Volt valaha ígéretesebb felvezetője gasztroműsornak? Egy egység Lovasi, egy egység Rátgéber, őket még a Marcsi meg a béna infótáblák sem ronthatják el. Főleg, amikor Rátgéber baseball ütővel hekkeli a hekkevő hekkevését (befejeztük). Aztán lakóautó, két nap vissza, csapatja a két srác, görbe hétvége. Azonban Marcsi újabb szerencsétlen etüddel csatlakozik a társasághoz. Szaxi, kezdünk.

Ponty, csuka, persze, a Marcsi tudja, hol lehet harcsát szerezni, hiszen ő helyi, ilyen sapkában és mozdulatokkal csak a bácskaiak bírnak, naná, azért csak elszólja magát, hogy először dobja be a horgot. Mindenki nagy örömére. Unja már a horgászást a lány, ezért el kell menni a horgászokhoz, ahol pálinkával fogadják a népet. Itt megállunk egy pillanatra, és megköszönjük, hogy a zenei szerk most nagyságrendekkel tehetségesebb, mint a múltkor.

Ladikba szállunk, kimegyünk a vízre, a Rátgéber jobban pörög, mint a Bandi, aki meg kellemesen visszafogott, Marcsi meg hozza a szokásos idiótást. Bár kis poénkodás belefér a hekkről, megy a gyalázás rendesen, de csak nem mondják el a nagyérdeműnek, mi is a gond. Jól van, majd később biztos elárulják. Basszus, Marcsa rosszabb, mint a horgász hat éves kislánya, akit először visznek a városi csótóra, legalább egy ember biztos van, aki élvezi a műsor.

Viszont egész road movie hangulat van kialakulóban, Marcsi sznobol, nyafog kicsit, Lovasiék hozzák egyenesbe a hangulatot. Mennek a haltelepre halért, étkezési pontyot halásznak. De mitől lesz jó a tenyésztett?, Kovács György szerint az van, hogy a folyamiból kevés van, ez a helyzet. (Valaki nézze meg, a bajaiak tényleg 65 kiló halat esznek meg átlagosan éves szinten?) Nem derül ki az sem, mitől lesz iszap ízű a hal, biztos kivágatta végül a Szalai.

Marcsi multizik, a rohadt multik, miért hozzuk ide a szart,  na erre nem mondunk semmit inkább, persze ő a halkereskedőtől vásárol. Lovasi főzni fog, pirított süllőt, sült lisztes keszeget, és lesz a végén csuka pörkölt, ami kevesen szeretnek, merthogy vad az íze, persze Marcsi imádja, olyan, mint a fácán és tyúk között a különbség. Persze. Amúgy még jó is lenne, és lehet bennünk van a hiba, de már ez is unalmas, lemegyünk egy egyszerű főzőműsor szintjére, olyan hosszúra vannak hagyva a jelenetek. De legalább Figula olaszrizlinget isznak mellé, megy a halra, állat ez a Laci én mondom.

Marcsi, mi sem eszünk hekket, de az átlag tévénézőnek áruld már el, ő nem tudja, hogy miért nem esszük a hekket, a mindenit, hogy már másodszor hozd fel.  Csak szemléltetésképpen: újra indul az amúgy is hosszú délszláv muzsika (nem először), és olyan okosságok durrognak, most érezzük, milyen nehéz kitölteni azt az ötven percet, Marcsi még azt is megfejti, hogy a gaz vendéglősök ördöngössége a passzírozott halászlé.

Apropó, indulás halászlézni, Bandi vezet, a srácok szépen betolnak hátul a kocsiban, így érkezünk meg a Sobri Halászcsárdába, ahol Marcsi otthon van, neki is áll bajai halászlevet főzni. A srácok közben vedelnek, mint állat, Marcsi, a nagy beszélgetésben figyeljetek, nem hagyma levest főztök. De csak felkerül a tűzre, komolyan megéhezünk, és másra nem tudunk gondolni, mint a Pikec csárdára.(A világ legjobb helyére, de tényleg.) Marcsi, vedd már le azt a rohadt sapkát a fejedről evésnél, nem vagy te Vujity Tvrtko.

