Két üvegre való

• 1 kg cékla
• 15 dkg cukor
• 1 evőkanál só
• 2 kávéskanál egész kömény
• 4 evőkanál 20%-os ecet
• 1,5 evőkanál vörösbor ecet (balzsamecet is jó)
• 7 dl víz

Így főzzük

• A céklát tegyük a mosogatóba, és jól mossuk meg, ha sáros, kapargassuk meg késsel. Tegyük egy lábosba, rá vizet, és mehet főni.
• Szétfőzni nem kell, másfél-két óra alatt végzünk, puha legyen, de ne túlságosan, a víz meg mindig lepje el.
• Ha kész,  egyszerűen le tudjuk húzni egy kés segítségével a héját. Ha megvan, felszeleteljük, és szépen belerakjuk az egyik dunsztos üvegbe. (Azt ugye nem felejtettétek el, hogy az üveget mindenek előtt jól el kell mosni, meg lecsöpögtetni?)

Így sütjük

• Mosdatás után hámozzuk meg a céklát, csak óvatosan, mert leve lesz bőven, és megfog mindent (szappannal és meleg vízzel lejön). Jó esetben a végei nem túl fásak, könnyen lejön a héja. Szeleteljük fel 3-5 mm vastagra, és tegyük egy tálba. Ha ez megvan, öntsünk rá ecetet, borecetet, megy egy kis vizet, hogy ellepje.
• Másfél óra ázás után menjen egy szűrőbe, csöpögtessük le. Aztán tegyük tepsibe, és öntsünk rá vizet úgy, hogy ellepje. Nagyjából közepes hőmérsékletre állítsuk a sütőt, így süssük. Közben többször megforgatjuk, ha kell, pótoljuk a vizet. Nagyjából egy óra alatt kellően puhára sül. Ha ez megvan, vegyük ki, szeleteljük, és tegyük a dunsztos üvegekbe.

Az alaplé

• Tegyük fel a tűzhelyre, lassú lángra a vizet, az eceteket, a cukrot, a sót meg a köményt. Melegítsük, de ne forraljuk.
• Mindkét dunsztosüvegbe adagoljuk bele a lét úgy, hogy ellepje a céklát.
• Tegyünk az üvegekre befőző fóliát, csavarjuk rá a tetejüket. Fogjunk egy pokrócot és csavarjuk bele a fejre állított üvegeket, majd hagyjuk teljesen kihűlni őket. Egy nap után állítsuk talpra, még két nap, és a pokrócból is kiszedhetjük. Felbontás után irány a frigó.
• Fogyasszuk magában, vagy kísérőként, jófajta könnyű vörösborral mellé.

Hetek óta szemeztem a céklával a piacon. Persze mindig el is sétáltam mellette, gondoltam ez túl nagy falat lesz még nekem, főleg azok után, hogy nyáron jól befürödtem a kovászos uborkával. (Akkor elsősorban a türelem hiányzott.)

Azért leemeltem a boltban egy ecetes céklát, és megnéztem az összetevőket. Meg felhívtam anyukámat/nagymamát és kérdezősködtem. Végül rájöttem, hogy a cékla csak külsőre tűnik zord és nehezen kezelhető zöldségnek. Bevásároltam tehát belőle, és elkezdtem agyalni, mi is a jó megoldás, mert ahány embernél érdeklődtem, annyi tanácsot kaptam. Tehát inkább önállósítottam magamat, hiszek abban, hogy próbálni kell egyéniséget vinni a dologba, na meg kísérletezni. Az érzés az nagyon ott van, amikor a saját uborkánk, csalamádénk vagy most éppen céklánk kerül az ebéd mellé az asztalra. Abban benne van az ember vére, néhány esetben szó szerint is, benne van a törődés és persze a rizikó is, hogy sikerül-e egyáltalán a savanyítás.

A cékla roppant könnyen és viszonylag széleskörűen feldolgozható, festő levű növény, mely a libatopfélék családjába tartozik. Egyes fajtáit (meglepően színes család) a cukorgyártás, szeszfőzés és takarmányozás során használják fel. Otthon a klasszik az ecetes saláta, de nem kell megijedni, lereszelve nyersen, vagy köretként is ötös (én már találkoztam vele kávékoktéban is). Még egy tulajdonsága van, hogy a legtöbb gyerek utálja, mivel kiskorában mértéktelenül tömték bele. Hogy miért? Mert vitaminbomba, mert valóban egészséges, mert télen, amikor alig van természetes növényi táplálék, kézenfekvő, hogy az igénytelen és elálló céklát tegyük a szervezetünkbe.

