Mivel a múltkor már lementünk a felszín alá a vízbe, előtte meg megnéztük a félőrült Ahab és az óriás tengeri emlős legrosszabb és nézhetetlenebb feldolgozását (még a ’98-as Patrick Stewartosnál is rosszabb), itt az ideje, hogy az irodalmi örökség egyik legnagyobb zabálóját, Moby Dick-et is idecitáljuk.

Az első rész folytatásával van dolgunk egyébként, és azt kell mondani, hogy jobb is, mint az előző része: bár ebben tekintetben meg nem is annyira folytatás. Adott az óceán egy szelete, benne velünk, a (még kis) fehér bálnával. Úszkálnunk kell, halakat enni, de sokkal inkább hajókat törni, és felcsipegetni a vízbe pottyanó legénységet, közben fejlesztgetni rendesen. Az emberek meg tényleg nagyon le akarnak vadászni, szigony/háló/ágyúgolyó/robbanóhordó satöbbi és durván fejlődő felszerelés meg hajók nehezítik meg a dolgunk, és közben időről-időre fel kell jönni a felszínre.
 

Azért annyira nem kell megijedni. Mi viszont nagyon nehézkesek vagyunk a héten. Egyrészt romokban vagyunk a hétvégi eufórikus belsőségezés miatt, másrészt pedig, mintha téli álom települt volna ránk. Arról pedig nem is beszélve, hogy az átállás a téli üzemmódra idén minden eddiginél nehezebben megy, pedig ma reggel jóféle kolbászzsíros kenyérrel próbáltam izzítani a rendszerem, de nem.

A hideg és a tél ellen nincs ellenszer, viszont alaposan fel tudunk készülni. Ehhez nem kell mást tennünk, mint minél több zsiradékot a szervezetbe bevinni, rá kell menni a vörösökre (mármint a borra elsősorban) és választani kell néhány sorozatot, ami mellett gyorsan telik el a hidegebb évszak.

Mi persze hűek kell, hogy maradjunk a gasztronómiához, mely mellett letettük a voksunk és így nem is ajánlhatunk más sorozatot, mint a The Walking Dead kiváló zombis-drámát. Evés itt persze leginkább a nyers húsra és az agyra korlátozódik, a még nem fertőzöttek részéről pedig főképp konzervekre. Mit tehet az ember egy apokaliptikus helyzetben. Az agy nekünk is megvolt a hétvégén bár pici volt és disznó használta előtte, de az agy az agy. Nézzétek a hideg téli estéken a képregényből lett sorozat maroknyi csapatát, amit megpróbál túlélni egy erősen kilátástalan helyzetben.

A világ első Bensőséges Belsőség (BB) partin történtekről csak annyit, hogy egy-két órára egészen közel éreztem magam ahhoz az étel és bor okozta állapothoz, amit csak egy szóval lehet leírni és kifejezni: gasztroszex. Szerencsére a borok terén is alaposan megadtuk a módját, így nekem is bőven volt mit jegyzetelnem. Most nem a megszokott kronológiai sorban fogok haladni, inkább egy-egy csokorba szedem a szerintem egy kategóriában tanyázó borokat.

Minden normális borfogyasztó társadalom talán legfontosabb bástyája (kellene, hogy legyen) az ivóborok/folyóborok, nyilván ezekből fogy a legtöbb a hétköznapokon, de talán még az ünnepnapokon is. Fehérben a szlovénektől importált whollosi kolléga egy literes, csavarzáras palackba töltött ivóbort. Jeruzalemből érkezett az Ormoz Jeruzalemčan 2010 elnevezésű házasítása, tíz és feles alkohol, viszonylag semleges ízek, de azért nem vízszerű, virgonc savakkal megtámogatva, nem kérdezel semmit, csak iszod, fröccsben is isteni persze. Vörösben Pálos Miklós 2008-as Mindennapija Szekszárdról szolgálta ugyanezt a célt, nagyon is szépen. Másfél literes kiszerelés, örömillat, sok gyümölccsel (főleg szilva meg meggy), ízben is ez, szinte meggykompót, öröm inni, megint nincs kérdés, csúszik, mint a veszedelem. Ez a két tétel szépen le is fedi a kettő és fél palackos kategóriát, nincs fejtegetés, boncolgatás, ezek bizony ivásra termettek.