Romantikus este az erdőszélen, fájó felkelés hajnalban, nyűgös itt mindenki kérem. Rátgéber mondja a frankót, „hazamegyünk” Szerbiába, Bezdánba, és tényleg, megáll az ész, célpont a Pikec csárda, és ott lesz az igazság, Marcsi próbál vitatkozni, Vörösmartra menjünk előbb, de a srácok nem hagyják. Irány Szerbia, megérkezünk Bezdánba. Itt vagyunk az üdülőtelepen, és a bácsi ki is fogja a halakat, Laci szerbül kommunikál, de csak rásóznak a Marcsira egy adagot a házi füstölt halból (dupla áron).

A Pikecben már megy a zaba, Marcsi itt se veszi le a sapkát, hogy ütné le valaki a fejéről. Azért nem lehet bevezetni ezt a Balaton parton Bandi, mert lelövi az első állami szervezet az ötletgazdát.  Jön a kormos bogrács, Bandi bácsi hozza, Juci néni tésztájával. Nemcsak talán Bandi, ez tényleg életed legjobb halászléje. Mégis hamar lépnek a srácok, mennek át Vörösmartra, hova máshova, mint a Josić-hoz, aka fekete gólya, csiptetős halat enni, meg inni egyet borászIgorral.

Marcsi érzi a löszt a grasevinában, hát ez van, ugyan Laci, milyen sommelier iskolát végzett a lány, na mindegy is. És bármennyire imádjuk a helyet, itt is unalmasan hosszúra nyúlik snitt. Viszont jó volt a rész, vitathatlanul kedves a szívünknek, főleg hogy nyer a Pikec is versenyben. Az van srácok, és nemcsak azért, mert az előző részek olyan szarok voltak, de ez a rész is izgalmasabb lett volna a Marcsa nélkül. Sorry. Simogasson a Duna!

Vagy kifulladóban van a koncepció, le kéne zárni a műsort, kiadni dvdén, eladni a tévépaprikának, a hírtévének, a minisztériumoknak, Marcsit kitüntetni minőségi újságírás díjjal, vagy bármivel,  hajrá.

Vissza: Laci a baseball-ütővel, hoz normális halat a srácnak, no more hekk, amiről még mindig nem derült ki, hogy miért rossz.

Ha már ennyire rajt vagyunk a hal témán, akkor hogyan is volt az első szusi?

Sushi cat-re még mindenki emlékszik, ugye? A kép meg innen.

A hal jótékony hatása az élő emberi szervezetre nem lehet kérdés, meg az sem, hogy mennyire nem tudod beilleszteni a napi étkezésbe. Mert mondjuk nincs, nem lehet beszerezni, frissen legalábbis nehézkes és problémás.

Pedig ha mondjuk közelebb érnénk a vízhez, akkor ehetnénk több halat. Ted Sabarese olyan sorozatot készített, amiben az emberek úgy néznek ki, mint a halak, amit éppen esznek, lol. 

Na de a lényeg, egyen az ember több halat, a metroba mondjuk hetente kétszer visznek frissen, és az jó. Több halas-emberes kép itt, ahonnan az előzőek is vannak.

Ugye még emlékeztek a kis szotymákra, akit egy laborban fejlesztettek ki, aztán felzabálta az univerzumot? Na, most a dinók között hentelhetünk a Tasty Planet Dino Time-ban.

Igazából a játék még kiegészítésnek is sok, néhány extra pályáról van szó inkább, meg egy gaggyantós-időutazós-paradoxon-nemparadoxon történetről, miután a lúzer laborosok kifejlesztenek egy időgépet, és a szotymák megint elszabadul, persze.

Amire szükséged lesz

• 50 dkg háj
• 70 dkg liszt
• csipet só
• 3 kávéskanál porcukor
• 2 tojás sárgája
• szódavíz 
• 1,5 dl fehérbor
• „tejfel”
• sütőlekvár