Egy rakás receptet találtam tehát, de végül maradtam a hagyományos ecetes változatnál: rögtön kétfélénél. A felöntőlé mindkét esetben ugyanaz, az előkészítésnél trükköztem. Tehát az egyik kihívás a földes íz elfedése/eltüntetése. Egyszer az egyik adagot megmostam, megfőztem, hámoztam és szeleteltem. A másik adagot meghámoztam, szeleteltem, ecetben kiáztattam, aztán megsütöttem. (Utóbbi erdélyi módi, a kenyérsütés után kihűlő kemencébe dobálták a céklát, spórolva az energián.)
Következett három gyötrelmes nap a tesztig, majd bontottuk, megkóstoltuk a céklát.

Vakteszt, csak én tudtam, hogy melyik-melyik. Színben a sütéses módszerrel kevésbé lett mélylila a cékla, s illatban is jobban kiugrik belőle a borecet. Föld íz sehol, a főzött cékla hozza a nosztalgiát, ilyen, amikor a nagymama teszi el, kissé édeskés, omlós, most enyhe borecetes játékkal a végén. A sütött viszont roppanósabb lett, ízben több az ecet, viszont a cékla íz is karakteresebb, sőt üdébb is, összetettebb és izgalmasabb, négy-kettő arányban végez a főzött előtt.

Legalább a nyári kovászos uborka kudarcán végre felül tudtam emelkedni, sikerülhet jól is a savanyítás. Ráadásul Zseni, aki utálja a céklát, másnap már berendelt egy újabb adagot.
 

Egy a parmezán mind felett, érdemes megnézni a többit is, meg a karácsonyi különkiadást. Na ha nem a német szarokat vennénk át, sokkal vidámabb lenne a köztévé.

Ami kell hozzá

• 3 sertésnyelv
• bors
• szegfűbors
• babérlevél
• só

Mi így készítjük

• Tehát, vegyünk minél fiatalabb állat nyelvéből három darabot. Ha megbízunk a hentesben, akkor hagyatkozzunk rá, ha nem, válasszuk azt, amit úgy képzelünk el, „fiatal állaté lehetett”. Tehát duzzadó, rózsaszín, nem kell részleteznem, ugye?
• Otthon mossuk át rendesen, majd dobjuk fel főzni, vízben mi ellepi.

• Ha felforrt, kapjuk le, késsel szedjük le a fehér részt. Látni fogjuk miről van szó, nem tudjuk eltéveszteni. Nos tehát, ha minden rendben, a fehér rész nagy része lepattan magától, ami nem, no azt kaparjuk, faragjuk óvatosan.
• Tiszta edény, hideg víz, három-négy szegfűbors, öt egész feketebors, három babérlevél, négy gerezd fokhagyma, két teáskanál só, a nyelvek, és most vissza forrni. Ha egyszer felforrt, utána vegyük a naftát a legalacsonyabb fokozatra, éppen csak „pötyögjön”.
• Hagyjuk így két-három órára, azért időközben nézzünk rá.
• Vegyük le, szeleteljük vékonyra, mustárral, ecetes hagymával, tormával, friss fehérkenyérrel fogyasszuk, mellé pattintsunk meg egy rajnait.

Máig elfog a szégyen, hogy micsoda kis szutyok voltam titán koromban, amikor nagyfater kivitt magával piacozni, mert az még teljesen rendben van, hogy a Szilvikénél a Tölgyfában én kólát ittam akkor, ő meg fröccsöt, dehogy a piacon miért húztam a számat, amikor sózott nyelvet kért fokhagymával, és miért bőgtem ki a lángost húsz forintért, azt nem tudom elnézni magamnak. (Mindezt úgy, hogy az a lángos megér egy misét, úgy simult rá az olaj, hogy öröm volt nézni, forró, puha, nyílik az ablak, kicsap a forró olajgőz, érkezik a lángos, kibírhatatlan másodpercek, amíg bedobod az ablakon a húszast. Aztán már csak az egész napos teltségérzés és fetrengés, bele a szombat délutánba. )

Azért az jó, az megnyugtatja az ember lelkét, hogy van a világnak egy törvényszerűsége, hogy idősebb fejjel átértékeled a korábbi botlásokat. A nyelvvel való bensőséges (már-már) intim viszonyba engem Kugta vont be, s ha más nem is, ez legalább örömteli emléke marad a közalkalmazotti szférában eltöltött rövid, ámde annál velősebb időszaknak.

Mert a közalkalmazottnál egyfelől nincs boldogabb (s ha nem vigyáz, akkor unalmasabb népség), hosszúra nyúló ebédszünetek kényszerű velejárói a munkájának. Tehát amíg a többség valamelyik plasztikkal csomagoló ételt varázsló cégtől rendelt ebédet, vagy hozott egy kis hazait, mi rendesen kiruccanásokat tettünk Kugtával a közeli piacra. A piacok kisebb, panelek között megbújó fajtájából való piac ez, viszont van egy egészen lelkiismeretes, nagy harcsabajszú hentese, egy palacsintázója, egy kurvából lett pékinasa, és persze Kata, a marketinges, aki szerint a zöldség az egy rohadt szakma, de aki szép lassan, miközben rekedtre ordibálta magát, kiterjesztette maga és családja uralmát az asztalok felére. A faluról bejáró, nagypiacról kiszoruló kofaasszonyok nem győzik utálni érte. (Tényleg jó volt, a szart is eladta bárkinek.)

