, akik egyebkent jol beszelnek angolul.

de hat ez ugyanaz, mint ha valaki megtanulna magyarul, konyvbol, szakmai okokbol hasznalja is azt, es akkor vegignezetnek vele egy valovilagot ahogy pl oliver beszel, nyilvan a szleng errol szol.

karnak 2012.02.24. 18:41:01

@Lajosforras: facepalm.
vannak komment elozmenyek is. olvasni is lehet allitolag.

karnak 2012.02.24. 18:41:57

@Patreides: egyebkent ha megnezed a kommenteket, akkor az bosszantott fel, hogy a fele az i can hasrol szolt, es hogy a posztolo hulye.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.25. 00:17:10

@karnak:
Lehet, hogy 2012 van, de attól az angol nyelv szabályai még ugyanazok, mint 2011-ben.

Amiket írsz, azokat nem angol anyanyelvűek használják.

A szleng nem az, amit te elképzelsz, mert bár a hivatalos nyelvtantól eltér, de nem összevissza, hanem úgynevezett "szabályos szabálytalanságok" szerint.

"me doin', me want, a fonetikusan szandekosan leegyszerusitett formak stb, ezeket eleg gyakran hasznaljak."

Csak nem angol anyanyelvűek. Amerikai négereket is beleértve, akikre ilyenkor divat hivatkozni.

karnak 2012.02.25. 05:34:07

@Közbiztonság Szilárd: hat tajekozatlansaggal nehez vitatkozni, negerekrol meg aztan szo nem volt, ezert irtam h 2012 van, a wassup-nigga ganxtarap amire velhetoen celzol a 90-es evekben volt.

Teszem hozza h nyilvan a magyar nyelv szabalyai is konstansok, sosem valtoznak, illetve mondjuk a tizenevesek altal hasznalt 'sya', 'pusy' '7vege' 'szerizlek, 'szerivan' nem leteznek szamodra mert a nincsenek a konyvedben.

... Ugyanmar, inkabb hagyjuk, jol megmondtad a magadet, ha elolvastad volna fentebb amik szulettek valaszok, nem egetted volna magad mert kb 10 kommentet kellet volna atfutni, 3 ember reagalt csak erre, mert ugy tunik az irrelevans temakkal kapcsolatos megmondoemberseg (szabalytalan szo mi lesz most) fontosabb egy gasztroblogban mint a poszt targya.

Szerintem ha hamburger kapcsan ertekelhetot sikerul mondani orommel hallgatja, olvassa mindenki, azt meg h altalad nem, de a vilag nagy reszen ismert parafrazisra utal valaki, azt meg talan nem kene megmagyaraznod.

De ha gondolod, ott van a site uzemeltetoje, irj nekik, vegul is az egyik legismertebb weboldal-csoport amerikai alapitoja es uzemeltetoje nem fog hulyenek nezni ha elmondod nekik h ez szabalytalan. Gondolom torlik is magukat szegyenukben. Sot, irj minden geek-nek aki beszel angolul.

Nina Skye 2012.02.25. 19:24:59

es igy baszodik el egy poen...marmint az I can has...barki, aki elt Londonban tudja, hogy pl a pakik, indiaiak ilyen csodalatos angolsaggal beszelnek, es mivel az I can has... az egy szorakoztato memeblog, ezert nyilvan ezt csavarta ki, nekem bejott, mondjuk en mindig rohogok azon, ahogy a pakik beszelik az angolt, egesz nap el tudnam hallgatni es rohogni rajta....-dehat en egy ilyen sekelyes suttyo vagyok 2012-ben:)

Attilajukkaja 2012.02.27. 11:10:31

@Közbiztonság Szilárd:
Az "I can has cheezburger" kb. olyan, mint nalunk a "ne fürgyé' le", vagyis rajatszik a helytelen nyelvhasznalatra. Ugy latom, ez sokaknak nem volt egyertelmu. Talan a posztolo beszurhatott volna valami referencia linket, mert nem mindenkinek jon igy at a poen, es a kommentek nagy resze tenyleg ebbe az iranyba megy el. Csak kevesen szoltak hozza ahhoz, hogy a valodi hamburger egeszseges es finom etel is!

