Mivel a múltkor már lementünk a felszín alá a vízbe, előtte meg megnéztük a félőrült Ahab és az óriás tengeri emlős legrosszabb és nézhetetlenebb feldolgozását (még a ’98-as Patrick Stewartosnál is rosszabb), itt az ideje, hogy az irodalmi örökség egyik legnagyobb zabálóját, Moby Dick-et is idecitáljuk.

Az első rész folytatásával van dolgunk egyébként, és azt kell mondani, hogy jobb is, mint az előző része: bár ebben tekintetben meg nem is annyira folytatás. Adott az óceán egy szelete, benne velünk, a (még kis) fehér bálnával. Úszkálnunk kell, halakat enni, de sokkal inkább hajókat törni, és felcsipegetni a vízbe pottyanó legénységet, közben fejlesztgetni rendesen. Az emberek meg tényleg nagyon le akarnak vadászni, szigony/háló/ágyúgolyó/robbanóhordó satöbbi és durván fejlődő felszerelés meg hajók nehezítik meg a dolgunk, és közben időről-időre fel kell jönni a felszínre.