Tengerparti nyaralások/utazások kötelező eleme a kisebb méretű halak rágcsálása. És ez akkora bónusza tengerparttal rendelkező országoknak, amit lehetetlen ledolgozni.

Itthon nem is volt más, mint a konzerv szardínia (nem keverendő össze a szintén olajos, füstölt sprotnival), és az a szétázott, fémes ízű megjelenése a halnak. A sima olajosnál csak az olajos és paradicsomos szardínia konzerv volt nagyobb dobás, amit mi heti rendszerességgel fogyasztottunk és tényleg ünnepszámba ment. Még ritkább együttállás volt, amikor vettünk pizza tésztátát, s arra osztottuk rá vastagon a paradicsomos szardíniát, s rá a tetejére vastagon a reszelt trappistát.

Mivel úgy néz ki, hogy gyökeresen át kell alakítanunk több fronton az étkezésünket, ennek egyik részeként a halbevitel mennyiségének drasztikus növelését tűztük ki célul. Na most ha túl akarunk lépni a fagyasztott pangasiuson (ugye hogy kiütötte a hekket, és csak kérdezd meg a rokonokat, a fele tonhalnak fogja hívni) és a teszkós pontyon, akkor itthon már vakarhatjuk a fejünket. Azért nem lehetetlen, szívós munkával és kitartó keresgéléssel kiépíthetünk gyümölcsöző kapcsolatot halassal, halastavassal.

A szardínia heringféle, de a gyűjtőnév több alfajt is takar. Az Atlanti-óceán és Földközi-tenger az élőhelye főként. Szardínia nevű sziget és autonóm olasz tartomány van, de nincs köze a halhoz, aminek latin neve sardina, csak a sziget miatt lett szardínia. A sziget népe a szárd, a sziget legmagasabb hegye a Punta La Marmora (1834 m), fél tucat nagyobb folyója és egy természetes tava van. Az egyik Szardíniához tartozó szigeten, az Asinarán él (a földön egyedül) a fehér szamár kilencven példánya. A szardíniának nincs sok köze a szardellához a méretüket leszámítva, ráadásul utóbbi a Csendes-óceánban honos.

Azonban egyszerű polgárnak jó minőségű friss halat a metróból legegyszerűbb beszerezni, és ez nem az áruházat minősíti, sőt. Mindenesetre állunk Zsenivel a halas pult előtt felstresszelve a halárus türelmetlen dobolásától, egyrészt büszkék vagyunk arra, hogy a kínálat nagy részét már ettük/főztük, de legalábbis ismerjük, másrészt elkeseredve azon, hogy ugyanekkora hányadra nincsen pénzünk, s most hó vége felé luxus még a kis adagos két főre vacsora is.

Oké, egy marék garnélának meg fél kiló kagylónak bele kellene férni, de most halat keresünk. Szinte véletlen, hogy kiszúrjuk a nagy edényben a szardíniákat, nincs másfél ezer forint kilója, szóval bevállalunk fél kilót, hajrá. Fülig ér a szánk, legjobb gasztroszex zabálások jutnak eszünkbe a kicsi halakról.

De ne szépítsük: nem (elsősorban) azért toljuk ezt a tengerparton, mert a legjobb, hanem azért, mert a legolcsóbb. A kis halászfaluban a fasza hal ugyanúgy drága, mondjuk nem is azokat eszik az emberek szerda este. A kicsi, szinte szemét értékű halakkal, (melyek egyik erénye az, hogy megeszik őket a nagyobb, drágább halak) azonban mindenki jól jár. Olcsó, könnyű kihalászni, nincs vele sok meló, mindenki tud rajta keresni valamennyit és még a turista is jól jár.

Mert legyünk őszinték, nincs szebb annál, mint borral/sörrel egy nagy tál sózott/grillezett/rántott kis halat tömni két pofára citrommal, fokhagymával és úristen, ha úgy van mangoldos krumplival.

