Esti vese

Vallásostól kaptam tegnap ezt az öngyújtót, kétszázért vette a piacon a samponos Icutól, s szerzett gyermeki lelkemnek mérhetetlen örömöket. Na mindegy is, a lényeg annyi, hogy az öngyújtóról eszembe jutott spider pork (ami azt bizonyítja, hogy az olaszoknak néha sikerül ütős szinkront csinálni, ami jobb, mint az eredeti), arról meg az, hogy legalább egy hete nem ettem sertésbelsőséget, pedig de jó is az.

Belsőség ügyben hajlamos vagyok elkapatni magam. Talán leginkább a májjal, úgyhogy most heti egyszeri alkalomra redukáltam mindazon ételek fogyasztását, melyek alapjában véve valamilyen belső szervből készülnek.

A májat most hagyjuk, fogunk még enni eleget, figyelmünket irányítsuk inkább a vesére, a kiválasztásért felelős jóságra. De ne menjünk (még) el a vesevelőig, maradjunk még a vesepörköltnél. Kicsit macerás az előkészítése, meg elég sajátos ízvilága van, de nagyon rá lehet kattanni, nem azért, mert gyakorlatilag nincs is ára (olcsóbb, mint a csirkefarhát), hanem ha van tisztességes paprikánk, csodákat tudunk művelni vele.

Mielőtt az ember elszólná magát tisztességes társaságban, nem árt megjegyezni, hogy a vesepecsenye az nem egy nagyon finom vese pecsenye, hanem a csodálatos bélszín, vagy sertésnél a szűzpecsenye, ott-ott, a gerinc melletti puha izomköteg.

Minél fiatalabb volt az állat, annál finomabb lesz a vesevacsora, és annyira nem is nehéz hozzájutni, mint a bárány, vagy marha, esetleg az abszolút etalon borjúveséhez. Utóbbiaké egyébiránt több lebenyből állnak (a sertésé egy nagyra nőtt babra emlékeztethet), és konyhai felhasználásuk irodalma jóval színesebb is. A sertésvese íze, ha lehet mondani „egyhangúbb”, kevésbé árnyalt, viszont könnyebben beszerezhető.

Tudtátok, hogy az el chupacabra nemcsak a kecskék-emberek-ilyesmik vérét szívja ki, de begyűjti a belső szerveket, a vesét, a szívet is egy kicsi lyukon keresztül? Az igazi ínyenc.

Amikor kedves hentesemtől először szereztem be, némi kishitűségről tettem bizonyságot, két sertésvesénél megálltam (az ára kilencvenvalamennyi forint), aztán rávetettem magam a szakirodalomra. De azért az elején megtanultam, nem kell belevágni ahhoz, hogy az orrodat megcsapja a markáns húgy ammónia szag. Ennél nagyobb kellemetlenséggel azonban nem kell számolnunk.

Fogjunk egy jó kést, nem recéset, de éleset, üljünk le, néhány vesét el fogunk fogyasztani, mire belejövünk az aprításba. A kiskelyheket, nagykelyheket, egyéb vezetékeket ugyanis ki kell nyesnünk a veséből, azokat semmi se fogja kipuhítani, meg nincs is rá szükségünk, ne kínozzuk vele a gyomrunkat, nekünk a cortex kell.

Tehát: én szép lassan, az én éles késemmel kettévágom. A két fél szeletben jól fogjuk látni, hogy mely részekre nem lesz szükségünk, azokat nyessük ki, talán így lesz a legegyszerűbb: amit erőlködés nélkül elvágunk, mehet a serpenyőbe, ami fehérebb, és nehéz szelni, az a kukába (vagy a macskának, ha vicces kedvünkben vagyunk).

Az értékes részt szépen szeleteljük fel, és áztassuk hideg vízbe, de legalább háromszor cseréljünk alatta vizet egy óra alatt. (Ha azért öregebb vesébe futunk bele, és elsőre nem akarjuk kínozni magunkat, hagyjuk ki a hideg vizet, és forrázzuk le az alapanyagot legalább egyszer.) Végül csepegtessük le, és várjunk egy kicsit vele, száradjon meg, ugye, máris elviselhetőbb a szaga, sőt lassan illatba is átcsap, ha eléggé ráhangolódunk.

A sertésvesét tehát nem kár pörköltösíteni, stílusosan használjunk disznózsírt, de jófajta paprikával alapozzunk, hagyma, mehet a vese, kis paprika és paradicsom, aztán oda ne égjen. Ha nem érjük be ennyivel, félúton kis májat tegyünk mellé, velőről majd legközelebb, a receptet meg holnap.

