Az Erasmus gyakornoki programnak köszönhetően visszatérhettem pár hónapra a varázslatos Isztambulba. Nos, nem sok minden változott, talán egy-kettővel több felhőkarcoló van. De az élet ugyanolyan vásári forgatag, mint tavaly. Dudálnak az autók, a gyalogosok beugranak közéjük a járdáról, az árusok üvöltöznek, a hajók tülkölnek, a sirályok szemtelenek, a galambok szintúgy, mivel mértéktelenül el vannak kényeztetve. A város friss, nyüzsgő, történelmi, modern, izgalmas. Amilyen közhelyesen hangzik, olyannyira igaz. És az ételválaszték… még mindig hatalmas. Zöldségek, gyümölcsök, friss készételek, amennyit a szem, a kéz és a pénztárca elbír.

Az irodában, ahol dolgozom, eddig minden nap kaptunk ebédet egy étteremből. Amolyan menzajellegűt, csak török verzióban. Mától azonban utalványt kapunk, vagyis beindul a helyi éttermek tesztelése a kollégák egyesített erejével. Ennek köszönhetően az Urfa kebappal kezdtem.

Az étel a délkelet-törökországi Şanlıurfából származik, de legalábbis innen kapta a nevét. Mivel török ismerőssel mentem az étterembe, aki ismerte a személyzetet, így különleges kiszolgálást és kedvezményeket kaptunk. Mindezt egy kis enyhe marketingért cserébe, mint pl. „Ez az egyik legtisztább étterem a környéken”, „A turisták is ide járnak”, „A sarokban ülnek az egyik török televízió munkatársai, még ők is”. Miután ezeket élénken bólogatva végighallgattuk, rendeltünk.

A török éttermekben az a jó, hogy a legbonyolultabb fogást is maximum tíz percen belül frissen, gőzölögve, szépen tálalva kihozzák. Ez alatt a tíz perc alatt pedig étvágygerjesztő falatokkal kényeztetik a vendégek, ami természetesen benne foglaltatik az árban. Tehát Urfa kebap. Maga a kebap egy fűszeres darált húsból készült hosszúkás fasírt-szerűség. Mellé lavaşt, grillezett zöldségeket, fűszeres rizst és csípős bulgurt adnak. A lavaş egy búzalisztből sütött, nagyon vékony lepény, ebbe kell csavarni a húst és a többi köretet, a merészebbek és a helyiek még meghintik egy kis erőspaprikával is.

Az ebéd hangulatát megalapozta a törökök hagyományosan jó érzéke a szolgáltatásokhoz. Itt a vásárlókat, vendégeket a legnagyobb figyelemmel veszik körbe. A héten történt például, hogy arckrémet kellett vennem, így betértem egy gyógyszertárba.

Elmagyaráztam, hogy mit akarok, az eladó egyből végignézte az egész kínálatot, majd előkerítették az angolul tudó gyógyszerészt, akivel szintúgy megvitattuk a krém-témát, és kiválasztottuk a megfelelőt.

Ekkor kiderült, hogy épp kifogytak. Sebaj, az egyik eladó átszaladt a szomszédba venni egyet, de sajnos nem jót hozott, erre visszarohant kicserélni. Mindezt a legnagyobb udvariassággal és kedvességgel. Mindezek után mégsem vettem meg a krémet, mert kiderült, hogy drágább, mint amit elsőként mondtak. Sebaj, jöjjek vissza később, hátha lesz valami kedvezményük, udvarias köszönés, mosoly. Valahogy így kellene ezt.

A képen az eminönü-i fűszerbazár (Mısır Çarşısı) bejárata látható, a szöveget leblebi jegyezte le. Mint látható, legnagyobb örömünkre leblebi visszatért Isztambulba, így a blogra is, és éhesebb, mint valaha. Szóval folytatódnak a(z elsősorban) török kajálós posztok. Olvassátok sok szeretettel.