Az van, hogy a mai posztnak megint kevés köze van a gasztronómiához, azaz hogy mégsem! A nyan cat remélem mindenkinek megvan, ugyebár az egyik legdurvább mémről van szó, amit hátán cipelt az internet, és egyben a legidegesítőbbről is. (Itt lehet nyanizálni a gasztroszexet, vagy akármilyen honlapot.) De a lényeg, hogy a macska teste egy sütemény, húzza maga után a szivárványt, és mellé nyannog.

Viszont azt el sem tudtuk volna képzelni, hogy egy kedves ismerősünk fogja magát, és lehorgolja sálnak a macskát. Az eredmény egészen elképesztő.

Főleg ilyen hidegben a szivárvány tetszőleges hosszúságúra bővíthető, és hát jó meleg, nem fázunk meg akármekkora szélben sem.

Viszont így is epic, megmentette az egész hófúvásos, otthon vagy irodában ragadásos, cipőbeázós szétfagyós keddünket. Köszi Gabi, így tovább, a mai nap a tiéd!

Jut eszembe: ma este érdemes lesz figyelni a blogot, néhány meglepetéssel készülünk.

Egy hete éppen a Szekszárdi borvidékről szóltam, és vallásosnak köszönhetően közben sikerült egy olyan bort is bontanunk, amely tökéletesen bemutatja, hogy miért is szeretjük annyira a szekszárdi borokat (főleg a vöröseket).

Bősz Adrián 2009-es Menoir-ját vettük górcső alá. Adrián Bátán alkot, ott található a családi pince, főállásban pedig ő felel a szekszárdi Bodri Pince boraiért is. Jól ismerjük a borait, és nem nagyon sikerült még bennük csalódnunk, legyen az rajnai rizling, kadarka vagy éppen a Báta Cuvée. Ez a menoir a bátai Cenege dűlőben termett, hazánkban pedig már több mint száz éve jelen lévő fajtáról van szó, Mathiász Jánosnak köszönhetően került hozzánk Franciaországból.

Ott mernon noir néven fut, nálunk pedig az évtizedek során átment jó pár névváltáson, volt medoc noir, aztán kékmedoc, jelenleg pedig menoir néven találkozhatunk vele a boros címkéken. Nem igazán vagyok oda az illatos fajtákért, vörösek esetében meg főleg nem (a menoir meg pont ilyen), de ez a bor engem (is) levett a lábamról. Korán érő és jó cukorfelhalmozó a fajta, és a kékszőlők között ritka élénk muskotályos jegyeket hordoz magán, ezért rosszul megválasztott szüreti időponttal könnyedén pacsuliba fulladhat a bor.

Szerencsére esetünkben erről szó sincsen, bár nagyon intenzív az illata, de semmiképpen sem túlzó vagy tolakodóan muskotályos. A pohárban frissen, fiatalosan mozog, sötétlilás tónusokkal. Erőteljes és összetett az illata, sok-sok kerti virág, kellemes rózsás öblítő és egy nagy adag ibolya jellemzik. Egészen elragadó, valószínűleg a női szíveket is megdobogtatja, levegőzve társul még illatába egy kis kávés tónus is, muskotályos jegyek csak kiegészítő díszek a háttérben. Izgalmas, szép. Kóstolva meg szinte beleharaphatunk a borvidékbe, nagyon kellemes savak vezetik, tanninját szinte nem is lehet érzékelni.

Ann Peebles a memphis soul egyik legautentikusabb képviselője. Az 1947-es születésű énekesnőnek nagyon durva hangja és kiejtése van, bár nem hiszem, hogy utóbbi miatt kerülték volna el a nagy díjak. Azért nagyon szépen dolgozott, sok lemezt kiadott, mások ismertebb száma az I can't stand the raind.