A vesés kép innen, a mexikói kisállat képe innen van.


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

Tej a fejbe

Kisebb riadalom képződött ma a boltban, mert bár (jóistennek hála) egyre elterjedtebb a tejautomata-intézmény, még azért kisebb zavart tud okozni, hogy csokiszelet helyett tej folyik a gépből.

Visszasírjuk a tejivókat, de legalább a tej már frissen kerül a fogyasztóhoz (a gépek egy része esemesben értesíti a gazdát, ha ürül a tartály), a friss házi tehéntej így egyenesen megy az emberhez, nem kell fillérekért lepasszolni a gyárnak.

Ha a tejágazat összes problémáját nem is fogja megoldani, legalább esetekben, vagy helyi szinten fog azért segíteni, legalább kisebb családi gazdaságoknak jó megoldás lehet ez, nem kell kiönteni a lefolyóba a tejet.

Azért az is megérne néhány sort, hogyan felejti el a nagyérdemű a tej ízét, unokaöcsém mit prüsszögött, amikor először megkóstolta a házi tejet, persze aki ezen a szaron nevelkedik, attól ne várjon mást az ember.



Azért tehát viduljunk fel az automaták során, szebb jövő hírnökei ezek. Meg kicsit éljük bele magunkat a gazdák helyzetébe: a MOOO!-ban kedves felpuffadt tehenünket kell elpörgetni a megtöltésre váló tejesüveghez, amiben legnagyobb segítőnk és akadályozónk a gravitáció lesz.

Ha a kényelemes pörgetés helyett izgalmasabb tejelésre vágyunk, akkor katt ide, a Milk Crisis-re. Egyrészt időben le kell fejni a jószágot, mielőtt berobbanna a tőgye, másrészt meg el kell kergetni az alieneket, mert azok tudják, mi kell az egészséges életmódhoz és az erős csontozathoz.


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

Itt a tavasz, dagad a...

rügy. Érzem én, hogy nyakunkon az évszakváltás. Látom a szőlőrügyeken meg az ébredező virágokon. Mondhatnak bármit a meteorokkal foglalatoskodó szakik, tavasz lesz, meglátjátok, és mindenki olaszrizlingben fog fürdeni! És ha már így lesz, fürödjetek a Hárs féle szajki olaszrizlinggel. A 2009-es biobor nem egy (felejthetetlen) alkalommal volt már társunk a nyáron, és az enyhe időben ez a bor azonnal megjelenik a szemeim előtt. Hol fröccsben ittuk, hol palackból, hol borházban, hol sétálóutcai szórakozóhelyen. Vagy kinn a téren, vagy a kollegáknál ebéd előtt és közben. Nem lehet megunni, tényleg.

Már a színe árulkodik, a sárga néha zöldbe villan át, az álmoskönyvek szerint ez jó jel, ha olaszrizlinggel találkozunk. Még mindig hibátlan és megunhatatlan az illata. Intenzívnek kell mondani, ha felkent borjedik előtt beszélünk róla. A változás az elmúlt hónapokhoz képest csak annyi, hogy kezd eltűnni az elsődleges gyümölcsösség, a banán, ami áradt az illatából korábban. Igazán érett, férfikorba lépett olaszrizling, összetéveszthetetlen jellegzetessége termőhelynek és termelőnek.

Igazi rizling ízben is, vastag és testes, hosszú, és a savai is megvannak ahhoz, hogy nagy bor legyen. A korty lecsúszása előtt és a kerek citrusos gyümölcsök után jön a kesernye, ez teszi igazi rizlingborrá. A szakma is szerette, elismerte, ha éppen kóstolta. A szóda, persze csak utánam a legjobb barátja, adagoljuk bátran! Azért ne lepődjünk meg, ha bizonyos szavakat nem fogunk tudni kimondani, motorikus szerveink pedig meghibásodnak idővel, ez bizony az alkohol miatt van, mert 14 és fél egységnyi jutott egy nullahetvenötös palackba. Mégsem lóg ki, csak üt, mint a toronyóra.

De milyen ebéd az, mihez csak egy bor fogy el? Értelmetlen. Iszunk egy vöröset is, a busók vérét Mohácsról, a Planina Borház (aka Horváth Zoltán) Lárfa borát 2010-ből. Persze nem csak a busók vérétől tüzes ez a bor, hanem mert néró van benne.

