A pörkölthöz a minimum köret a nokedli, minden magyar tésztás ételek legegyszerűbbike, amivel kapcsolatban némi erőltetett rokonságot felmutathatunk a gnocchival (a gét nem ejtjük). A sütemények három őseleménél (tojás, liszt, víz) többre nem is lesz nagyon szükségünk az elkészítéséhez, de az arányokat tartsuk be vita nélkül, abban van a titok.

A gnocchi több, mint egy tészta, a java burgonyát tartalmaz, de ha az olaszokon a nokedli- és galuskaféléket keresnénk, akkor itt kell megállni. Mert a gnocchi természetesen olasz találmány, a Római Birodalom akaratával együtt terjesztették a légiósok, hogy számos ország formálja, gyurmázza aztán a maga szája ízének megfelelően. Mert a katonának ez való, a hozzávalók egy részét a természet adta, de ki lehetett egészíteni a parasztok kamráiból is, elkészítéséhez meg némi víz kellett csak. Ma már krumpli nélkül elképzelhetetlen lenne, de az ős-gnocchi még burgonya nélkül készült, lévén Amerika Európának akkor még néhány évszázadig felfedezetlen volt.

Szóval e szentháromság különböző arányú elegyítéséből, új hozzávalók bevonásával készíthető vagy egy tucat fajta étel (galuska, csipkedett, stb.), de most maradjunk egyelőre a nokedlinél, az a jó. Nemcsak köretként működik, rásütve egy tojást már igazi úri lakoma tud lenni.

Persze a kacsa is szereti a nokedlit, felesleges azonban történelmi igazságot keresni a mondásban, mint teszik azt sokan. A pontosabb megfogalmazás inkább az lenne, hogy nyelné, mint kacsa a nokedlit, mert olyan embert kereshettünk volna sokáig, aki a drága lisztet és tojást odaadta a szárnyasnak.

Amire szükséged lesz (két főre, kezdésnek kis adag)

• 2 tojás
• 20 dkg liszt (búza, fehér)
• csipet só, vagy kettő
• kb 1 dl víz

Mi így készítjük

• Keress egy mélyebb/nagyobb műanyag edényt, abba mehet a liszt, a felvert tojás, rá a só és a víz. Egyszerűbb, ha a lisztből kis dombot formázunk, aztán lehet vulkánosat játszani.
• Keverjük össze a hozzávalókat. Sokáig. Nagyon sokáig, körkörös mozdulatokkal az edény szélén, és forgassuk mindig vissza. Egy lassan folyós, de nyúlós, sűrű masszát kell kapnunk.
• Szuper! Dobjunk fel vizet forrni egy lábasban, két litert minimum, tegyünk bele sót és olajat.
• Ha már lobog, de csakis akkor, készülődjünk a tűzhely mellé, s a nokedli szaggatóra (olyan mint a reszelő, a beszerzését nem ússzuk meg, ha csak nem kiskanállal akarunk szenvedni) merjük a masszát, és nyomkodjuk át a réseken. Tegyünk így, amíg nem fogy el a massza.
• A hozzávalók helyes arányán túl nagy figyelmet még a kifőzés rejti. Öt perc alatt, mire az összes nokedli feljön a víz tetejére, el is készülünk. Merjük ki a nokedliket egy serpenyőbe, futtassuk meg olajon, hogy ne ragadjanak össze.

UPGRADE

• Ha serpenyőbe tesszük a nokedlit, és ráütünk egy felvert tojást, megsütjük, már is kész a tojásos nokedli. Friss salátával fogyasszuk, jófajta retekkel, s mellé pattintsunk meg egy olaszrizlinget.

Mi életünk első nokedlijét elrontottuk, ahogy kell, túl hamar kaptuk ki a vízből, türelmetlenek voltunk. Mint Kercaszomor református lelkésze, aki mikor gyerek volt, kora nyártól kijárt a kertbe, és nyomogatta a gyümölcsöket, megértek-e már. De mire beértek volna, akkor meg berohadtak a sok tapitól. Tanulságos, és igaz történet.

(A légiós kép innen, a kacsatömős innen származik.)