Az egész korty egy nagy gyümölcskosár, könnyedén harapható, ress fekete bogyósokkal, ibolyás ízekkel. A lecsengésében jelentkező pici kesernye nem negatívumként jelentkezik, inkább megmenti a bort a gejl zárástól. Mert bizony a tizenhárom és feles alkohol jól befűt, és édesíti a korty végét. Ez lehet az egyetlen kifogásom a borral szemben, egy picit vékony a teste a magas alkoholtartalom cipeléséhez, de éppen csak egy árnyalattal. Azért így is simán betoljuk hárman a palackot (vallásos szokás szerint harapja a kortyokat), nem kell különösebben szellőztetni vagy boncolgatni, inni kell, nagy társasággal, igaz, hamar csomót köt az ember nyelvére, ha nem vigyázunk. Nagyon szép iskolája a fajtának, egész pici egyensúlyproblémával, így Bősz Adrián 2009-es Menoir-ja simán megérdemli a háromésfél palackot, főleg 1890 Ft-ért.

Adriánról szóló írás van még itt, a menoir-ról meg szépen összeszedett infókat olvashatunk itt. A képet a Pannon Borboltról kölcsönöztük, ahol ahogy látom, meg is lehet rendelni a bort. Az üvegtáncos kép meg innen van, baromi jó képek és érdekességek vannak még a bátai népszokásokról, hajrá.
 

Aha, lesz a héten hamburgeres poszt, addig is itt egy kedvcsináló, hogyan csinált borászZoli viziló-sztéket a maradék marhából

Basszus, ha meg kellett volna tippelni, esküszöm azt mondom, hogy már csak egy csárliangyalais intróval és sztorival ronthatnánk a helyzetünkön. Marcsi mellé jön a Dia meg és az Évi, a modor mutatónk meg kiégeti a processzort. A téma amúgy jó, sőt még jobb. Még úgy is, hogy mi tudjuk, a hecsedli akkor jó, ha megcsípte a dér, nade kérem, február elején aki összebír szedni egy kosárra való egészséges csipkebogyót, szóljon, és átveszünk tőle két kilót. Mindegy, küldetés, egészséggel és vitaminnal feltölteni az országot. Főcím.

Szóval november/december jobb lett volna talán, de hát gondolom nem terveztek előre a srácok. Tornáznak a tévés lányok a dombon, mit ad isten, rengeteg csipkebogyót találnak, mi is meglepődünk, mennyit, a hétszázát, bocsánatkérésre fogunk szorulni. Megpróbálják rágni a lányok, mondják finom, de az arcuk mást mond. Banyek, rengeteg ember szedi, ezt el se hisszük. Kiderül persze, francokat a C-vitaminért, a pálinkáért megy a munka. Mennyi pálinkát ad a hecsedli, hat-hét liter pálinkához két nap alatt öten szedik meg a bogyókat.

Aha, nemcsak C-vitamin van benne, ha Éva meg Dia fejből mondja, mi a jó benne, akkor respekt, de hát ugye korántsem. Bemegyünk az asszonyokhoz, tanítanak válogatni, lekvárt főzni minket, s közben szeretjük a zenei szerkesztőt, végre jól dolgozott. Bogyózás közben bizony arról szól a móka, hogy az öreg lányok szedőkanálból isszák a pálinkát, meghogy az özvegyasszonyok eszik csak a csipkelekvárt. Buktába, palacsintába eszik, teának is bőven. Utóbbi hatvan fokos vízben készül, csak ne forrósítsuk, mert kimegy a vitamin belőle.

Ez pucol, az passzíroz, amaz hozz a szőrszitát, s már folyik is a szép sűrű hecsedilé. Elhangzik az év szóvicce is, Segal Viktor hecsedliből készít csipkecsupot. (Jó, Marcsi, vendégünk vagy egy sörre/borra.) Csipkebogyó levest készítünk, Marcsi életében először, hoppá, mondjuk az biztos, ritka játékról van itt szó. Közben zeneileg átérünk a Volt egyszer az emberre, a lányok nem győzik szétcsacsogni a főzést, csipkebort is kapunk.