• Hártyázd le és pucold meg a hájat. Daráld le, vagy késsel „kapard”, a megmaradt szövetet vedd ki belőle, amúgy meg keverd össze 20 dkg liszttel, lefedve mehet pihenni a hűvös helyre. (Nem hidegre, hűvösre.)
• Nagy tál, majd keverjük össze az 50 dkg lisztet, a cukrot, a tojások sárgáját, 2 evőkanál tejfölt (vagy kicsit többet), a bort, a sót. Meg most jön a talány: annyi szódavizet, hogy lágy rétestésztát kapjunk. Nem szívózunk, ezt onnan fogjuk tudni, hogy a tészta gyúrás közben elválik az edény falától, de nem ragad, viszont lágy, könnyen formázható és gyúrható lesz.
• Megnyújtjuk max fél centi vastagra, közben a lisztes zsírt negyedeljük, és egynegyedet rákenünk egyenletesen a tésztára.
• Most jön a nagyon fontos rész: felülről behajtjuk a közepe felé, aztán alulról felfele, jobbról balra, balról jobbra. Lefedjük, mehet a hűvösre pihenni fél órát.
• Na akkor ezt háromszor meg kell ismételnünk. A hajtogatás sorrendje nem is gondolnánk, mennyire fontos, tartsuk be mindenképpen, szóval nyújtunk, kenünk, hajtogatunk, pihentetünk.
• Utoljára kinyújtjuk vékonyra, és forró (forralt vízbe tett) késsel négyzeteket hasítunk bele.
• Felszeljük a sütőlekvárt (vagy a nagyon tömény házit), és bele adagoljuk, majd a tésztát ráhajtjuk.
• Ne nyomkodjuk le a széleit, meg csak a tetejét kenjük meg a tojásfehérjével, mert különben nem fog szépen szétnyílni.
• Előmelegített sütőbe mehet 180 fokra, látni fogjuk, mikor van készen.

A végső változás gyorsan jött, és magától értetődően söpört félre az útjából mindenféle szintetikus löttyöt, édes lónyálat és bornak látszó tárgyat. Emlékeim szerint két esemény(sorozat) hozta meg az igazi áttörést. 

Az első fateromhoz köthető, aki önmagát képezve, autodidakta módon ásta magát egyre mélyebbre a borok világába, és kezdett engem is megfertőzni könyvekkel, újságokkal, de leginkább finomabbnál-finomabb borokkal. Hozzá kötődik az első igazán meghatározó boros élményem is, egy pinot noir, a mai értékrendem szerint valahol a négy palack közelében lenne. Innen datálódik a szerelmem a fajta iránt, és az is, hogy nem sokkal később végigültem egy helyi étterem által szervezett boros gyorstalpalót. Nem volt túl mély, nem is adott komoly szakmai ismereteket, de arra pont elég volt, hogy megadja a végső lökést, átszakadjon egy gát, és ezen keresztül áramoljon be minden, ami a szőlőhöz-borhoz kapcsolódik. Nem állítom, hogy egyik napról a másikra teljesen eltűnt az életemből az összes alkohol a bor kivételével, de azt igen, hogy nagyon gyorsan történt az átmenet.

Leginkább azért, mert semmi nem ér fel a borban tapasztalható illatokhoz és ízekhez, azok összetettségéhez, gazdagságához, ezért az első komoly boros tapasztalatok után automatikusan hagytam el a korábban megénekelt folyékony mérgeket, ma meg már persze én sem tudom megérteni, hogy mi értelme volt/van ezeket inni. 

Kicsit elhúzódott a vasárnap, szóval a hájas receptje majd a héten jön csak, viszont addig is itt van egy kép.

Ugye, legyünk őszinték, ti sem tudjátok, hogy elkeseredjetek, vagy szívből örüljetek annak, aki be merte vállalni ezt a fonetikus márkanevet: Q-KY?

Marcsi csak úgy élvezi a várost, elvégre van egy szabad napja. Hívja is rég nem látott barátnőjét, a Zsédát, akit egy ízlésesen begördülő taxin érkeztet. Nyakába is veszi a két csajszi a várost, amolyan nyújorkiasan. De nem, ez nem New York, hanem csak az Andrássy, így a mi lányaink nem is vásárolnak (na jó, csak egy picit), hanem inkább zabálnak valamit. Főcím.

Huh rögtön nagy elődöket megidéző "néhány órával korábban" felirat a képernyőn és Marcsi Mamusszal indítja a reggelt trendi otthonában, fehér rózsával a vázában. S ha már szabadnap, hát előre elkészíti a meglepetés vacsorát. Milyen meglepő: rozéra sült kacsamell áfonyás csokoládémártással és vajas burgonyával lesz a menü. Már körvonalazódik a műsor tematikája, úgy érzem, dögunalom vár ránk.