A szőlőfajta erejét tekintve császári, ha a borba egy csepp is kerül, kitörölhetetlen lesz belőle. Itt oportó (a híres portudzsájzer) a fő összetevő, (gyaníthatóan) a szar évjárat miatt alig került a néróból mellé (a környéken mindenhol lerohadt a fajta). De ennyi is egyedivé varázsolja a bort, igazi félvér nő, akiben folyton ott bujkál valamiféle izgalom, amit képtelenség megfejteni. Csupa fűszer az illata, meg lugas szőlő, meg csemegeszőlő. Ha ivott már valaki a papánál-szomszédnál tisztességesen elkészített izabellát vagy hamburgi muskotályt, azonnal megérti és felismeri. Beleiszunk, Vallásos persze beleharap jó szokásához híven, és az izgalom csak fokozódik.

Baszki ez szőlőből van, ez az első benyomás. Érdekes azért, hogy egyszer a néró mindent elnyom, máskor meg szinte csak a portugizit vesszük észre. De a legjobb akkor, ha mindkettő egyszerre támad. Akkor kell gyorsan beleharapni egy kövéret. Ez a bor nem vastag, színe egészen piros, szinte olyan, mint egy meggylé. Nem is végtelen hosszú. A tannint csak a borlexikonokból ismeri, savai viszont annál szebbek. Alkoholról csak azért esik szó, mert kötelező ráírni a címkére. Mondhatjuk akár vékonynak is, nem sértődik meg. Tiszta, és a szó pozitív értelmében, egyszerű bor. Örömbor, mindig legyen a zsebünkben egy. Vasárnapi ebéd után meg mindenki aludjon egy jó órát, aztán gondolja ki, hogy milyen borral zárja a hetet aznap este. Hamarosan érkezik az én ajánlatom e jeles alkalmakra.

Azért nem öncélú a választás, két hét múlva busójárás, ha leruccanunk Mohácsra, ott biztos ráakadunk mindkét borra még.

Hárs Szajki Olaszrizling 2009 (14,5%) négy palack
Planina Borház Mohácsi Lárfa (portugieser, néró) 2010 (12%) hibátlan három palack 

A borok nem nyomnak többet ezer forintnál.


Terjesztem Facsén
Tony D'Amato 1 hozzászólás

Fotók a konyhából: KV

Bár ez inkább holnap reggelre fog kedvet csinálni, de itt van Mátémestertől egy négykezes ristrettora.


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

Fiúk a konyhában: Marco Pierre White

A szimpatikus rosszfiú nem egy Pearl Jam-klón zenekar frontember, de legalább akkora sztárnak számít(ott)  a gasztronómiában, mint Jim Morisson a zenevilágban. Ő Marco Pierre White, a gasztro-pop-kultúra (ha van ilyen) pionírja, aki a szétcsúszott és nyúzott szakács képet lecserélte a trendi és divatos séf imázsára.

Marco Pierre White már akkor bolondította az angol tévénézőket, amikor Gordon Ramsay még az (állítólagos) futball karrierjét építgette. (Médiahack volt, mint oly sok minden az önéletrajzában.) A szakácstársadalomban elvitathatatlan érdemeit gyors és látványos Michelin-csillag gyűjtéssel biztosítatta (e tekintetben több tekintetben rekorder), de igazán nagyot azzal ütött, hogy fellépéseivel és pofátlanságával elérte az átlagember ingerküszöbét, hihetetlen érzékről és előrelátásról téve tanúbizonyságot áttörte a konyhák elszigetelt ajtaját, és szexivé varázsolta a szakácsok addig zsírfoltos és gőzös világát. Több évtizedes pályafutása alatt mentorálta Mario Batalit, Gordon Ramsay-t, Heston Blumenthalt, éttermeket nyitott és futatott fel, tévéműsorokon át formálta, alakította és változtatta meg mindazokat a viszonyokat, amelyek séfek, éttermek, ételek és vendégek között alakulhatnak ki. Képek és némi háttér innen, s amúgy jó kérdés, hogy illik-e mikrózni a szalonnát?
 