Recept róla holnap, mohók voltunk, csináltunk sarde frittét (friss zsemlemorzsába forgatva) aztán fokhagymával, sóval olajjal töltött grillezett szardíniát. Fejezéstől-belezéstől számítva, marinálást leszámítva nem volt fél óra. Imádtuk.

A második kép innen, az első meg eminnen.

Gyakorlatilag a Dexter főcíme az, amit a hat év alatt nem sikerült velünk meguntatnia a Showtimenak, elsősorban a 0:44 és az 1.17 közötti fél perc miatt.

Szerintem ez a legjobb reggelis összeállítás, sonka, tojás, vérnarancs, s hátha még a Dexter a végén nem azt a szart főzné, hanem egy jó kis eszpresszót, szavunk nem lenne. Lájk.

A „karácsony-trilógia” záró fejezetében két vörösborra emlékezem, két igazán nagy névre, ünnepi asztalra kívánkozó tételekre. Azt, hogy egyáltalán még megkóstolhattam  őket, legnagyobb részt faternak köszönhetem, Ő ugyanis nem kapkodja el a borok felbontását, éveken keresztül pihenhetnek az otthoni gyűjteményben, így gyakran kerülnek sorra olyan borok, amelyeket boltban biztosan, de talán már az adott pincénél sem lehet beszerezni. Pedig a vörösek nagy részének igencsak szüksége lenne az érlelésre, különösen, ha egy-egy pince legféltettebb kincséről van szó.

Az első ilyen vörösünk Kiss Gábor 2004 Merumja volt, egy klasszikus bordeux-i házasítás Villányból. Kiss Gábort és borait az első piacra került évjárat óta figyelemmel követem, és eddig minden egyes Merum-hoz szerencsém volt. Gábornak az utóbbi időben alaposan megsokasodtak a feladatai, a pécsi székhelyű – de öt borvidéken tevékenykedő – Matias Pince főborásza is egyben, az utóbbi időben ez talán egy kissé a saját borok kárára is ment.

A kétezernégyes Merum (az ókori Rómában így hívták a vízzel nem higított, tisztán fogyasztott bort) világos, kissé már barnuló színvilággal köszön be nekünk, elsőre nagyon szúrós, alkoholos az illata, de szerencsére hamar kitisztul, és fűszeres-kakaós játékba csap át. Ezt tartja három napon keresztül, néha-néha feltűnik némi piros bogyós gyümölcs is, de már sokkal inkább az érettségről, a szépen korosodó vörösboros illatokról szól.

Leonard Cohen - Darkness by leonardcohen

Megnyerő, nagyon biztató indítás. Ízben összességében csalódunk, nem nagyot, de a magas elvárásoknak nem tud megfelelni. Tanninja szép, de nem teljesen sima, letisztult ízképet mutat. Összességében kerek a bor, mindene a helyén van, csak éppen ez a minden nem túl sok. Pontosabban nem túl sok egy ilyen magas piaci szegmensbe pozícionált bor esetében. Letisztult íz világ, fakuló erdei gyümölcsök, nagy, de nem bántó test. Savai még bőven életben tartják, de már kezd kiüresedni, laposodni. Hosszú, de nem túl izgalmas a lecsengése. Kellemesen iható, szépen öregedő vörösbor, de sajnos nem hagyott felejthetetlen nyomokat bennem, így ez most három palackra elég.

A második vörös, és egyben a karácsonyi sor utolsó bora Andreas Ebner 2003-as 7-es Hordó Cuvée-je volt. A Dél-Tirolból elszármazott fiatalember mára Szigetvár mellett (Mozsgó) alapított családot és szinte már teljesen önellátó birtokot. A Pécsi borvidék meghatározó figurája, nem kizárólag a borok tekintetében. A legenda szerint a pince indulásakor a hetes sorszámú hordóban érlelődött a legszebb alapanyag, ezért kapta ezt a nevet a cabernet franc-merlot házasítás, és kapja az óta is.