"És akkor a cikkben összehordott baromságokról, tárgyi tévedésekről még nem is szóltam."
Konkretan mire gondol, kedves uram? Viccel valaszolni nem er! :o)

Közbiztonság Szilárd 2012.02.28. 13:51:58

@Nina Skye:
"dehat en egy ilyen sekelyes suttyo vagyok 2012-ben:)"

Tudom bazmeg, nem véletlenül szeretlek évek óta. :-)

@Attilajukkaja:
Ennyire rosszul a pakik sem beszélnek, sőt, általában a 3. személyű alak marad ki nekik, és a he/she is - ez nem az angol létige, hanem a magyar kötősző - have.

Egyébként a hamburger története a hülyeség, egyszerűen arról van szó, hogy a hajóút során ezt adták az Amerikába kivándorlóknak, meg így a kicsit romlott hús sem tűnt fel, ha valaki rosszul lett, ráfogták a tengeribetegségre.
(Állítólag ma is gyakori eljárás az éttermekben a romlóban lévő húst apróhúsként, erősen fűszerezve rásózni a népre, ezért nem ajánlják, hogy ismeretlen helyen fasírtot, húskenyeret (Stefánia) vagy brassóit rendelj.)
Nem véletlen a Hamburg név az elnevezésben, és kb. minden nyelven benne van, azokban is, amelyek lefordítják az elnevezést, pl. a finn hampurilainen - Hampuri = Hamburg finnül (London meg Lontoo, ilyen fura népek ezek :-), a -lainen meg egy melléknévképző, többek közt a magyar -i képzőnek is megfelel (a sok egyéb mellett).

Nem is tudom, honnan jön ez a kínais kamuzás.
A pogácsaszerűen egybesütött vagdalt húst már Kína felfedezése előtt is ismerték Európában (sőt, Kínában nem nagyon esznek ilyet, mert nem lehet pálcikával rendesen megfogni).
És persze hamburger faschiert eredetileg.

Attilajukkaja 2012.02.28. 14:39:19

@Közbiztonság Szilárd:
Uff! Tudtam, hogy nem uszom meg, ha egyszer ellentmondok neked! :o)

"Ennyire rosszul a pakik sem beszélnek, sőt, általában a 3. személyű alak marad ki nekik"
Ez igy van! Pontosabban meg az sem mindig marad ki. Nem akartam kekeckedni (megteszed azt helyettem te), de a pakik es indiaiak, akikkel en talalkoztam, sokkal helyesebben beszeltek angolul, mint sok magyar. A kiejtesuk tenyleg muris. Azon en is sokat szorakoztam! Ha lattad a "Csavard be, mint Beckham" c. filmet, vagy a masikat, aminek most nem jut eszembe a cime, akkor tudod, mirol beszelek.

"egyszerűen arról van szó, hogy a hajóút során ezt adták az Amerikába kivándorlóknak, meg így a kicsit romlott hús sem tűnt fel, ha valaki rosszul lett, ráfogták a tengeribetegségre."
Ezt adtak? Volt catering is? Nahat!
Amugy en mindig jokat vidulok a hulye angolokon, akik annyi ev utan Indiabol csak a teat es a borsot tudtak meghonositani. A borsot allitolag azert, hogy elvegye az allott hus izet. Ez hiheto.
De az is az, hogy ha a matrozoknak vinniuk kellet magukkal valami hust, az nem a legjobb minosegu volt. Daralva lehetett eheto es igy tudtak leggyorsabban elkesziteni egy sutes alkalmaval. Ez is hiheto.

"Nem véletlen a Hamburg név az elnevezésben"
Ugyan ma'! Hamburg ma is Europa egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb?) kikotoje. Onnan indultak, a foleg Hansa varosok teruleterol erkezo matrozok. Hogy ezt mas nyelvekre is leforditottak, azon nem csodalkozom.

"A pogácsaszerűen egybesütött vagdalt húst már Kína felfedezése előtt is ismerték Európában"
Nem tudom, de feltetelezem, hogy igaz (?). De ez mit sem valtoztat azon, hogy az USA-ban csinaltak a hamburger nevu kajabol azt, aminek ma is ismerjuk. Nem, nem "know-how" volt a lenyeg, hanem a marketing! Az amcsik mindig is ebben voltak erosek! ;o)

"Kínában nem nagyon esznek ilyet, mert nem lehet pálcikával rendesen megfogni"
Sajnos esznek, de a daralt hus altalaban csak egy mellekszereplo. Imadom a chilis tofujukat, de mindig ugy kell kipockolnom belole az apro husdarabkakat! De ok szeretik.
süti beállítások módosítása