Bármennyire is szeretnénk, a paprikás krumpli kicsit sem hungarikum (persze lehet magunkra erőltetni, mint a rovásírást, de minek), van másoknak is. Ha jobban belegondolunk, egyidejű kialakulása a paprikát, krumplit használó népeknél csak idő kérdése. Hogy miért? A krumpli mindenhol megterem, zöldséget keríteni nem nagy feladat, és valami maradék kolbászvéget mindig elő lehet szedni a kamrából. Szegény ember gazdag eledele, mint a kőleves.

Tisztességes gyerektábor, családi kempingezés nem telhet(ett) el anélkül, hogy a tábortűz mellett a fater vagy a camp-leader ne venné fel a menübe a paprikás krumplit. Azokban a vad években, amikor először indultak meg a magyar családok hullámai a horvát tengerpartra, nem volt olyan anyuka, aki ne vágott volna be az opelasztra hátuljába egy zsák krumplit, paprikát, paradicsomot, hogy a halak, a kalmárok, meg szkampók helyett igazi paprikás krumplit és lecsót főzzön az apartman tűzhelyén, mert nemhogy a férjeura, de a gyerekek sem esznek mindenféle tengeri vacakot.

Talán éppen népszerűsége és egyszerűsége miatt, de a paprikás krumpli a menzákat és üzemi étkezdéket (újabban a csúcséttermeket, nagyon helyes) leszámítva nem tört be a vendéglátóhelyekre. Pedig az egyik legszebb jolly-jokere lehetne a piros-kockás terítős kisvendéglőknek, ha nem hát nem, marad a házi királyság.

Hogy mire a sztárság? Mert laktató, mint a gulyás, olcsóbb, mint a pörkölt, és egyszerű elkészíteni. Egyszerű krumplihoz némi kolbászt adva uras lakomát csaphatunk. Papíron mindenki el tudja készíteni, mégis kevesen csinálják jól. A családi hagyományokra hivatkozva lehet (és valljuk be, kell is) ragaszkodni a vadhajtásokhoz, de egyszer legalább illik komolyan venni magunkat. A jó paprikás krumpliban nem fő szét a burgonya, nem tocsog vízben, a kolbász nem uralkodik az ízeken, nem savanyú és lecsós a sok paradicsomtól.  A bográcsos elkészítés külön kihívás, otthon a konyhán némileg egyszerűbb a dolgunk, de azt a néhány szabályt be kell tartani.

Azért rendszeres időközönként elborít a lendület, s ha megvan a helyes csillagállás, tehát minden hozzávaló elérhető a konyhán, akkor már pucolom is a krumplit. Nem szétfövőt, hanem keményen maradót, mondjuk újkrumplival kezdjük a barátkozást, aztán disznózsír az alap, házi kolbász, feszes, húsos paprika, kis szalonna néha, meg jó vastagra szelt, zsíros belű fehér kenyér. Zseni persze megint rajtakap, ez túl zsíros, ez túl kolbászos, pedig a lényeg itt azon van, hogy csak annak tűnik, de az arányok, fél óra múlva végül oda lyukadunk ki, hogy felét oda kell neki adni, mert jó. Az uborkát csak hozzáképzeljük, mert az utolsó kettő, féltve őrzött üveget Zseni felmenője papírtáskába csomagolta, ami az első alkalommal kiszakadt.

Recept lesz holnap, a Fekete Hattyút meg moziban nézzétek meg. (A fenti kép innen.)