A Merumhoz hasonló, de fiatalosabb a megjelenése. Az első találkozástól egészen a palack kiürüléséig nagyon megnyerő, érett és mély az illata. Édes-csokis, enyhén animális és gyümölcsös egyszerre, a második napon pedig sok-sok csipkebogyó kerül még elő. Íze nagyon selymes, a tannin már szinte simogatja az ínyemet. Meggyes-erdei gyümölcsös ízek vezetik, a kornak csak nagyon halvány nyomait lehet felfedezni. A vége glicerin édes, és krémes csokiba van öntve. Hosszú és telt a korty, viszont a kitűnő savainak köszönhetően nagyon jól esik inni is, nehéz abbahagyni. Úgy tud nagy lenni, hogy abszolút nem nehézkes, nem esik túlzásokba, és ez az igazán nehéz feladat egy vörösbornak. Szinte hibátlan, és még jó pár év van benne, szép kerek négy és fél palackot simán megérdemel.

Kis csendélet tegnap éjféltájról, aprítjuk vallásossal a kocsonyának valót. Tavalyhoz képest elkezdtünk finomhangolni a tökéletes kocsonya felé, így most nem kis büszkeséggel írom, hogy egy legalább 91%-os cuccot sikerült összehozni. Viszont: sokkal nagyobb kaland, hogy idén rápróbáltunk a piros kocsonyára, és leszámítva azt, hogy botrányosan néz ki, nem is annyira elvetélt ötlet.

Aztán az évi rendes kocsonyafőzés ugye mást is jelent, jó két hét múlva egy éves lesz a gasztroszexblog, amire azért mi is készülünk majd valahogyan.

Némafilmes hangulattal indít a legújabb Gasztroangyal, új év, új angyal? Jazz muzsika és a felkelő nap színesíti a bedrogozott indiánként táncoló banda képét. Na vajon ki lesz a mai vendég? Egy szilveszteri buli ez a Bakonyban. És már tudjuk is: ez csak a Hot Jazz Band lehet. De nagy baj van, mert lemerültek az akkumulátorok. Hiába a telefon, ha nincs térerő. Jöjjön a főcím és vágjunk bele.

A világtól elzárva egy kis kulipintyóban vagyunk a felirat tanúsága szerint. Egyébként ez a némafilmes feliratozás pont eddig a pontig volt vicces, és 2:27-nél járunk. Hosszú volt az éjszaka, ez Marcsin is látszik, így amíg a társaság alszik, oda is teszi gyorsan a kocsonyát. Csülök, köröm, farok és nyelv kerül a nagy fazékba. Mellé pedig sok zöldséget tesz, hagymát és fokhagymát, ahogyan azt az édesanyjától tanulta. A kocsonya is tipikusan az az étel, amelynek készítése akár szomszédról-szomszédra is más. (Kis okítás a fokhagymás részből, ugye még emlékszünk. A nagyon kivágott gyökér semmi jót nem jelent.)

Ajajj ez egy ilyen félig meddig best off adás lesz? Most épp visszatekintünk, mert ugye Marcsi mindent szeret. És tényleg. Aztán újra a jelenben vagyunk, ahol a vágóképeken látszik, hogy romokban a lakás, mely nyomokban kaszinótojást is tartalmaz. Közben pedig megébredtek a vendégek. A srácok szarul néznek ki, bezzeg a Marcsi milyen friss. Azonban a reggeli nem készül el magától, Marcsi ki is hajtja az urakat tojást gyűjteni. A tojás hadművelet persze gyorsan önmaga paródiájába fullad, mikor a Hot Jazz Band egyesével kiveszi a hűtőből a bolti tojásokat, közben pedig a mit sem sejtő Marcsi főzni próbál.