Azt mondják a lányok finom, de megint nem tudunk hinni nekik. Persze sok mindent megmagyaráz, hogy Somogyi Diának sose futott fel az élesztő, lol, de nem is dagasztott még. „Ügyes asszony, az!” Viszont realt time megtanulhatunk tésztát gyúrni, laskát sütni, hogy öröm nézni, nagyon frankó, főleg amikor buktatésztát készítünk. Hova tűntek a lúdtollas kenők? Hát nincsenek már libák, azért.

Debrecenben folytatják a lányok, kínoz a kérdés, a DTK mikor lesz már a gasztroangyalban? Csomagolunk, préseljük a csipkebogyó cefrét fehér ruhában. Illatok nélkül ránézésre tök olyan, mint csilisbab. Megtudjuk, gazdaságban nem éri meg termeszteni, mert permetezni kéne, és akkor nem lenne bio. Viszont nagyon lassú a műsor, van idő megrágni, kipróbálni mindent, mondjuk nem feltétlenül baj, még éppen nem unalmas. Deák Lajosnál, a Csipkerózsa Kft.-nél járunk, kökénybor, csipkebor kotyog a hordóban. Novodomszky Éva felmondja a leckét, mennyi a vitaminja, le se lehet írni, annyi.

Hoppá, megint beszól a Csárli, így a milfparádé Bükkszentkereszten folytatja gyógynövényekkel, Szabó Györgynél, a füves embernél. Ismerkedünk a szárított növényekkel, hogy miből mit lehet csinálni, mire jó, miért gyógyítja a teste és a lelket. Sztorizgat a Gyuri bácsi, hogyan ették rántva a fekete nadálytő levelét ínséges időkben.

Megint más, csipkebogyóból seprőben érlelt sajtot fogunk csinálni Mircz Nárcisszal. Nem, már nem kell megölni a borjúkat Éva, hogy sajtot tudjunk csinálni, de hát az élet kemény, nemde? Tanulunk kicsit a sajtokról is. Hogyan készül a gomolya, ennyi kitérő belefér, mert igazi magyar fajtáról van szó ám. Oké, viszont mostanra mi már elálmosodtunk, igaz, aki először hallott ilyet, annak mondjuk izgalmas lehet még. Másodszorra már nem az.

Vissza Debrecenbe, a társadalmi szerepvállalás most már kötelező elem lesz. A lányok kangoo edzésbe kezdenek (WTF?), Marcsi lelép Debrecen csúcsgasztonómiai éttermébe, hogy az utolsó hat percben mutatványozzunk valamit. Medve Zoli, a Vigadó Étterem séfje mesél kicsit, kár, hogy ennyi időt hagytunk csak neki. Még az utcán kicsit zaklatjuk, integetetjük a debrecenieket, aztán irány haza. Ja hogy az intersport miatt kellett betenni az ugrálást.
 

Akkor a mai képregényt vallásosnak küldjük, aki a hidegben és óriás havazásban az utakat rója. Lassan, de legalább biztosan. Meg mindenkinek, aki vezet ma. Jap, tegnap kaptunk egy nagyon jó tésztás könyvet, jövő héten lesz belőle anyag is!

A kép innen.

Köszönünk minden jókívánságot, tegnap minden kedves olvasónk egészségére ittunk. A koncepció az volt, hogy a begyűjtött külföldi borokat isszuk, egyik rosszabb volt mint a másik, de sebaj, mert mellé belga sült krumplit nyomtunk marhafaggyúval, meg hamburgert, 20 dkg/kopf hússzeletekkel. És a végén Zseni meg Manó orgazmus sütijével. Az mondjuk nagyon durva, majd lesz belőle anyag, mert nagyon ott volt. Ja igen, asszem a penny-ből hozták, de a lényeg, hogy La Tour Des Ormes francia száraz vörösbort véletlenül se vegyetek, tömény technokol bomba, ha engedékenyebbek vagyunk borecet, az utóbbi idők legdurvább borhibáival.

Ne de, Zseni meg Manó beköttette nekünk a gasztroAlkotmányt, és ilyen jókívánságokat.