A főzés a főzőműsorok hőskorát idézi, na Marcsi nem egy Julia Child, de azért a Stahlnál józanabb (mondjuk ki nem?). Például megmutatja milyen jó a teflon edény, mert némi szilviával kitörölhető és már süthetjük is benne a vajas burgonyát. Sajnos azt már elfelejtette Marcsi, hogy a teflon edénybe nem nagyon szabad fémmel karistolni, de sebaj, majd vesz újat, ha már tönkrement. Kicsit elunom magam közben, mert Marcsi csak főz és főz, de nem túl izgalmasat, így ásítunk egyet és ugrunk is vissza a városba.

Egy kis promó bele is fér, az ország talán legnagyobb könyvesboltjában vagyunk, persze titokban és épp Zséda könyvét keressük, vajon hol lehet? Nagyon érdekes lehet a könyv, persze, Zséda Budapestje: stílusok, helyek, hangulatok, gyakorlatilag semmi, csak egy újabb pénzkereseti lehetőség egy jó nevű celebnek.

Kávéházi vágóképek, mintha csak a századelőn járnánk, közben pedig Marcsi és Zséda lamentálnak, hogy bárcsak úgy lehetnének, bele a semmibe. Most ez egy gasztronómiai műsor vagy a Szex és New York leredukált kis magyar valósága? És tényleg nem értem, akkor most Marcsiék elloptak egy kutyát és egy kalapot valami félkegyelmű vénlánytól? Aztán bicikli és cirkuszi muzsika? Teljes káosz, megtapsolnak valami digó kinézetű szépfiút, aztán meg élő szobrosat játszanak? Erre az adásra ezek szerint végkép semmi ötlete nem volt a szerkesztőnek (Borbás Marcsi  szerkesztő-műsorvezető).

Vágás után két kanál és két orgazmus közelében járó nő. Marcsiék csokit kóstolnak (múltkor ugye már megfenyegettek vele). Csiszár Katalinnál járunk, csokoládékészítőnél a Rózsavölgyi Csokoládétól, aki épp a kávébabos zsákokra kísértetiesen emlékeztető kakaóbabos zsákokat mutat meg. Marcsiék gyorsan kóstolnak is babszemeket és láss csodát: tiszta kakaó íze van. Marcsi gyorsan vázolja a bab útját az ültetvénytől a csokikészítőig, de ez nem is annyira fontos, sokkal inkább hogy hogyan lesz a már pörkölt, őrölt babból csoki: hengergép, finomító gép, majd három napot tölt el egy olyan gépben, amiből aztán a folyékony csokit kapjuk, amivel gyakorlatilag már bármit lehet csinálni. Például temperálni.

A csokikészítőnk egyébként a világon csak tizedmagával van, akik még a csokit is maguk készítik egyenesen a babból. És ha már kézműves csokikészítésről van szó, hát a többi alapanyagért is után kell járni. Most épp a mandulával van gond, mert nincs mandulatermelő, aki beszállítana Katalinnak. Zséda pedig kiírja csokiból, hogy Mámor, kis szívecskével és még fejest is ugrana a csokiba, mint Dagobert bácsi annak idején a páncélszekrényben található temérdek pénzbe. Persze Marcsinak erre is van válasza, és máris egy szépségszalonban vagyunk, ahol finom női hátra 12-es karika mellett csokit folyatnak. A cég értékesítési vezetője kezdi túlmisztifikálni a csokoládés masszázst. De úgy érzem ez is csak egy afféle úri huncutság. Na de az azért elég meredek, hogy miközben egy szerencsétlen statiszta épp cukorbetegséget kap a rákent csokoládé mennyiségétől, a Marcsi kér egy kicsit az alkarjára, csak az érzés végett.

Szolidan villant a mai két főszereplő, miközben egy medence partján teázgatnak és szőlőt esznek, miközben újra csajos vihogás közepette csacsognak. De amíg Zséda relaxál, Marcsi ismét nyakába veszi a várost és egyenesen egy Csoki borbárba megy. Irány a Vino Wonka és Szántó Tibor, egy másik csokikészítő, ma már a második. Egy különleges forró csokit kapunk majd (bár egy adag forró csoki egy negyven grammos táblás csokinak felel), Marcsit megnyugtatják egészséges ez, hiszen a kakaónak van a természetes anyagok közt a legmagasabb antioxidáns hatása.