Friss, 2011-es borokból is kikerült a dugó, csalódást szerencsére ezek sem okoztak. A Vylyan Kakas Roséja szép gyümölcsös illattal és hasonlóan kedves ízekkel köszön, friss, üde, gyümölcsös, jó rozé, fröccsben is igazán otthon érzi magát. Ugyaninnen érkezett a friss Bogyólé is, a francia Beaujolais hagyományok legszebb hazai képviselője. Nagyon harsány gyümölcsök, eperjoghurt, kis banán illatában és ízében is. Nagyon friss, nagyon gyümölcsös, itatja magát, talán a legszebb Bogyólé, amit volt szerencsém kóstolni. Egy Márton-napi Portugieser is a horgunkra akadt a Polgár Pincéből. Tipikus, kedves tejsavas illat, visszafogott gyümölcsökkel, ízben is sima, csúszós, kedves, tejkaramella itt is beköszön, korrekt újbor, picit kevesebb izgalommal, mint várnánk. Ez a hármas hibátlanul hozza a három palackot, a Bogyólé meg talán most kicsit még följebb is kacsingat, annyira tetszett. Már kicsit több szó esik technológiáról, szőlőfajtákról, de még mindig nem a nagy mélységekről van szó.

Sauvignon blanc fronton akadt egy komoly párbajunk, az utóbbi idők legjobb magyar versenyzője egyértelműen a Lisicza Borház 2010-ese, whollosi viszont váltig állította, hogy Szlovéniában talált jobbat, Ormoz Gomila Sauvignon Blanc 2010, én meg persze kételkedtem. A Lisicza ugyanolyan, mint volt bármelyik ivás kóstolás alkalmával, nagyon intenzív bodza, egres, idővel jön a fekete ribizli is, de nem túl erőteljesen. Ízében erőteljes savérzet, szép szerkezet, nem húsos, de pont elég a savak mellé, egy ilyen évből zseniális. A szlovén kihívó szinte pontosan ugyanezt tudja, csak mindenből kb. kétszer annyi van neki, alaposan felturbózták. Már-már meleg illat, telt, rengeteg bodza és édes fekete ribizli, tobzódik, na. Ízben ugyanez, egészen telt, széles, már-már édes a korty, mintha bodzaszörp lenne, igazi technokrata. Egyértelműen erőteljesebb, dúsabb a szlovén sauvignon, nekem viszont a Lisicza sokkal természetesebb, ezért kiegyeztem egy döntetlenben, mindkettő nagyon tetszett, és simán hozzák az erős három és fél palackot, itt már elindul a mélyebb boncolgatás-fejtegetés.

Aztán megint hárman egy csokorban, elsőnek egy Figula Olaszrizling 2009-ből. Nagyon szép illata egészen érett, olajos, idővel nagyon szépen jön az ásványos-sós vonal is, mély, belefeledkezős. Kóstolva is nagyon arányos, könnyed, de mégis nagyon mély tartalom van benne, sav kitűnő, nagyon jól iható, mégis nagyon komoly élmény, nagyon szép olasz. Bussay borból sosem elég, ezért elsőnek egy 2010-es Traminit néztünk meg. Nem emlékszem, hogy kóstoltam volna ennyire arányos és ennyire gyönyörű savú traminit. Friss, reggeli rózsakert az illatában, nagyon kedves, de mély is. Telt a korty, de marhára itatja magát, szinte nem lehet abbahagyni, a savszerkezet nem hagyja nyugodni az embert, lecsengése szinte végtelen. Ezt a csokrot egy 2006-os Bussay Esküvével zártuk, egy hete csúszott ugye le a négy évvel fiatalabb társa. Mély színek, nagyon mély illatok, sok-sok rajnais jeggyel, petrol meg vax leginkább, vibrál, nagyon erőteljes. Ízében egészen krémes, de nem nyúlós, van benne lendület bőven, nagyon jók a savak, itt is vibrál. Nagyon érett, ereje teljében van, nem vitás. Átjárja a testet, elgondolkodtat.