Gyorsított felvételen pakolnak a srácok, miközben készül a bundás kenyér zöldfűszerekkel megspékelve. Aztán majd jöhet Marcsi remek ötlete, az akkumulátor okozta bezártság ellen. A   fiúk majd menjenek, vágjanak fát és adjanak füstjeleket. Ennél nyilvánvalóbb már nem is lehetne, mennyire feleslegesek az eheti sztárvendégek az adásban. Ismét egy visszatekintés következik, az adásban eddig dolgozó celebekről. Majd végre már sütjük a bundáskenyereket, nehogy éhen haljanak a vendégek. És már vártuk ezt, de csak most kerül elő. Csírával tálal a Gasztroangyal, méghozzá hagymacsírával. (Nekünk az istennek se akart kikelni.)

Az mondjuk látszik, hogy a szerkesztőség így év végére kicsit kifogyott az ötletből. A jazzisták füstölögni próbálnak, de ez pont annyira felesleges része a műsornak, mint megpróbálni Matolcsyval farkasszemet nézni. Majd elhangzik a mindenkit izgató kérdés Marcsitól: Tud rúgni a tehén? Az egy hang adja a választ hátulról: Csak ha vértehén. Köszönjük. Ismét egy gyors visszatekintés, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy Soma és Marcsi fejőnők is voltak valaha.

Jöjjön, hát a várva várt reggeli, közben kis nótázás, amolyan elváltoztatott hangon, Hot Jazz Band-es stílusban. Marcsi gyorsan le is lép, ő se bírja a muzsikát, és keres valami maradékot, amit enni lehet. A szilveszterről maradt sült hús maradék kerül elő töltött csirke és egy bőrős malac karaj, mondjuk ehhez nekem nem nagyon lenne gusztusom. A csontból erőleves lesz, a maradék húsokból pedig egy régi magyar étel (ezt egyébként leginkább menzákon csinálják, mert viszonylag kevés és gyenge minőségű húsból laktató tokány szerű étel készthető) a savanyú vetrece lesz. S bár ugye a csirke újévkor tilos, azért a Marcsi azt is szépen felhasználja, hiába az elkaparós babona. Eközben továbbra is szól az élő jazz.

Hopp és előkerül az a bizonyos megégett konyharuha is az emlékek között. Újabb rövidke flashback következik. Nem, csak azt hittem rövid, de most még bakikat is mutatnak, mert ugye ami 90-ben szellemes volt, az most is az. Az is igaz persze, hogy a bakik a szilveszteri műsorok sajátjai. Ám a sok unalmas dolog közepette végre elkészült a kocsonya is, így most jöhet a szortírozás és a lé leszűrése. Marcsi a szortírozásnál nagyon figyel arra, mi hogyan kerül a tálakba, de lássuk be ez az igazi kocsonyaimádóknak édes mindegy. Ahogy az is mekkora tálat teszel eléjük, azt mindenképpen elpusztítják. Természetesen a visszaemlékezések sorából Mamusz sem maradhat ki.

Kint pedig a ház előtt készül az emberi kocsonya egy nagy dézsában a Hot Jazz Band tagjaiból. És most egy kis kulisszatitok. Gondolná az ember, egy jelenet hányszor van felvéve? Még ezt is megmutatja nekünk. Marcsi persze annyira becsületes, hogy rögtön elárulja magát és a recycling erőlevest. Bár bor mindig akadt a múltban, most még sincs. Meg is nézzük gyorsan hányszor, hányféleképpen ittunk eddig bort a műsorfolyam során. Ahogy a következő flashback-ből az is kiderül, hogy Marcsi számára nincs lehetetlen. Most már biztos, hogy erre az adásra semmi ötlete nem maradt a csapatnak.

A bandának aztán fellépésre kell menni, így ha nincs más, hát jó lesz egy arra kiránduló teherautó, mert ugye pénzből él a művész is. De hopp itt a felmentő sereg. De legalábbis borunk már lesz, mert Jásdi István fut be a füstjelek miatt. Bont is gyorsan egy 2011-es szürkebarátot. Mi most vegyünk egy nagy levegőt és reméljük együtt, hogy az új év újabb lendületet ad a Gasztroangyal stábjának. Szeretjük azért ezt a műsort, csak már rég elhagytuk volna a celebeket, mert nélkülük is simán működne a dolog. Mi ma csinálunk kocsonyát, és senkinek sem adunk, viszont majd jól elmeséljük. Közben pedig nézzétek a mai Marcsit is.
 

