Egy korábbi posztban sikerült már kicsit megvédenem a lúzer-olaszrizling renoméját. Hétvégén megint egy olyan palackkal találkoztam ebből a számomra oly fontos fajtából, hogy nem mehettem el szó (bejegyzés) nélkül mellette.

Ezt a tételt most whollosi kollégának köszönhetem, kedvesével nemrég Szlovéniában jártak, és szerencsére a jeruzalemi illetőségű Jeruzalem Ormož borászat is az útjukba esett (ejtették). Az innen kóstolt eddigi borok alapján azt szűrtem le, hogy nagyszerű szőlészeti munka találkozik a legmodernebb technológiával, kitűnő marketing és egységes arculat jellemzi a pincét. Nagyon szépen teljesítettek az egy literes kiszerelésű boraik is ez idáig, így külön öröm volt, hogy az ajándékcsomagba is került egy ilyen, méghozzá olaszrizlingből (ez laški rizling ott ugye).

Bizony, nem tévedés, van egy másik Jeruzalem (z-vel), méghozzá elég közel hozzánk, Nagykanizsától nincs egy órára. Rengeteg kisebb-nagyobb domb összezsúfolva, 2000 hektár javarészt teraszosan ültetett szőlővel. Az elnevezés nem véletlen: a Szentföldre tartó kereszteslovagok nem tudtak betelni a látvánnyal amikor ideértek, olyannyira, hogy azt hitték, megérkeztek a bibliai helyszínre. Hogy egy arabot nem találtak, nem zavarta őket, letelepedtek, kitették a Jeruzalem táblát, és még hosszú évekig uralkodtak a környéken.

Az előző lúzer-olaszról szóló bejegyzés második bekezdését egy az egyben ide másolhatnám, tökéletesen illik erre a tételre is minden szó, két kivételtől eltekintve. Ez a bor még olcsóbb, mindössze 2,60 euróért szerezte be whollosi, de ezt kiegyenlítendő csak literes, és nem másfeles palackba töltötték le. A csavarzár viszont jóval profibb, már ha ez számít egy olyan bor esetében, amelyiket úgyis pillanatok alatt beverünk. És még egy fontos különbség akad még a két olasz között, a szlovén rizling 2010-es, ez az évjárat azért arrafelé sem volt túl rózsás, nézzük milyen ivóbor sült ki belőle.

Szeptemberi és októberi szüretek gyümölcse a bor, tizenegyes alkohollal (deszeretem!), 7,3 gramm/liter savval és 4,3 gramm/liter maradékcukorral (de még a száraz kategóriában).  Halvány, szalmasárga színnel nyit. Intenzív az illata, van egy citrusos vonala és egy erőteljesen almás is, pici virággal a háttérben. Alapvetően egyszerű, de nagyon letisztult a szerkezete, a korty közepe erőteljes, lefutása kissé rövid, teste közepes. Jól áll neki viszont az érintésnyi maradékcukor a korty végén, ízeit alapvetően a mandulás-almás vonal határozza meg.

A balatoni olaszhoz képest azért egy árnyalattal kevesebb az izgalom benne, főleg ízében, de ezt én az évjárat számlájára is írom. A savai erőteljesek, ennek köszönhetően komolyabb ételek mellé is kitűnően működhet, és bizony a szódával is igencsak jó barátságban van, egy komolyabb hegyi túra után hibátlan üdítőital volt fröccsben. Megint kevés az alkohol, így az egy liter pillanatok alatt eltűnik, ilyen borok (és szűkebb társaság) esetében pont annyival több ez, mint egy átlag palack, hogy mindenki jóízűen húzhasson belőle. Ismét egy kitűnő iskolapélda a kétésfél palackos kategóriára, és megint a legfontosabb, hogy tökéletesen működött frissítő italként fröccsben, szarvas kolbász vagy mangalica szalonna mellé éppen úgy, mint az esti vacsora gerincét adó töltött-sült zöldségekhez.

Az első kép innen, a zenéz meg Gotye hozta, aki amúgy belga-ausztrál, és a neve: Wouter "Wally" De Backer. Csak halkan jelzem meg, hogy a fényképek éppen, hogy érzékeltetik a szlovén Jeruzsálem szépségét. Nemcsak a borrajongóknak kötelező meglátogatni, valami olyasmi, amit egyszer mindenkinek látnia kell az életben.