Még több belsőséget!/ Sok külföldi étel-italélményt!/Sok olvasót és kommentelőt!/ Jó hangulatú közös főzéseket, önzetlen vendéglátást!/ Független kritikusi pozíciót, elköteleződések nélkül!/ Az étel és ital iránti tisztelet megtartását és népszerűsítését!/ Minden nap legalább egy posztot még sok évig!/Nyitottságot más konyhák, filozófiák felé!

A kép innen, amúgy Attilajukkaja linkelte be, holnaptól visszatérünk a normális kerékvágásba.

Még tavaly ilyenkor sem lettem volna abban teljesen biztos, hogy most kell nyomni egy születésnapi posztot. Magunkat ismerve azt hittem, félúton kifogy a lelkesedés, nem tudjuk tartani a napi egy posztot, aztán itt marad a blog, mint valami csontváz.

Annak fog hangzani, de nem közhely, hogy nélkületek nem lennénk itt srácok, szívből köszönjük az egész éves figyelmet, olvasást, kommenteket, maileket. Szeretném megköszönni minden rendszeresebb-ritkább vendégszerzőnknek a sok energiát, posztot, lendületet, ötletet, hogy színt és izgalmat hoztak a blogba.

Már szilveszterre is akartunk készülni egy statisztikával, de legkésőbb mára. Egyrészt jól néznek ki és mutatósak, de aztán a valós életben annyi ilyen szart kellett gyártani a napokban, hogy inkább lemondtunk róla, és készítettem egy kis interjút magunkkal. Válaszoltunk gyakran feltett kérdésekre is. (Amúgy is adósak vagyunk még mindig egy költői hitvallással.)

Kik vagytok és mit akartok?

Néhány 25 és 40 év közötti lány és srác, akik szeretnek enni, szeretnek inni, szeretik élvezni előbbi két tevékenységet, és nem félnek hangot adni a véleményüknek. Írunk a fővárosban, megyeszékhelyen, kistelepülésen és külföldön is.

És miért szex? Home pornóztok is tán?

Van a gasztronómiai értelemben vett food porn, ami nekünk nagyon tetszik, és ha lefordítjuk, akkor mennyivel menőbben hangzik, hogy gasztroszex, mint étel pornó, nemde? Maga a fogalom egy durva gasztrotúra közepén született meg bennünk, ami tényleg nem szólt másról, mind a jobbnál-jobb ételek és borok esztelen habzsolásáról nemre, árra való tekintet nélkül. Jobban éltünk négy éve. Úgy véltük, ha a közösüléshez magához nincs is köze a gasztronómiának, azért az érzékek felszabadítása, a vágy, a kielégülés tekintetében nagyon is sok hasonlóságot mutat, legalábbis elvi szinten.

Hoppá, már azt hittem, loptátok a nevet.

Nem, hogy másnak is eszébe jutott már, meglehet, mi nem tudtunk, tudunk róla. Említett kaland volt már vagy négy éve, három éve kezdett körvonalazódni, hogy valamit kezdeni kéne vele, de csak tavaly jutottunk oda, hogy regisztráltuk a blogot.

Miért, hányan vagytok tulajdonképpen?

Van ugye whollosi és vallásos, akik sokat írnak, meg tony, aki a borokért felelős, és néha beleszól még a képbe fotósMáté. Ez a belső mag, de hálisten van sok remek vendégszerzőnk, barátunk, segítőnk, ésatöbbi. Így színesedik az összkép.

Jaja, persze, csak ők nem kapnak fizetést.

Mi sem kapunk. Senki. Ez az egyik legfontosabb alapelv. Nem reklámozunk, vagy ha mégis, jelöljük. Minden pozitív és minden negatív gondolat a saját véleményünk, gondolatunk, úgy mondjuk el, ahogy kedvünk tartja, és ezt bármikor felvállaljuk. Nincs bujtatott reklám, nincs elfogultság és részrehajlás, mert ilyen kis idealista majmok vagyunk, akik hisznek benne, hogy az írás, a narrátor, az író elkülöníthető, elválasztható minden világi befolyástól. Az írott szónak pedig hatalmas felelőssége van. Olyan komolyan gondoljuk, hogyha ezt sérülni látnánk, el is menne a kedvünk az egésztől.