Újra a kávéházban vagyunk, és egy játékot kezdenek a csajok. A játék bizarr, Zséda csokit kóstol és meg kell mondania, milyen pasit vizionál a csokiról. Úristen. Na itt most aztán álljunk meg egy kicsit. A műsor fele elment, de valójában a hasznos információ kis jóindulattal sem több nettó öt percnél, mi lehetett a baj mikor ezt az adást készítették? És komolyan percek óta ezt nyomják, mondjuk valószínűleg ez a műsor hivatott betölteni a 30-as szinglik alkotta piaci részt a gasztrotematikájú műsorok terén.

Egészen szép julius meinl csészéből nagyon finom kávét kortyolnak a lányok és hát Marcsi éppen nemrég járt utána ezeknek a dolgoknak. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy robuszta és arabica kávé. Az arabica volt az idősebb testvér, magasabbra is nőtt társánál, aki inkább a tömegeket szolgálta. Jól megélnek ők egymás mellett és néha össze is jönnek egy-egy keverék erejéig. Mesél nekünk Lelkes Péter a Csészényi Kávézó tulajdonosa. És persze Marcsi sem megy el a Cibetmacska által kiszart robuszta legendája mellett, rögtön rá is tereli a szót, mert ugye hiába az arabica a jobb minőség, ha a Kopi luwak gyakorlatilag heroin áron kapható csak. A kávézótulaj kis kávés gyorstalpalót tart, de erre inkább itt egy cikk én ezt javaslom, itt részletesen egy barista mesél a dologról.
Kóstolás is lesz, nem kell aggódni, jön is a másik tulaj, Székelyhidi Eszter és négy-négy csésze fölött figyelik meg a sajátosságokat robusta és arabica között. A kóstolás pedig konklúzióval is jár. Egy kávé íze több mindentől függ ugyanis, a kávé származási helyétől, a pörköléstől, a darálástól, attól, hogy mennyi ideje daráltuk le és persze a lefőzés módjától is.

Ehhez azért én hozzátenném, hogy persze ez mind számít, de amíg egy helyen a nagyon fasza akár illy kávéból nem tudnak, híg filteres kávéminőségnél jobbat főzni ott aztán lehet etióp kiskölykök által fényesre nyalogatott és napon pörkölt macskák által kétszer kiszart kávé, mert kérem a legeslegfontosabb a személy, aki főzi és a gép beállításai, amelyen főzik.

És persze ma sem maradhat el a bor, bár a csoki és a bor párosítása nehéz, azért Tiborunk megmutatja ezt is nekünk. De ugye a csoki kóstolása is egy külön műfaj. Felületet kell nézni, hogy szép fényes legyen, aztán pattintsuk el a fülünk mellett, mert az se mindegy milyen hangon pattan. Aztán illat és szopogatás. Egy jó csoki olyan, mint egy jó bor, folyamatosan változik. Elsőként Berecz Stéphanie Hárslevelűjét kóstoljuk, mert ugye a csokihoz nem csak nagy vörösöket lehet párosítani, főleg Marcsi vesszőparipája ez.

Aztán Marcsi elviharzik egy konyhába és a következő képen egy csokis arcú cukrász keverget nagy adag csokit. Éppen Sacher torta készül, amely a főnökasszony szerint jobb is talán, mint az eredeti. A Gerbeaud adott otthont ugyanis a műsor nagyobb részének, és ennek kiszolgáló helységében beszélget Marcsi Pintér Katalin ügyvezető igazgatóval. Katalin arról mesél, hogy ez a hagyományos cukrászda, de nyit az új divatok irányába. A cukrászda megtartotta a klasszikus vonalat a süteményeknek egy részével, de próbál újítani friss kreációkkal és persze bonbonokkal, desszertkülönlegességekkel. Hiszen a névadó nagy ősök is örök újítók voltak. Így A Belváros Cukrászdájának névjegyét kóstolja meg a kis csapat a Macskanyelvet és megy tovább a kóstolás. Nem túl fantáziadús, de most jön egy kis 2004-es aszú. Én nem értem, hogy Marcsi, aki folyton a maga széles látókörűségét hangoztatja, hogy nem jut már túl soha Tokajon. Ha édes bor, akkor azért van alternatíva.

A műsor pedig belefullad szépen lassan önmaga unalmába. Zséda gyorsan hiénázik egyet és az ünnepekre bespájzol az édességekből a kis Nimródnak. Marcsi pedig hazamegy és sejtelmesen elkölti a rozé kacsát valakivel, de hogy kivel, azt illően elleplezik előlünk.
Ma pedig Rátgéber és Lovasi megy roadmoviera Marcsival át a délvidéken, a halakról minden, amit tudtunk és a többi, amit majd jó lesz elfelejteni.
 