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

Töltött karaj

Hozzávalók

  • 0,5-1 kg karaj
  • 1 rúd vékonykolbász
  • sertészsír
  • szalonna
  • bors
  • 1 kg burgonya
  • 1 vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma

Így készül

  • Kérjük meg a hentest, kanyarítson nekünk egyben egy szép nagy karajt (a csontot hazavihetjük húslevesnek), és mondjuk meg nyugodtan, hogy töltöttnek lesz, csináljon lyukat a közepébe. A karaj méretéhez illően válasszunk egy szárazabb kolbászt. Kicsit betehetjük a kolbászt a mélyhűtőbe, dermedjen be, nehogy eltörjön, miközben becsúsztatjuk a vágott résbe.
  • Zsírozzuk ki a tepsit, ebbe mehet a kolbásszal megtöltött karaj, sózzuk-borsozzuk, gondosan takargassuk be szalonnával. Ha előrelátóak vagyunk, vagdossuk be a karaj felszínét, a tepsit takarjuk le fóliával. Mehet az előmelegített sütőbe, 180 fok, gázsütőnél nagyjából középálláson.
  • Közben pucoljunk krumplit, vágjuk félbe, a nagyobbakat negyedeljük, tegyük fel főni vízben, nem kell sokat, forrás után öt perc elég.
  • Egy óra múlva vegyük ki a karajt, betehetjük mellé a krumpli szeleteket, meg vágjunk fel a hagymát nagyobb szeletekre, bátran azt is mellé. A szalonnákat megemelgetve a zsírral locsoljuk bőven a karajt, alufóliát le, tegyük vissza a sütőbe, majd a locsolásos tevékenységet ismételjük meg tízpercenként, háromszor.
  • Vágjuk fel a fokhagymákat vékony szeletekre, és dugdossuk be őket a bevágások közé, locsoljuk, szalonnákat szépen vissza, mikor a krumpli pirul, a hús meg szép fehér, vegyük ki, szeleteljük fel, lehetőleg vékonyabb szeletekre.

Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

Húsba kolbász

Még az egyetemi évek elején, amikor lakótárs Danival épp kihevertünk két lány albérlőtársat, akik úgy mosogattak, hogy a szemétbe dobálták a koszos edényt, a főzés meg kimerült náluk a pizza rendelésben.  De még azelőtt, hogy igazi multikultivá változott volna az albérlet néhány vegaharcos portugál és egy állatvédő francia beköltözésével, akinek köszönhetően kimerítő kalandozást tehettünk a tofu és szója világában.

Lakótárs Gábor földi volt, falun nevelkedett srác az értelmiséggé válás küszöbén. Otthonról mindig sporttáskával érkezett, egy-két hétre elég „hazaival”, fagyasztva, porciózva-felcímkézve minden napra. A sok rosszmájú megjegyzés mellett azért mi is rájártunk a fagyasztott árura, és csendes tisztelettel adóztunk az anyának, aki ízben és állagban is előre fel tudta venni a versenyt a mindent elrontó jégkristályokkal.

Egy vasárnap este azonban lakótárs Gábor egy véráztatta szatyrot ölelgetve érkezett vissza, disznóölés volt, mondta, anyukám küldte. Tanácstalanságát látva rögtön leesett, hogy alapanyagot küldött a jóanya, de receptet mellé nem, a táskában pedig valami egészen friss, még gőzölgő húsanyag van, de a fantáziánk már kevés volt a valósághoz, mert egy méretes, házikolbásszal töltött dagadó bújt elő a táskából. Sírni tudtunk volna.

Az ominózus esti zabálás, illatok és éteri boldogság emléke öntött el, amikor borász Zoli, megünnepelendő egy nagyobb kereskedelmi egyezséget, beállított egy majd hetven centis karajjal, egy ugyanakkora kolbásszal, savanyított dinnyével, házi fehérkenyérrel, zsírral.

Azért szenvedünk a betöltéssel, bár hentesünk fúrt egy lyukat a karajba, viszont fél munkát végzett. Amikor Zseni kinéz a konyhába, mi végre a nagy nyögés, borász Zoli fogja a húst, én meg próbálom beleerőszakolni a túl szűk lyukba a méterest. Na ez az igazi gasztro-zex, borász Zolinak az az ötlete támad, hogy kenjük be síkosítóval zsírral a kolbászt. Nagy lendület, és a fele már el is tűnik, viszont hiába van tisztességesen tömve, felmerül a veszélye a kettéroppanásnak, itt lesz elegem, kettévágom a karajt, akkor látom csak, hogy középtáj a lyukba aztán a kisujjam se fért volna be, tágítunk hát rajta, némi hegesztés, és máris kész a töltött karaj.

Némi csalódottság van bennünk persze, miközben vékony szalonna szeletekkel burkoljuk be a húst. Alufóliát rá, sütés közben locsolgassuk gyakran, mert a karaj baromira ki tud száradni, s akkor sok bort kell meginni mellé. A vége felé, jó egy óra után vágjunk vékony fokhagyma szeleteket, és nyomkodjuk be a szeletek közé.