Mind a három bor csodálatos a maga nemében, a két fiatalabb simán hozza a négy palackot, idővel lehet, hogy még feljebb is léphetnek. A hatos Esküvé érdemli meg a legerőteljesebb négy palackot, néha már meg-megcsillan a négy és fél is. Az este zárásaként jött egy Lelovits 2009-es Syrah, Villányból, eddig kóstolatlan versenyző. Gyönyörű illat, intenzív grapefruittal és sok-sok fűszerrel, szinte robban a pohárban. Ízben ugyanez, nagyon dús szerkezettel, és olyan lendülettel, ami miatt lehetetlen abbahagyni, ha kibontunk belőle egy palackot, biztosan ki fog örülni. Marha tartalmas, de mégis öröm minden egyes perce, öröm inni. Közelebb a négy palackhoz, mint a három és félhez, de még nem érte el teljesen, nagyon kíváncsi vagyok rá pár év múlva.

Az este tanulsága meg az, hogy belsőséghez szinte bármilyen bor jól csúszik, úgysem tud az ember a borra koncentrálni, ha elé kerülnek ezek a finomságok. Meg az, hogy télen is nagyon kívánom a fröccsöt, meg a fehér bort, lehet odakinn akár mínusz húsz fok is.

A kép innen van.
 

Az van, hogy sikerült ma a disznóölésből hazahozott orjából egy olyan levest csinálnom, hogy sírnom kellett a boldogságtól, annyira teljes, kiegyensúlyozott aranyló lé lett belőle.

Komolyan és minden túlzás nélkül, nem számít, hogy modoros-e vagy sem, viszont ezek után orján innen nincsen húsleves, itt kellene kezdődnie. Szóval, ha nekem otthoni körülmények között, igaz házi húsból, de sikerült ilyen levest készítenem, akkor úgy vélem, ha egy étteremben vegetás, sápadt hugyot szolgálnak fel neked, kerüld messzire a helyet és keltsd nyugodtan rossz hírét.

Indul a feszkó zene, sírkő, Gerecse, megy a balhé Marcsival, mert csapatnyi kell a sóból, nem csipetnyi. Osztják a Marcsit mint állat, de ki osztja, ki a megrendezett műbalhé másik tagja, na ki? Főcím után meglássuk.

Langallót készítünk reggelire, és végre lehull az állarc, isten hozott Kovács Lázár, jajj, annyira hiányoztál ebből a műsorból, mert már kezdtük megszeretni. Kis lingvisztikai vita a lungallókról, langallókról, agyon ne csapjátok egymást a falapáttal. Óvatosan harapj bele Lázár, mert karcos lesz a fogzománcod! Műfogadás, műpárbaj, fehér kézzel, Lázár versus Marcsi, köszi a jelmezes bejátszást, Lázár fogsora durvábban csillog, mint a csiszolt acél.

Gyerekek, mi van ma a rendezővel, megint egy bejátszás egy belgáscsávóval, pisztollyal lőnek egymásra, lerepül a kalap, végül Marcsi lesz a píszi, itt van kis hazánk első gasztropárbaja. Szarvasgombavadászat, aztán el is kell adni a gombát, majd a megszerzett pénzből kell főzni vacsorát. Kicsit azért vicces amúgy, legalább a rendezők sem veszik komolyan magukat.

Jönnek a szarvasgombás srácok, Marcsi inkább a kutyáknak köszön előbb. Malacot is hoznak a keresésre, reméljük nem rágja le senkinek az ujját a kis disznó. Bizony, mert ha szagot fog, mire nem képes a malac és a bébikutya, Szakács Józseftől tanulunk.
A disznó szagot fogott, Lázár csavarhúzóval turkál a földben, és közben majd ki nyeli le az NMHH büntetését a kislány villogó kőműves dekoltázsa miatt? Marcsi is talál, burgundit, egy leves már megvan, zsebre is vágja a gombácskát. Lázár az avarban hempergődzik, pont rá egy májgbombára, nem csak mi nézünk értetlenül, de a malacos is, hát még a kislánya, így megy ez a celebeknél.

Marcsi milyen csalódott, hogy nem is olyan drága a gomba, mint várta, a kilónkénti árra koncentrált, aztán kijön a nagy fekete főnök. Hadd fogjam meg én is! Na fogjad Marcsa, csak ne hajtasd már azt a rohadt pénzt egyfolytában, kerül, amibe kerül. Marcsi nyeri a gyűjtögetős versenyt, meg lassan a halálra untatást is, még az adomány se dob az izgalmakon, én simán inkább a gombákat küldtem volna el a Hegedűs néninek, helyette bele bóbiskolunk a gombatanulmányozásba.