A nagy iskola viszont a lacipecsenyés volt, a szigorú, szemüveges Erika, akinek dél felé rendesen olvadt az alapozó és a rúzs az arcáról a zsírgőzben, amíg a férje némára itta magát a szomszéd talponállóban. A választéka nem volt nagy, se kiemelkedő, de annak ellenére, hogy monopolhelyzetbe kerül, meg maradt körültekintőnek és figyelmesnek. De a mackógatyás zsiványtól kezdve a késáruson és elvesztett kisnyugdíjason át az öltönyös gazdagig mindenki járt hozzájuk, egész rendes sor szokott kialakulni.

Erika mindenesetre dühös volt mindenkire, a férjétől kezdve az egész világra, ezért még a leghangosabbak is rendre elhalkultak, mire az ablakhoz értek, kezitcsókolom, a hurkából lesz egy, a szemébe úgysem mert senki nézni. Mosolyogni egyszer láttam, amikor nyári szünetben nem volt hova pakolni a gyereket, és beállította maga mellé a bódéba, dagadt a büszkeségtől, pedig szegény srác hol a teát öntötte rá a májra, hol a mustáros bödönt rúgta fel.

A sláger Erikánál egyértelműen a sertésnyelv volt, de talán a világ összes sertésnyelve se lett volna elég, már ha figyelembe vesszük, hogy esetenként délelőtt tízre elfogyott. A vajpuhára főtt izomrostok fokhagymás-paprikás ízére, a fehérkenyér roppanó héjára, meg a kovászos uborkára gondoltam, amikor a három megtermett nyelvről kapartam otthon az első forralás után a befehéredett hártyát, pontosabban ami nem ugrott magától le, hanem rá kellett segíteni, nem szép látvány.

Szóval víz, fokhagyma, szegfűbors és bors, só talán még babérlevél. Nem bírok magammal, mostanában kísérletezni van kedvem, az egyik nyelvet kikapom, s szalonnával lesütöm zsírban, apám, ha már Zseni is azt mondja, hogy van benne fantázia, akkor ne idegenkedjen senki a nyelvtől.
 

(A kofáról készült kép Blüh Iréné, innen van, a malac pedig innen.)

Szeretjük is a vasárnap estéket meg nem is. Leginkább azért nem, mert már megint jön a hétfő. Azt már kevesebben szeretik. Melankólia, korán kelés, hét eleje, de jó volt pihenni, csak még egy napot miért nem. De ha a vasárnap esténket egy (vagy több) jófajta bor társaságában töltjük, könnyebben indulhat a hét. (Tapasztalatból mondom.)

Ezért jó választás erre az alkalomra egy komolyabb rajnai rizling. Koronája a hét utolsó óráinak, és az sem egy utolsó érzés, ha ilyen bor ízével a szánkban tudunk nyugovóra térni. Az utóbbi időben összegyűlt egy szép csokor az erre a célra, talán már említettem, hogy imádom a rizlingeket. No persze az olasz a nonplusultra, de a rajnaik is nagyon le tudnak nyűgözni. Egy jó rajnai számomra hasonlatos egy érett, telt idomokkal megáldott nőhöz (drága lengyel barátunk is hasonló véleményen volt anno, meg is személyesítette azt a bizonyos nőt), sok-sok tartalommal, gondolatokkal és hosszú néma, de elmélyült percekkel.

Germán barátaink egy másik stílust is tökélyre fejlesztettek, ők kétségtelenül a legjobbak a kóracél-erőteljes, friss savak-kis maradékcukor triumvirátus tető alá hozásában és értékesítésében. Természetesen nem csak ezen a hangszeren játszanak perfektül, de nekem hazahúz a szívem, ezért maradunk a határokon innen. Az első alanyunk a korábban cserszegije kapcsán már megénekelt Frittmann Pince 2009-es Rajnai Rizlingje. Előző borához hasonlóan ez is szinte tökéletes fajtaismertető, CBA-ban egy ezresért beszerezhető. Intenzíven barackos-gyümölcsös, meg kicsit vaxos illatú bor. Telt a korty, de nem túl sok. Szép savak és hosszú lefutás. Nem sarkall nagy gondolatokra, de bizonyosan megszereti a rajnait, aki ezzel a borral kezdi az ismerkedést. Másodjára lépjünk egy egészen más világba. Itt élnek a dús keblekkel megáldott dívák és az elmélyült gondolatok. Mindenféle sorrend kialakítása nélkül az utóbbi időben két bornak is sikerült ezeket az érzéseket kiváltania. A Pannonhalmi Apátsági Pince 2006-osa egy válogatás, elképesztően dús korttyal, olajos-sűrű mozgással. Rohadt vastag, de nem akarja lenyomni a kóstolóját, inkább elbűvölni. Őszibarack és vastag petrolos illatok egyszerre, harapható korty. Vibráló, élő, teljesen összeérett szerkezet és szép hordóhasználat. Nagyon komoly anyag és szinte tökéletes technológia.