Amennyire aggódtam, a végén négyünknek sikerül eltüntetni az egész monsztert, még úgy is, hogy Vallásos, aki általában halkan, de inkább némán szokott enni, és dühből issza, nem is issza, hanem harapja a bort, mintha haragudna rá, vagy a világnak szánt haragját fordítja a borra, betegen fekszik otthon.
 


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

Fast Food Mafia

Mennyire ütős egyébként, és a Nordsee még nincs is rajta, pedig Luca Brasi már a halakkal alszik

Javítson ki valaki, ha tévedek, de a "fast food mafia" kifejezés még nem robbant be a magyar közbeszédbe, botrány, hogy miért nem lőtte még el egy paradicsom-retek-uborka szendvicset majszoló nemzeti honatya az ülésnap utolsó óráján, mintegy érzékeltetve a hamburgeradó jogosultságát.

A képet elkövető szimpatikus fiatalember további munkái itt tekinthetőek meg.


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

Császármorzsa

Hozzávalók kb. 4 főre
(Ha kevesebbet gyorsabban, felezzük a mennyiségeket)

  • 30 dkg liszt
  • 4 dl tej
  • 4 tojás
  • 2,5 dkg vaj vagy margarin
  • csipet só!
  • 10 dkg cukor
  • ¼ citrom héja
  • mazsola ízlés szerint
  • vaj vagy étolaj a sütéshez


Így készül

  • Minden vaj- és cukoralapú süteménynél érdemes e két hozzávalóval kezdeni. Mivel a császármorzsa ilyen édesség, ezért először egy öblösebb, műanyag edényben (ezúttal nem ragaszkodunk a piroshoz) a vajat (vagy a margarint) kicsit megolvasztjuk mikróban, majd hozzákeverjük a kimért cukrot. A vajjal azért is érdemes kezdeni, mivel kicsit fel kell olvasztanunk, hogy tudjunk vele dolgozni. (Lehet serpenyőben is olvasztani, de többet fogunk koszolni.)
  • A tojásokat szétválasztjuk egyenként. Ha ügyesen törjük, a fél héjból a másik fél héjba (mint a kindertojás) tornáztassuk a sárgát, így a fehérje szépen összegyűlik a tálban. Mivel a szupermarketekben S-es méretű tojásokat lehet kapni, így ha nagyon kicsinek találjuk őket, nyugodtan adjunk hozzá plusz egyet. Házi tojásból elegendő a négy darab is, ezeket keverjük simára.
  • A fehérjék (szigorúan sárgamentesen, mert nem lesz a büdös életben szép, kemény habunk) kerüljenek egy vékony, magasabb falú edénybe, ahol gépi habverővel (vagy ahogy nagyanyáink, kézivel) kemény habbá verjük. Ha szép jéghegy-csúcsokat tudunk a habverő kiemelésével formázni, na, akkor még egy percig nyomjuk, és utána tökéletes lesz.

  • Kimérjük a tejet és a lisztet. Folyamatosan és felváltva adagolva, a vajas-tojássárgás masszánkba keverjük a lisztet és a tej felét. Továbbra is dolgozhatunk kézi habverővel (nyugodtan lehet a fehérjéhez használt habverővel, csak fordítva nem).
  • Itt következik a bűvös csipet só, ki ne feledjük!
  • Állandó keverés mellett hozzáadjuk a maradék tejet is. Sima, a palacsintatésztánál egy kicsit sűrűbb tésztát kapunk.
  • Ezután átváltunk fakanálra, -lapátra, és finom mozdulatokkal belekeverjük a tésztába a kemény fehérjehabot. Fontos, hogy ne törjük össze a gondosan kimunkált habunk! Ettől lesz a tésztánk laza, könnyű.
  • Végül ízlés szerint teszünk hozzá reszelt citromhéjat és mazsolát. A legtöbb bolti mazsolánál a szőlő apró szára rajta marad a szemeken szárításnál. Érdemes tenyerünkben végigpergetni a szemeket, és lecsippenteni róluk a felesleges darabokat.
  • Serpenyőben két-három kanál vajat hevítünk, és beleöntünk annyi masszát, amennyi keverés mellett elfér. Kicsit hagyjuk közepes lángon sülni, majd forgassunk rajta. Ahogy szilárdulni kezd a tésztánk, egyre többször keverjük, szükség szerint pótoljuk a vajat is, és ki mekkora darabokban szereti, kezdjük el darabokra, majd morzsákra tördelni. Kb. negyed óra sütés után, ha már nem nyers a tészta belseje sem, kiöntjük a morzsát, és ha maradt még tésztánk, jöhet a következő adag.
  • Baracklekvárral vagy porcukorral megszórva tálaljuk.
     