Vissza Budapestre, Lázár kis műanyagasztalkát épít, szarvasgombával seftel persze őstermelői nélkül, Marcsi rutinosabb, házhoz megy Segal Viktorhoz, hogy a kamerák kényszerítő erejével adja el neki a gombákat.  Lázár csak a külföldieket tudja bepalizni. Erre utazik, és egyáltalán nem vicces, de gondolom a ripacskodás meg a kamera miatt bepörög a biznisz.

Közben Viktor jó tippeket ad, a szarvasgombát egyszerű ételekhez kell tenni. A zeneszerkesztő meg nagyon vicces kedvében van ma. „Évek óta ismerjük egymást, de nem tudom, hol tanultál” mondja Marcsi, elég lett volna egy interjút elolvasni.
Epic fail, micsoda grimaszokat vág Viktor, amikor Marcsa a Lázár emlegeti. Csak egy lemondós sóhaj, Viktor felvértezi magát Lázárral szemben. Marcsi olyan árván téblábol a piacon, hogy egészen megsajnáljuk, el is veri az egész pénzét dióra meg mandulára.

Finnyogni meg fikkantani viszont tud, magyar burgonya, az mit jelent, milyen fajta? Bezzeg ha nemzeti lenne! Szerencsére akad Ella, meg jön az okítás a rózsaburgonyáról. Lázár látványosan akar májat, ha fizetni is fog kiszolgáljuk, már rekord az egy műsorra jutó beszólásokból. Marcsa megint kimondja a nagy igazságot. Van választék, de van még mit tanulnunk. Például sütőtökös poént, meg egy olyan kamu meglepődést, hogy leesik az állunk, ilyet még a Sas Józsi se merne megengedi magának.

Viktor teszteli a Lázárt, aki tévésszakácsohoz híven szépen ki is öltözik nekünk (egy sárkány van a felöltőén?). Úgy mozog a keze, hogy nem tudjuk követni a szemünkkel, te atyaúristen, Lázár, nem a reggeli talkshowban vagy, térjél magadhoz. Viktornak nem is sikerül kitalálni, mit csinál a Lázár, „végül is nem gond érted, fő az önbizalom”, olyan beszólásokat nyom, hogy nem hiszem el, ezt hívják nagyüzemi alázásnak, Viktor, te vagy a legnagyobb troll a szakácsok között, meg a Balázs, akinek Lázár ámokfutása láttán kiakad az állkapcsa.

Marcsa tárkonyecetes tojáslevest készít, meg sváb kakaós gombócot, kétezerből fejedelmi lakoma.  Szegény Segal, ne sírjál, hogy összebasszák a konyhádat, majd rendet raknak a srácok, közben a Drágám, a kölykök összementek!, meg a Beethoven 4 main theme szólj, ki válogatta ezeket. Mit csinálsz Marcsa, miért gitározol a kenyéren?

Segal bírál, nem győzi összeszorítani a száját, egy őszinte mondat: nagy élmény volt, meg hogy nem fair összehasonlítani egy profi szakácsot a háziasszonnyal, jaja, mert szegény Lázár innen is kilóg. Jól elsózott mindent, az a baj a háziasszonyokkal, hogy főzés közben nem kóstolnak, mi? Ez a feleségem receptje, csak melyiké, Lázár?

Végül Marcsi nyer. Nagyon meglepődtünk. Mi lesz a jó kis zárás? Lázárt lealázzák egy riskával, gondolom valami régi sérelem.

Hát igen, még a komolyabb sorozatok évadjaiba is becsúszik néha egy-egy teljesen felesleges rész, hogy nem törte szárnyát a Gasztroangyal, kiderül ma délután.

Na most a természet (legsztereotipizáltabb) legvérmesebb, legfalánkabb állata a piranha, jól tudja ezt minden gyerek, aki látta és végig izgulta Roger Corman klasszikusát, esetleg más B-kategóriás csodákat is megtekintett, látta a Piranha 3D-t, és várja a 3DD-t. Felnőve persze megtanuljuk, hogy bár a lehetőségei megvannak rá, nem annyira veszélyes, de azért a Feed Us 2 jól meglovagolja elemi félelmeinket.