És szerintetek erre ma még vevő valaki?

Naná. A magyar gasztronómia is tök olyan, mint a közélet. Sajnos nagy részében hazugságok vannak igazságba csomagolva, van demagógia és elferdült értékek, befolyásolás, kézkezetmos, belső belterjes kör, és a lesajnált tömegek. De nem kell megijedni, vannak szép, ésszerűen gondolkozó tulajdonosok, szerény, őrülten tehetséges, még nem elszállt szakácsok, elkötelezett szerzők. Vagy hát a francokat, ennyire nem szar a helyzet. Sokkl inkább aggasztó, hogy az embereknek nincs pénzük, nem is pénzük, igényük a jóra, a minőségre, vagy egyáltalán az igényesre. Na ez a nagy helyzet. Nem kel lehinni most ezt nekünk, de attól még így van.

Mit kell itt pattogni ezen éppen nektek?

Mert van felelősségtudatunk, és van bennünk tenni akarás, és valakinek már meg kel szólalnia. Van sok gasztronómiai, boros elméleti és gyakorlati tudásunk. Ha ez nem lenne elég, amikor nem tudunk valamit, alaposan utánajárunk.

Igen, de közben még neveteket sem meritek felvállalni. Hogyan lennétek így hitelesek?

Valóban, a vallásos, a tony, mind-mind egy valós embert takar, nem valóságos név. Nem mindegyünk posztol a saját neve alatt. Sokaknak ez ellentmondásos lehet, de hát ezzel nem tudunk vitatkozni. Csak azért használnak nicknamet, (mert menő), mert a valós élettel nem mindig összeegyezethető a posztok tartalma. (Pl. Tony egy országosan ismert borászatnál dolgozik, de mindig kíméletlenül pontozza és kritizálja őket is.) A valós életben elkerülhetetlen, hogy függésbe kerüljünk valamilyen szinten valamitől. Egy alteregót ilyen veszély nem fenyeget. Lehet, hogy ez gyávaság, de az tuti, hogy így őszinte tud maradni.

Miért ilyen a skin?

Nincs közöttünk grafikus, fotós is csak egy, szóval ezt tudtuk összehozni házilag, és ezt is milyen nagy munkával. De talán a szöveg kárpótolja azt, akinek gondja van.

Néha nagyon durvák és hímsoviniszták vagytok.

Pedig nem direkt van, de komolyan. A nagyon kemény, olykor biza öncélú tartalmat ezentúl ide tesszük: gasztroszex.tumblr.com.

Ja igen, néha olyan, mintha politikai üzenetet és tartalmat is elrejtenétek a szövegben.

Nem rejtjük, nyíltan vállaljuk. Gyűlöljük a szélsőségeket, feltétlen hiszünk a humanizmusban, megpróbálunk Jézus hegyi beszéde szerint élni, mert akkor a föld is egy sokkal jobb hely lehet. Még egy kis gasztroblogon is felelősségünk van abban, hogy felemeljük a szavunkat a demokrácia lerombolói, az elvakultak, a gyűlölködők és az áldoktorok ostobák ellen. Szóval ha éppen betelik a pohár, akkor azt ki is adjuk magunkból.

De miért akarjátok megmondani, hogy mit igyak vagy egyek?

Nem akarjuk megmondani. Csak fel akarjuk hívni a figyelmedet egy alternatívára, lehetőségre. Hogy lehet leveskocka nélkül főzni, hogy lehet tudatosan étkezni, hogy nem bűn szeretni az édes vörösbort, csak legyünk tisztában vele, hogy az nem egészséges és (százból kilencvenhétszer) nem természetesen készül, hanem (általában) mustsürítménnyel, mesterségesen. És hogy közel sem olyan izgalmas, szép, sokrétű, mint a száraz vörösek. Például.

Hogyan tovább?

Továbbra is fő cél a napi egy poszt, szívesen várjuk az ötleteket témákra, rovatokra, ilyesmi, sőt, még a vendégposztokat is szívesen olvasunk, s ha olyan, publikálunk.
 