Most vettem észre, hogy a kaszinótojásos írás mellé volt még egy recept, azt jól lehagytam, most javítom a hibát.

Hozzávalók

• 1 a disznóvágásból hazahozott nagyjából kilós egész karaj
• 5-6 evőkanálnyi zsír
• 7-8 gerezd fokhagyma
• só, egész bors, egész szegfűbors, szárított paprika

Elkészítés

• Fogjuk a fűszereket, tegyük egy mozsárba és kezdjük el lassú, módszeres kevergetéssel elegyíteni a különböző fűszereket és sót. Nem kell sok nagyjából olyan 10 szem egész bors egy kevés szárított paprika, lehetőleg erős, esetleg egy kis színes bors és 3-4 darab szegfűbors.
• (Mozsár nyilván nem feltétel, de ha már van, használjuk ki.) Mikor a fűszereket elegyítettük,fogjuk a húst, vágjuk be két centinként a tetejét és egy deszkán alaposan dörzsöljük be az egész felületét ezzel a fűszerkeverékkel.
• A tepsibe tegyük bele a zsiradékot és a fokhagymákat, majd helyezzük el középen a húst. Alufóliával fedjük le az egészet és először 100 fokos sütőben süssük legalább egy, másfél órát, közben rendszeres időnként vegyük ki és locsoljuk meg a zsírral.
• Aztán fokozatosan emeljük a hőfokot 150-re, majd egy bő fél órával később végül 180-ra, de mindvégig legyen rajta a fólia. Időközben érdemes egyszer-egyszer átforgatni a húst.
• Ha átsült, már csak annyi a dolgunk, hogy a fóliát levéve szépen megpirítsuk, tartva az utolsó hőfokot, nagyjából 10 perc alatt. A forrón kivett húst érdemes azonnal vékony szeletekre vágni, mert melegen könnyebb szeletelni, még egy kevésbé éles késsel is.
• A karaj rendkívül száraz, szóval érdemes sűrűn locsolgatni, ha kell, egy kis vízzel is rásegíthetünk. Együnk mellé franciasalátát, savanyúságot, nem barrikolt, savasabb fehérbort meg a pohárba.

Na, ma túldolgoztuk magunkat, és beleragadtunk egy doboz Steffl meg egy üveg Hoegaarden között az estébe, mint a fickó, akit tönkretett a borlap reménytelen bámulása.

A kép innen.

Ma írt a DalaiLáma (maga) életvezetési tanácsokat, hogyan éljek 2012-ben, ennek tizenkilencedik pontja azt mondja:  

A szerelemben és a főzésben kerüld a szélsőségeket.

Tegnap elkészítettük az első kovászos káposztánkat, ami inkább Erdélyországban népszerű, sőt a töltött káposztát is ebből csinálják. (S gyakorlatilag a mechanikája megegyezik a kovászos uborkával.) Meg magában is finom, persze.

Tehát, káposzta külső leveleit szedjük le, mossuk meg, a többit gyaluljuk le jó apróra. Ha nincs más, késsel akkor. Nekem egy közepes fej kétliteres duncos üvegbe belepasszolt profin. Üres üveg aljára mehet néhány szem feketebors, két babérlevél, csípős, ha szeretjük, fokhagyma négy gerezd, esetleg torma. Jól tömködjük le félig káposztával, megint a fűszerek ízlés szerint, meg egy kis kömény is, persze.

