A csirkehúsleves olyan, mint az Élet Vize. Csak sokkal jobb az íze. A félholtakat legalábbis ugyanúgy feltámasztja. Néhány napja sikerült kiműtetni a bölcsességfogamat. Még mindig tart a félkómás állapot az extra adag fájdalomcsillapítónak köszönhetően. Mivel nemhogy kinyitni, rágni sem tudok nagyon, Zseni paradicsomot, karalábét, répát és húst pépesít, azt szívogatom a mekiből lopott szívószálakkal. És persze húslevessel tart életben.

A probléma az volt, hogy a bal alsó bölcsesség fog a másik háromhoz hasonlóan ugyancsak nem tört elő, viszont ez ki se mozdult a csontból. Így a prof csak hümmögött, előbb a kollégáit hívta oda, majd a fél tucat rezidensét, aztán még a folyosóról valakit, hogy ilyen esetet ritkán látni, ne hagyják ki.

A bölcsesség fog az egyik nagy evolúciós bizonyíték a farokcsonthoz és a féregnyúlványhoz hasonlóan. Az utolsó fogak a fogsorban, őrlőfogak amúgy. Bőven a tinédzserkor közepén/végén kezdhetnek el kijönni, és a folyamat akár harminc éves korig is eltarthat. Már akkor, ha elindul, mert van néhány szerencsés, akinek elő sem bújik, és nem is okoz bajt. Neve pont onnan származik, hogy mire ez a fog is megérkezik, arra már valamennyire megokosodik az ember (általában). Az emberi faj fejlődésével egyre kevésbé van szükség nagy strapabírású őrlőfogakra, kevesebbet rágunk, így a fogak lassan-lassan eltűnnek az evolúciónk során.

Sok jóval nem biztattak, mert két parafaktor is jelentkezett: egyrészt megsérülhet az idegcsatorna, ami némi idegbénulással járhat, aztán meg még valószínűbb, hogy műtét közben eltörik az állkapcsom, de „azt ne aggódjon, hallani fogja”. Lényeg a lényeg, hogy lezajlott rendben minden, eddig úgy tűnik, nem bénul az arcom, és az állkapcsom is egyben marad. A felépülés viszont némiképp lassabb és szenvedősebb a megszokottnál.

Például kinyitni rendesen nem tudom a száma, rágni sem lehet, a hús és kenyérfélék ilyen hirtelen történő száműzése az étrendemből pedig drasztikus következményekkel jár (lelkileg). A bika gyógyszerek miatt azonban kell enni, szóval rámentünk a szívószálas ételekre. Első nap hideg paradicsomlevessel kezdtük ebédre, vacsorára már egy kis krumplit is főztünk/pépesítettünk bele.

Zseni viszont érezte, hogy lassan de biztosan hisztérikus állapotba kerülök a sok zöldségtől meg gyümölcstől, úgyhogy ahhoz a fegyverhez nyúlt, ami az egyetlen hatékony, ahol már más nem segít, ez a nagymamák titkos gyógyszere, az aggódó édesanyák könnyétől sós elixír, a friss zöldségekből és zsenge húsból kioldódó életerőé: a tyúkhúslevesé.

Nem az öblös ököruszály levesekre, boldogságot és megelégedettséget adó erőlevesekre, termékenységet hozó Ujházi-levesekre kell itt gondolni, és nem is a vasárnapi asztalok aranysárga, gyöngyöző húslevesére. A tyúkhúsleves színe halvány, de magabiztos, nem jóllakatni akar, hanem felkelteni, óvatosan érint meg, olyan, mint az ébredés előtt távozó szerelmes csókja. Nem is lehetne erőszakos és harsány, a legyengült testnek és gyomornak túl nehéz az, túl zsíros.

Ezért Zseni lemegy a piacra, bevásárol, alkudozik, beszerez mindent, aztán beveszi magát a konyhába, hogy elkészítse élete első tyúklevesét. A gyönge leves gyorsan készül, nem kell a tapasztalt húsból kikönyörögni a jóságot, hamar is eltávozna az erő, ha túlfűznénk. Vízbe mehet minden az elején, levest készíteni művészet, látnod kell már az elején, hogy mi lesz a végén, egy-másfél óra kell csirkének, répának, zellernek, karalábénak. Az illata felébreszt, felkelt és felken, az első kortytól eszedbe jut minden korábbi betegségből való felépülésed, nagyanyád, anyád, meg a szentek, érzed, ahogy az erő visszatér a testedbe, az ereidben a vér felfrissül.

Este bepürésítjük még karalábéval, répával, hússal, nem szép látvány, de erőt aztán ad, hajjaj. Recept róla holnap.

(Az első kép innen van.)