Nyári Ödöné a Szent György-hegyről érkezett 2006-ból. Ez meg is határozza a karakterét, messze ez a legásványosabb. Olyan bölcsek bora jellegű történet. Ehhez azért nem árt már tudnunk egyet-mást a termőhely és a bor kapcsolatáról. Persze azonnal felismerhető rajnais jegyei vannak, de nagyon erőteljes az ásványos érzet, főleg az ízeiben. Néha olyan érzésem támad, mintha a palack alján lenne egy kevés a hegy köveiből, és minden pohárba kerülne egy csepp belőlük. Erőteljesek a savak is, én mondjuk ezeket el is várom egy rizlingtől. Érett, kerek szerkezet, de máshogyan, mint az apátságiban. Ezt talán még tovább lehet fejtegetni, van benne valami megfoghatatlan mélység.

Bármelyiket is választjuk, biztosan élmény lesz a délutánunk, esténk. Különböző erények, felejthetetlen emlékek, ezt tudja garantálni egy jó rajnai(sor). De azért csak óvatosan, senki nem akar így járni.

Frittmann Kunsági Rajnai Rizling 2009 három és fél palack
A Nyári Ödön négy palack, az Apátsági négy és fél, különleges borok, különleges alkalomra

„Erről álmodik a rendőr” - mondja átszellemült arccal Dale Cooper különleges ügynök egy Twin Peaks nevű kisvárosban zajló gyilkossági nyomozás során, amint éppen egy asztalnyi különböző fánkon legelteti szemeit. (Harry S. Truman seriffnek minden nap összeállít egy ilyen sort a titkárnője.)

Emlékezetes jelenet egy olyan sorozatból, mely alapjaiban változtatta meg az amerikai sorozatok világát, és vágta szájba a Dallas-ra hangolt magyar tévénézőket (régi egyetemi professzorom szerint Hankissnak köszönhetően, állítólag). S bár nem akarjuk a fánk, minden valamire való b-kat. rendőr kellékét, Dexter fő szocializálódási eszközét kevésbé figyelembe venni, de a lényeg mégis a kávén van, mert bár Twin Peaks bájos és elvetemült, de ott iható a legfinomabb kávé. Annyira, hogy a végén Laura Palmerről is elfeledkezik az ember.
 

Reméljük sokan nem maradtatok le a Botero-kiállításról a Szépművészetiben. Bizony, ő az a kolumbiai, aki évtizedek óta túltelt emberek-állatok-gyümölcsök festményeivel és szobraival lepi meg rajongóit egyaránt. A narancslekvár miatt (is) most egy nő narancsokkal, vagy inkább narancsok nővel képet választottunk, télen kell a vitamin. Azt tudtátok, hogy Kínából származik?

Na, valami ilyesmit álmodtam a múltkor, amikor kirántottam a szalonnát, heveny epilepsziás roham.

Hozzávalók:

• 4 sertésvese
• 1 vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• zsír
• szelet szalonna
• só, bors, őrölt pirospaprika

Így csináljuk mi:

• Fogjuk a veséket, az itt leírtak szerint (vágás, tisztítás, szárítás) készítsük elő.
• Dobjunk fel egy serpenyőt a tűzhelyre, bele egy fakanálnyi zsírt, ha elolvadt, mehet az apróra vágott hagyma, ha utóbbi üvegesedik, a felszeletelt szalonna.
• Mehet egy teáskanál paprika, zsírban oldódik, a vízben nem, kapjuk le a serpenyőt a tűzről, kavargassuk meg, majd egy kis vizet (fél decit) öntsünk alá, s mehet a vese.
• Kavargassuk, pörköljük, a vizet kis adagokban mindig pótoljuk után, mert közben megkeseredik a paprikánk, de sokat ne öntsünk alá.
• Szellőztessünk.   
• Nagyjából húsz perc alatt kész van, de kóstoljunk rá közben, ha nem rágós, akkor elkészültünk.
• Ha akarunk extrázni, negyed óra után vágjunk bele egy paprikát, meg egy paradicsomot, vagy tegyünk bele egy kis mustárt.
• Almapaprikával, szép tüzes kadarkával fogyasszuk.