Rendes fejlesztgetős, küldetéses játék, amiben az a cél, hogy a kezdetben szottyadt kis piranha bébiből nagy rajban vadászó véres fenevadat neveljünk halak, emberek felzabálásával és hajók összetörésével, miközben igyekezünk elkerülni az aligátorokat. A képlet egyszerű, a küldetések mellett minél több húst kell lerágni a csontokról, és ezzel minél több vért kiszívni az áldozatból, hogy aztán a begyűjtött vér árán szerezzünk evolúciós előnyöket magunknak.

Az tudtátok, hogy a vért nem emészti meg az emberi gyomor, és ahogy bement (hagymás vér, disznóölés), úgy távozik is a szervezetből?

Hozzávalók

• Egy egész fácán
• 4 darab sárgarépa
• 3 darab fehérrépa
• 1 kisebb fej zeller
• 1 fej hagyma
• 1 csomag petrezselyem
• 5 gerezd fokhagyma
• só, bors, babérlevél, őrölt szerecsendió

Elkészítés vallásos módra

• A fácán nálam nem volt szétszedve, viszont meg volt pucolva. Ez azért jó, mert tudomásom szerint a fácán az egyetlen olyan szárnyas, amit szárazon kell kopasztani. A szétbontáshoz erre találtok segítséget.
• Mossuk meg a húst, a betokosodott tollakat szedjük ki és már mehet is a lábosba. A belsőségeket se hagyjuk, bár elég pici mája és szíve van a fácánnak, vétek lenne kihagyni a levesből.
• A zöldségeket meghámozzuk, megmossuk, a répát és a zöldséget négybe vágjuk, a fokhagymát egészben hagyjuk, akárcsak a zellert.
• Mindent beleteszünk a lábosba. Bors, őrölt szerecsendió egy mokkáskanálnyi és babérlevél is megy a tetejére. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepjen mindent.
• Feltesszük főni, majd az első forrás után visszavesszük kis lángra. A sózással figyeljünk, ne essünk túlzásba, főleg annak tekintetében, hogy a levünk egy jó része elfő majd a végére.
• Ha nem szeretitek szétfőve, a répákat elég az utolsó fél órában beletenni a levesbe.
• Én csigatésztával tálaltam, de tökéletesen megfelel a cérnametélt is a leveshez.

Jut eszembe, fácánnal ügyeskedett Chuck Testa is, lásd fent. You probably thought this pheasant was alive. Nope. It's just Chuck Testa.
 

Ha nem kell sörétet piszkálni, akkor a gyakorlatát nézve fácánlevest csinálni néhány apróságtól eltekintve pontosan ugyanolyan, mint tyúkhúslevest. Legalábbis most már így gondolom. Azért hasznos, ha a családban van egy olyan keresztapa, aki nagy vadász hírében áll, és úgy vág hozzád egy előkészített fácánt, mint nagymamád kiskorodban a negrót. Vártam, ízlelgettem és tervezgettem a dolgot, aztán a múlt héten rászántam magam. Megfőztem az első fácánlevesem.

Persze anyámék és az ismerősök mondták, hogy az így finom meg úgy finom, de az alapanyag beszerzése nem olyan egyszerű. Rosszhírű nagyapámmal (aki falusi állatorvosként rendelkezik fácános kapcsolatokkal) nem ápolunk túl jó kapcsolatot, tehát ez a vonal kiesett. Szerencsére lett egy barátnőm, akivel sok minden együtt jár, többek között, hogy van neki egy Afrikát is megjárt vadász keresztapja. Tőle kaptuk még a nyáron ezt a kis szárnyast és eddig váratott magára a fagyasztóban, hogy az őt megillető helyre kerüljön.

Azt gyorsan az elején tisztáztam is magammal, nagyon a levesen kívül mást nem érdemes csinálni belőle, mert ha nem fiatal a példány, száraz és szikár a húsa. Levesnek azonban ez tökéletes. Amilyen nagy lelkesedéssel néztem a recepteket, olyan keserűen rá kellett döbbennem, hogy semmi különös nincs a fácánlevesben. (Már elkészítés tekintetében.)

A fácán nem őshonos hazánkban, de igen elterjed vadon élő madárfaj, mely a tyúkalakúak osztályába tartozik. Vadászható, ennek idénye jelenleg is tart, merthogy a fácán nem veszélyeztetett faj. Őshazája Ázsia és azon belül is főleg a Kaukázus. Kétféle módon szokták vadászni. Az egyik az úgynevezett hagyományos hajtóvadászat, a másik pedig a keresővadászat. A fácánok főleg rovarokkal és magokkal táplálkoznak.