A hájastól eddig távol tartottuk magunkat, sőt, őszintén szólva sokáig nem is nagyon ettük fiatalkorunk szűklátókörűsége miatt. A tartózkodásunk végül egy pillanat alatt omlott össze, nem utolsó sorban Zseni nagyanyjának köszönhetően, akár bár inkább nyolcvan már, de azért még mindig maga nyújtja a hájas tésztát.

Nemcsak a hájas készítésnek, de még a hájas fogyasztásának is megvan a maga rituáléja, időszaka, hangulata, mint az egyik legütősebb édességünk. Sokat amúgy sem lehet belelő enni egyszerre. De hatékony módszer a fej hátrahajtása, szájunk kitátása, bal kézzel a hájas derekára csippentünk, jobb kézzel pedig ráhelyezzük a nyelvünkre. Nyilván ha nagy, akkor harapunk belőle.

A hájas tészta lényegében leveles tészta, csak a hajtogatás során tiszta zsírt kenünk a tésztára. A háj meg laza zsírszövet és az állatok beleit védi. Sok helyen kiolvasztják zsírrá, pedig régen kivágás után eltették, besózták. Mivel hideg hatására megdermed, melegben szinte kenhetővé válik, kenyérre kenve fogyasztották, vagy bőr és fém kenésére használták: már ha megromlott. A hájas tészta a zsír elterjedésével együtt vált népszerűvé, és szorította ki a vajat sok konyháról.

Persze a boltban ma már kapunk előre elkészített hájas tésztát, sőt nem is kell annyira bennfentes hentes ismerős, hogy rendes hájhoz jussunk. Nekünk azért a végső lökést az adta, hogy Gézapapa lehántott egy méteres méretes darabot a sertésről, és aprítani is akarta töpörtyűnek, amíg rá nem kiáltottunk.

Otthon rákészültem Zseni meglepésére, de gyakorlatilag nem jutottam tovább az első körös pihentetésnél. Az irodalom ugyanis a háj feldolgozására kínálja a darálós vagy a kaparós módszert. Egyik sem sokkal jobb a másiknál. Miután szabad kézzel a hártya nagy részét lefejtettük, a sok szövetdarabot nem tudjuk kiműteni, tehát vagy késsel kell kapargatnunk, míg „zsírt” nem kapunk,bvagy beletömködjük a darálóba, de utána piszok meló lesz kipucerálni a szerkezetet.

(Nem győzzük először hangsúlyozni, mi már majdnem türelmetlenek lettünk, aztán láttuk, hogy mit csinál a fakanállal a daráló.) Viszont a meló nagy részét nem is hájazás jelenti, hanem a tészta hajtogatása és kinyújtása, pihentetése, amire rá kell szánni egy délutánt, nem érdemes kapkodni, mert elszaródik az egész.

Végezetül még talán annyi, hogy kevés szebb dolog van annál, mint amikor a tésztába összegyúrt háj felolvad a sütőben, és meg/egybeolvasztja a lisztet. Recept róla vasárnap, mert holnap meg Marcsi.

A kép innen.

Nagy kedvencünk már egy ideje az Egyed Péter frontember hangjától hangos Óriás zenekar és így a néhány napja megjelent Gondalapos EP-re is gyorsan lecsaptunk. Az öt szám egytől-egyig nagyon jó, de nekünk a Bába foga című szerzemény szövege ütötte meg leginkább a fülünket. A Bába foga egy sütemény, mely egy liszt, tojás, vaj, tejföl, sütőpor alapú gyúrt tészta, amit forró zsírban vagy olajban sütnek ki és porcukorral, baracklekvárral kínálnak.

A dal szövege tulajdonképpen egy régi szakácskönyvből jött és bár ez alapján nem tudjuk megsütni a sütit, de mi találtunk egy receptet és a Bába foga hallgatása közben lehet nekiállni gyúrni.

aztán ha összegyúrtad
és kinyújtottad
fel kell vágni
fel kell vágni

apró darabkákra
igen, akkorákra
és irdald meg őket jól

aztán mehet a forró zsírba
mehet a forró zsírba
mellém