Lassan magunkhoz térünk a hétvégéből. Még úgy adódott, hogy lementünk Horvátországba a durván védett Kopácsi-rétre, ahol a Kormorán Étteremben a környék híres ételét, a csíptetett pontyot ettük. Kép innen.

Az étel során úgy készül egy értéktelenebb alapanyagból értékes cucc, hogy öröm nézni. A csíptetős pontyhoz ugyanis eléggé zsíros halra lesz szükség. Ezt szétnyitják, és két-három óra alatt sütik meg. Odatűzik a tűz, parázs mellé, a hőtől elkezd olvadni, csöpögni a zsírja, és a hal gyakorlatilag saját zsírjában sül készre. Miközben kapja a finom füstöt.

Az eredmény egy elképesztően különleges, összetett ízvilág, árnyalt füst, a hal húsa mintha vajban lett volna elkészítve a lehető legkíméletesebb módon. Békacombot toltunk mellé, nem kell részletezni, milyen volt.

A jó hírünk viszont még nem az, hogy Magyarországon is nekiállt valaki ilyet csinálni, hanem hogy holnap tölti be a blog az első életévét. Ez alkalomból iszunk holnap minden kedves olvasónk egészségére és boldogságára, meg eszünk is valamit, és lesz ilyen ünnepi poszt is. 

A múltkor szóltunk Sopronról, most Tolna megyébe látogatunk, az egyik (mai formájában) legfiatalabb borvidékünkre, Szekszárdra. Néptáncos lányok, hirtelen megszűnő sávok az úttesten, és remek vörösborok.

Ha vöröset választok, akkor az nagy eséllyel a Szekszárdi borvidékről érkezik. Ha erre a borvidékre gondolok, akkor a barátságos ízek, a gazdag gyümölcsösség és az ihatóság ugrik be azonnal. Meg persze a kadarka, számomra mindenképpen ez a terület az etalon, ha erről a számomra is oly kedves fajtáról van szó.

A hagyományok itt is nagyon régre nyúlnak vissza (a római kori Alisca név eredetileg és valószínűleg kelta volt, a rómaiak ezt használták tovább), a borvidék jelképéül szolgáló szarkofág a 4. századból származik, szóval van szép múltja a szőlő- és bortermelésnek arrafelé.

A fehéreknél (nagyon helyesen) az olaszrizling viszi a prímet szőlőterületet tekintve, de azért összességében elmondható, hogy a legtöbb pincénél csak kedvcsinálónak, „belövő bornak” készül a fehér, nem ezen van a fő hangsúly, nem ez a fő csapásirány. A talajadottságok (alapvetően löszös talajok) kedveznek a kitűnő vörösborok készítésének, a talaj mésztartalma is alacsony, így savakban nem dúskálnak annyira a borok, mint mondjuk Sopron környékén.

Van viszont szépen lekerekedett tannin, meg nagy adag, érett gyümölcs. Ez az elegáns gyümölcsösség mindig visszaköszön egy igazi szekszárdi borban. Alakulóban van mostanság egy borvidéki összefogás, ennek keretében a Heimann Családi Birtok által életre keltett hagyományos szekszárdi siller készülne minden egyes szekszárdi termelőnél Fuchsli (a róka szőrének rőt színére utalva) néven, és így egy közös szekszárdi márkanévként tudna megjelenni a piacon, jó minőségben és nagy mennyiségben. Becsülendő, reméljük, hogy sikerrel is jár majd a kezdeményezés. (Igaz, az utóbbi időben nagy a hallgatás.)