Ez kell hozzá

• egy egész tyúk/kakas, vagy két alsócomb, kettő felsőcomb, csirkemell, 2 szárny (és nem a KFC-ből)
• 2 vastagabb sárga paprika
• 1 paradicsom
• 1 vöröshagyma
• 4 gerezd fokhagyma
• 5 dkg sertészsír
• bors, só, 3 teáskanál őrölt pirospaprika, 3 babérlevél
• tejföl

Így készítjük

• Notehát, ha bevállaljuk az egész szárnyast, bontsuk fel, csontozzuk, aprítsuk, ha már darabolva szerezzük be, akkor mossuk át, sózzuk be és tegyük félre a szeleteket.
• Nem kozmálós fazekunkban olvasszuk fel a zsírt, abba szórjuk az apróra vágott vöröshagymát, ezt dinszteljük.
• A csirkedarabokat kicsit pirítsuk le, majd tegyük félre. Mehet a zsírba az apróra vágott fokhagyma, és a pirospaprika, vegyük le a tűzről, és keverjük el.
• Öntsünk rá kevés vizet, majd mehet vissza a tűzre, most jöhet újra a hús, a babérlevél, kevés só még, és kevés bors még. Tegyük bele a karikákra szelt paprikát és paradicsomot is.
• Pörköljük, forgassuk a húsdarabokat, mindig legyen alatta egy kis víz is, fedő alatt pároljuk. (Fakanállal nagyon ne kevergessük, mert szétesik. Inkább ragadjuk meg a fazék két fülét, és pörgessük meg óvatosan.)
• Amikor a paprika már csaknem eltűnt, még kóstoljunk rá. A tejfölt belekeverhetjük a szaftosába ekkor, de nem kell erőltetni, tálaláskor is mellékelhetjük a tálra.
• Nokedlivel, tejfölös uborkasalátával, reduktív, savasabb fehérborral, könnyed vörösborral fogyasszuk.

Az utolsó alkalom, hogy nagyapám mint hős jelent meg előttem, az akkor volt, amikor körültekintés nélkül rontottam át a kisudvaron a hátsó kertbe, mert már beért a cseresznye. A kisudvarban (, mely a ház meg veteményes/gyümölcsös kert között húzódott) voltak az állatok, a disznók az ólban, nyulak a ketrecben, a tyúkok és a kakas pedig általában szabadon. Amit mi nagyon élveztünk, mert egy vásott kölyöknek nincs is jobb szórakozása, mint a bevágott szárnyú, repülni képtelen tyúkok kergetése, még akkor is, ha az Oma rendre lekent egy maflást tettenéréskor, „az istenedet hát, megijeszted aszt nem fognak tojást adni”.

Míg a kopasznyakúak beszarisága csak még inkább olaj volt a tűzre, addig a kakas mindig megkövetelte a tiszteletet. Tehát egyik pillanatban még cseresznyék tömege a szemem előtt, a következőben meg kiront a tarajos rettenet, megtorpanok, fordulok, persze már késő, leszegett fej, egy ugrás, csonka szárnyak csapdosása, és a kakas már ott verdes a hátamon, a körmeivel a lapockámon, a csőrével meg a tarkómnál.

A bömbölésre persze kiront nagyapám, rohanok felé, ő meg mint egy balett táncos, szép ívű mozdulatsor, egy tánc, ahogy a rönkből kikapja a kisfejszét a jobb kezével, közben, ahogy elsuhanok előtte, bal keze a kakas nyaka köré fonódik, én tovább, a lendületét vesztő szárnyast pedig földöntúli erő csapja a fatuskóra, hogy a lesújtó balta a jobb kézben elválassza a fejet a testtől. Mielőtt szipogni kezdenék, már csak a kakas kidülledt szeme bámul rám, a teste még szédelegve lép néhányat, amíg vér bugyog ki a sebből.

Aztán állok az Oma mellett, vizet forralunk, kopasztunk, aki érezte már a gőzben puhuló toll szagát, annak egy életre az agyába záródik az emlék, nagyapám lemetszi a tarajat, mi felnyitjuk a hasfalat. A kakas még fiatal, nem az a fajta, amiből húsleves esszencia készül. Mert annak hosszú élete során a húsa rághatatlan lesz, a küzdelmek, meg a viharos szerelmi harcok égnek bele az inaiba, szikár, egy álló napig kell főzni. De ez a kakas még fiatal, pörkölt lesz belőle.