Káposzta, aztán forraljunk két liter vizet, literenként egy evőkanál sóval, és merjük rá a káposztára, nézzük, hogyan csordogál le az üvegben. A tetejére mehet igazi kenyér, ha igényeljük, tegyük gézbe. Tegyük melegebb helyre, de csak műanyagtállal fedjük le, mert egyrészt kiforrhat még, másrészt annyi oxigénre lesz még szükség az erjedéshez. Négy-öt nap kell neki. Hajrá.

Nem mintha vonzódnánk a csokoládéról szóló dalokhoz, de megint egy kedves ismerősünk zenéjét ajánlanánk figyelmedbe. Na szóval itt van az elefánt együttes csoki country című improvizációs száma. Hajrá. Hallgassátok, mert jó.

Elefánt-kékszoba-csokicountry by szendroicsaba

És akkor mindenki figyelmébe, koncert 14-én a Merlinben.

Az egy héttel korábban megénekelt tokaji mellett a legtöbb karácsonyunk fontos szereplője a somlói bor is. Ha a somlai igazán jó, élményben megközelíti vagy el is éri egy komoly tokaji tétel szintjét. (Sőt! – whollosi) A múlt heti furmintunk előtt kóstoltuk a sorban Kreinbacherék 2007-es Juhfarkát. Eddig elég vegyes a kép nálam a birtok borait illetően, találkoztam már igazán kiemelkedő és a fával teljesen megfojtott tétellel, utóbbival főleg az első két-három évjárat esetében. De kóstolható tőlük syrah és az ebből készült pezsgő is, szóval még mindig megy az útkeresés, de lassan azért kezd beállni a szortiment, kezdenek rögzülni a márkanevek (Barát-szikla, Szent Ilona, Tradíció, Kőkonyha stb.). A borok mellett a Somló-hegy képét is folyamatosan alakítják, formálják, nyilvánvalóan a saját elképzeléseik szerint, ezt illetően azért elég vegyes a bennszülöttek álláspontja, nem aratott minden körben osztatlan sikert a terep újrarendezése.

A juhfarkunk hibátlan megjelenéssel nyit, komolyan mozog a pohárban, de semmiképpen sem sűrű, krémes, inkább elegánsan olajos. Meglepően kedvesen, intenzíven jön az illata, semmi zárkózottság, semmi marconaság. Elsőre jön a kellemes vanília meg a kávé, a legszebb tiramisukat juttatja eszembe. A második pohárnál beköszön mellé az ásványosság is, leginkább sós illatok formájában. Erőteljes és megingás nélkül tartja magát. Ízei krémes szerkezetben jelennek meg, egyszerre telt-meleg és (visszafogottan) ásványos. Az ászokolás nagyon szép, semmi túlzás vagy tolakodás, pont jól egészíti ki a struktúrát. Nagyon hosszú a korty, a savak végig szép lendületet kölcsönöznek neki, a végére meg még szép kesernye is szorult. A somlóiság, az ásványok itt kicsit a háttérben, inkább az elsődleges íz jegyek dominálnak. Az alkohol tizennégy egység, de abszolút nem bántó, kell és el is fér a komoly szerkezet mellé. Egészen barátságos, viszonylag könnyedén értelmezhető, de nagyon szépen iskolázott somlói bor.

Volt az első napon, mert sajnos a másodiktól kezdve darabjaira hullott, oxidált, elöregedett lett (darabillat és darabíz) illatában és ízében is. A harmadikon mutatott még némi életjelet, de pár perc levegő után ismét összezuhant. Karácsonykor sem feltétlenül ürül ki egy nap alatt az összes palack, főleg, ha komolyabb borsort állít össze az ember. Így elvárás lenne, hogy legalább három napot húzzon ki egy-egy tétel, kiváltképpen egy somlói. Ezért kénytelen vagyok az egyébként magas értékelést megkurtítani, egy egész értékkel mindenképpen. Így a Kreinbacher Somlói Juhfark 2007 hárompalackos. Meg kellett volna inni első nap, akkor nagy élmény volt.

A kép innen, a zene szóvicce megvan?