 

 


Terjesztem Facsén
a_zseni Véleményezem

Valentin-napra mi mást: szíezarmorsza

Minden anyukám piros, mély edényénél kezdődött. Gyerekkoromban minden sütemény ebből született meg. Akkor még a maradék tésztát követeltem magamnak, amit aztán az ujjaimmal gyűjtöttem össze, később már a császármorzsa elkészítéséhez kellett.

Nálunk többnyire császármorzsa, az osztrákoknál Kaiserschmarren, ajándék a monarchiától. Máshol Európában nemigen találkozhat az ember a nevében nemes, amúgy végtelenül egyszerű édességgel. Ausztria, Magyarország, de talán még Szlovákia területén élők is emlékeznek még, hogyan sütötte nagyanyjuk Ferenc József (állítólag) kedvenc ételét.

Gyanítom, hogy a birodalmát vaskézzel irányító kaiser a császármorzsában az anarchiát szerette, házanként változik a morzsák mérete, mazsolássága, hogy tepsiben vagy serpenyőben sütjük-e, olajjal vagy vajjal. Maradjunk a vajas változatnál, bevonja, puhítja, fényesíti a tésztát, az olaj ellenben darásítja, nehézzé teszi. Meg dolgozzunk serpenyővel, gyorsabb, és kézi irányítással süthetjük a tésztát. 

A császármorzsa nagy előnye, hogy néhány alapszabály betartásával nem tudunk nagyot hibázni. Mérjük ki és adagoljuk a hozzávalókat gondosan, mindet, és akkor nem jártok úgy, ahogy én, amikor szakács bátyám ízlelgette első császármorzsáim egyikét: „hm, hát jó, jó ez hugi. De kifelejtetted a sót”.  Egy csipetnyit, pedig akkor már a nagymama jó nagy adag házi baracklekvárja is a tetején olt. Ami nélkül a császármorzsa sem császári.

A császármorzsa nekünk vas megyei születésűeknek kizárólag és csakis porozinkó, hiába néznek ránk furcsán, akinek volt nagyanyja, az tudja mit jelent, ha az Oma ellőtte egy szombat délután, porozinkó, kavarta a tésztát, mi unokák a falat türelmetlenségünkben, hiába hintette túl porcukorral. Lekvárt rá, kizárólag barackot. Egyszerűen nem lehet bensőségesebb kapcsolat unoka és nagyanyja között, mint ami porozinkó készítés-evés közben alakul ki.

whollosi

Örök vitám Adrival, hogy a smarni nem egyenlő a császármorzsával. Az első búzadarából készül, a második lisztből (nem rétes). Vannak, akik ezt is, azt is raknak a tésztába, de részemről az igazi császármorzsa lisztalapú. Apám vendéglátós, ősrégi gyakorlati kézikönyve tartalmazza az igazi receptet. (A könyv is olyan, mintha korabeli századból érkezett volna, lapjai szétesve, ismerős biztosan nektek is, az örökölt receptes könyvek már csak ilyenek, és az egyik oldalon nyomokban császármorzsafoltokat is tartalmaz. Ki tudja, melyik generáció fröccsentette rá kézi mixerrel a tésztát.)

Akkor értem a császármorzsa királynőjévé, amikor külföldön sütöttem meg barátaimnak. A vegyes nemzetiségű közösség számára 15 adag császármorzsát készítettem, jobb híján wokban. A sok tészta a magas fal miatt nem tudott kiperegni, a gazdagon adagolt vaj miatt pedig lesülni (semmiképp se sajnáljuk a jó minőségű vajat). Kitartó munkát követően meggyőztem az olaszt, a németet, a csehet, a lengyelt, a kínait, hogy a magyar (monarchiabeli) konyha édességben is odavág. Akkor lettem a the Queen of the sweet ceasercrumble, fordítsa le valaki, ha tudja. Nincs rá megfelelő szó más nyelven, csak németül, így inkább megtanítottam a magyar nevet nekik, kis könnyítéssel lett „szíezarmorzsa”. Let’s bake it!
 


Terjesztem Facsén
a_zseni Véleményezem
süti beállítások módosítása