A leves végül három és fél óra alatt készült el, és azt kell, hogy mondjam mindenkinek igaza volt. A hús tényleg száraz, viszont nagyon finom. A leves pedig sokkal tartalmasabb, mélyebb és összetettebb ízű egy szimpla csirkehús levesnél. Érdemes egyébként hagyni elfőni a levet, hogy minél jobban koncentrálódjanak az ízek. A recept pedig holnap következik.

(Az első kép a bajsai vadászegylet logója, innen van. Bajsa meg Szerbiában.)

A hétfői bejegyzések általában fókuszálnak valami konkrét témára, próbálják felhívni a figyelmet, tanácsot adni, esetleg nagy igazságokat kimondani. Most a disznóölés miatt felborult a menetrend, ezért a mai poszt is inkább egy tisztelgés, amolyan hátradőlős, csendes konstatálása a ténynek, hogy az ország dél-nyugati csücskében, Csörnyeföldén valami rendkívüli történik évről-évre, amit nem tudok és nem is akarok megmagyarázni.

Bussay László olyan a Zalai Borvidéken (tudom, hogy nem ez a hivatalos neve, de a palackon is ez áll, meg a hagyományok is ezt diktálják), mint egy világítótorony a viharos tengeren. Bizonyítja ezt az is, hogy a 2010-es évből szinte pontosan ugyanakkora mennyiséget (és minőséget) szüretelt, mint a korábbiakban. Kevesen mondhatják el ugyanezt az országban.

Három kétezertízese már a piacra is került, név szerint az Esküvé, a Tramini és a Pinot Noir. Én az elsővel ismerkedtem meg közelebbről, és hamar hátra is dőltem a fotelben, elégedetten, nyugodtan kortyolva az olasz rizling-rajnai rizling házasságából született bort, a megszokott kettőst most néhány százaléknyi sárga muskotály egészíti ki. A kétezres évek óta biztos pontja ez a magyar borok palettájának, még akkor is, ha - a Doktor Úr saját bevallása szerint is - van közte kevésbé jól sikerült tétel, de ez így normális.

Ja, és nem mellékesen abszolút elérhető áron szerezhetjük be, nagyon sok helyen. Semmi nincsen benne, ami a 2010-es évjáratra emlékeztetne, elsőre inkább ásványos, natúr illattal nyit, szüksége van levegőre bőven, mint a legtöbb Bussay bornak. Másnapra, aztán két nap elteltével is folyamatosan nyílik meg, lesz egyre összetettebb. Először kellemes virágosság jön, aztán egészen gazdag gyümölcsös jegyek is, harmadnapra lesz talán a leginkább friss, üde az illata. Úgy érzem, győz az olaszrizling, de mindenképpen ő kerül előtérbe.

Az első pillanattól nagyon feszes a szerkezet, markánsan megjelenő, de kitűnő minőségű savakkal. Ízére is jellemző először a natúr, szép fehérboros jegy, viszont itt már az elejétől szót kér az olasz, főleg a korty végi kesernyével, érdekes, hogy ezzel együtt is mennyire kedves-selymes a lecsengése. Később szájban is megjelennek a szép kerek gyümölcsök, elegánsan, pici sósság kíséretében. A harmadik napon tényleg beáll az egyensúly, minden a megfelelő intenzitással és a megfelelő helyen jelenik meg benne, és nagyon a kedvemre való az a tulajdonsága is, hogy könnyedre hangolt, ivásra termett, ebben persze segítségére van a tizenkettő egységnyi alkohol is. Bussay Esküvé 2010 a három és fél palack tökéletes prototípusa, Bortársaságnál 1790 forint, de szinte az összes nagy áruházlánc polcain megtalálható. Dőljünk hátra, hangosítsuk fel kicsit a zenét, töltsünk egy pohár bort, és élvezzük az életet csak úgy!

(Az első kép innen van!)

Na akkor hazaérkeztünk épségben, átverekedtük magunkat a síkvidéken, tényleg csak egy kép gyorsan bizonyításképpen a hajtás után. Véres tartalom, mi szóltunk.