Kadarkában nálam verhetetlen Szekszárd, sok-sok értékes, régi ültetvénnyel és ezernyi különböző arccal. Sajnos az egyre növekvő népszerűség ellenére sincsen több úgy száz hektárnál a fajtából, de remélhetőleg ez csak növekedni fog a jövőben. A kadarka igazi adu ász, lehet a mindennapok, beszélgetések, kártya partik itala éppen úgy, mint a nagyszerű sárközi ételek kísérője, de több termelő bizonyította már, hogy kivételes minőségű, „nagy” bor is készíthető belőle. Izgalmát a rengeteg klón adja, szinte lehetetlen két egyforma illat és íz világú kadarkát kóstolni. A nem megfelelő évjáratokban, mint például 2010-ben viszont nem igazán készíthető belőle tisztességes bor, ebből az évjáratból csak elvétve akadt egy-két termelő, aki palackos tételként kihozta a piacra a kadarkát. Különleges és a kékfrankossal karöltve a borvidék arcát leginkább meghatározó fajta.

Itt a kékfrankos is inkább a dús gyümölcsökről és fűszerkosarakról szól, visszafogottabb savakkal, teltebb ízekkel. Na meg persze a bikavér egyik legmeghatározóbb összetevője. Hogy hol készült előbb bikavér – Szekszárdon vagy Egerben -, azt nem az én tisztem eldönteni, de az biztos, hogy Szekszárdon jelenleg két tábor van kialakulóba. Az egyik a hagyományos fajtákra építi házasítását (kadarka, kékfrankos, blauburger), a másik csapat pedig egy bordeaux-i házasítást (cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot) egészítenek ki a hagyományos fajtákkal. Hozzám mindenképpen az első verzió áll közelebb, én semmiképpen sem a „csúcs cuvée-t” látom a bikavérben.

Szabályozás van, de még elég tág kereteket biztosít a termelők számára, széles a bikavérek spektruma. Az utóbbi években tapasztalható dinamikus fejlődés szép jövőt prognosztizál a borvidéknek, folyamatosan kerülnek előtérbe fiatal borászok, új borászatok, a legtöbb pincénél pedig családon belül öröklődik tovább a szakma. Az autópálya elkészülte is nagy segítségére lehet a borvidéknek, főleg a borturizmus terén.

Minden évben fixen itt készül az ország egyik legjobb rozéja (rozéi) Dúzsi Tamás pincéjében, nem is olyan régen pedig éppen egy szekszárdi termelőt, Vida Pétert választották az Év Borászának. Ami pedig minden évben kihagyhatatlan, az a Szekszárdi Szüreti Napok, szeptember harmadik hétvégéjén mindenki ott van, aki számít szőlő és bor tekintetében. Érdemes több napra érkezni, mert egy nap alatt esélytelen körbekóstolni a kínálatot. És tegyük hozzá, mindent összevetve (gasztro, bor, fesztélmény) ez az ország egyik legjobb boros rendezvénye. Éljen a kadarka!

Akiket én nem hagynék ki
•    Heimann Családi Birtok, Dúzsi Pince, Németh János, Márkvárt Pince, Eszterbauer Borászat, Vesztergombi József (Remete Bor), Mészáros Borház és Pincészet, Sebestyén Pince, Tüske Pince, Vida Családi Borbirtok, Bősz Adrián, Szeleshát, Merfelsz Pince
Ahol biztosan finomat ennék-innék:
•    Papa Borozója és Kadarka Borozó (A város két legjobb borozója, rengeteg szekszárdi borral, finom falatokkal.)
•    Aranykulacs Kisvendéglő (Sok-sok szekszárdi bor, kiváló ételek.)
•    A Kávé Háza 1927 (Az ország egyik legjobb kávézója, Az Év Kávéháza 2011.)

Hasznos olvasnivaló még itt, meg itt. Jap, és még annyi, ha Szekszárd, a pécsiborozós srácok naprakészek, jó szívvel ajánljuk őket napi olvasásra. A kép innen.

Ez egy előre beidőzített poszt, mert ma van a céges villányi túra másnapja, és valószínűleg a kis agyfickók, akik a képregényben szerepelnek, félholtan hemperegnek az agyország szélén.

Sőt, annyira lelkiismeret furdalásunk van előre megjósolt és beváltott renyheségünk miatt, hogy nyomunk még egy képet.

Így ni, legyetek jók, és érezzetek velünk együtt nagy másnaposságunkban. S akkor a velős kenyér megvolt mindenkinek, ugye?

Képregények innen.