Ahogy az öregek egyre inkább összementek, és az Oma végleg megpihent egy különösen hűvös júniusi napon, nagyapám meg levágta az utolsó tyúkot is az udvarból, úgy kopott ki lassan ez az emlék belőlem.  Addig, amíg Csilláék be nem szereztek faluról egy méretes tyúkot, s Csilla meg nem csinálta az egészet fazékban, paprikásnak, de úgy ám, hogy mindene benne volt, a máj és a zúza, a láb, s a még éppen csak formálódó tojások is. (Ennél pedig kevés csodálatosabb étel van, ez biztos.) A csirkemellel való játék nem mérhető a paprikáshoz, vagy pörkölthöz, ha valahol, itt tud igazán kibontakozni a baromfi lényege. 

Szóval Zsenit ezzel várom ebédre, pontosabban a könnyített változattal, a piacról beszerzek némi szárnyat, alsó- és felsőcombot, kevés csirkemellet, jobb híján. Zsírt olvasztok, hagymát dinsztelek, húst pirítok, paprika, paradicsom, pörkölök, párolok, közben elkészítem a nokedlit mellé. Régen tejfölt tettem bele, de aztán észhez tértem, s most már nem keverem hozzá, kizárólag mellé. Ha valaki azt mondja, liszttel sűrítsétek, ne higgyetek neki, még ha történetesen a nagyanyátok is bizonygatja ezt. Udvariasan köszönjétek meg a jó tanácsot, és ne adjátok tovább, hátha kikopik végre a köztudatból. Recept itt.

(A képet útwengertől vettük, és nem bírtuk ki, hogy ne rejtsünk el néhányat kedvenc kakasos/csirkés rajzfilmjeink közül a sorok közé. Az első a játékfigurákat stop motion mozgató Robot Chicken, aztán ott a felejthetetlen Cow and Chicken, és hogy szó ne érje a házat, Kukori és Kotkoda is jól benyomnak a végén.)

„Egy teát kérek!” És ezzel a mondattal be is tehetjük a lábunkat azon ajtó résébe, amely a varázslatos, nemtörődöm, vibráló, tartózkodó, hangos, mágikus török kultúrába vezet. A messze földön méltán híres török tea a török életstílus egyik alapköve. Nem mintha olyan különlegesen finom volna, vagy egyéb speciális jellemzővel bírna. Viszont mindenhol ott van.

A török teázási szokásokat legjobban két szóval lehet kifejezni: bárhol és bármikor. A törökök teáznak reggel, délelőtt, napközben, este, ott van minden bár minden itallapján. Vásárlás, utazás, várakozás, munka, tanulás, pihenés közben, kikapcsolódásként, vagy ráhangolódásnak.

Az igazi török teát kétszintes teafőző edényben, çaydanlıkban főzik. Az alsó edényben felforralják a vizet, majd a felső, kisebb részt alaposan megtömik teafűvel, némi forró vízzel felöntik, visszateszik a tűzre, és gőzölik még egy kicsit. Így egy méregerős, keserű, fekete színű, inkább koncentrátum jellegű teát állítanak elő. Ebből a jellegzetes, tulipán alakú pohárba egy keveset löttyintenek, és felhígítják forró vízzel. Csinos kis alátéttel és aprócska kanállal, valamint rengeteg mézzel, (csomagolt) kockacukorral tálalják.

Törökországban nagyon megy ez az egyenként csomagolt kockacukor, amitől én ki szoktam borulni, több okból. Az egyik, hogy mérhetetlen mennyiségű szemetet csinál, a másik, hogy teljesen értelmetlen, ugyanis már több ezer éve feltalálták a csipeszt, így ha higiéniai okok vannak a hátterében a kockacukor csomagolás e formájának, azt is könnyedén át lehetne hidalni. Harmadrészt, kockacukor-csomagoló gyárat fenntartani sok-sok ablakon kidobott pénz.

Ezek a kétszintes teafőzők rendre felbukkannak, akármerre járunk Törökországban. Várom az ismerőseimet, vásárolok éppen, erre a boltos bácsi teára invitál, leülök mellé kis székre. Közben elmutogattam neki, hogy honnan jövök, és mit csinálok itt, ő pedig lelkesen mondja, hogy Macaristan çok güzel. (Itt mindenki tudja, hogy Magyarország létezik, és az emberek nagy mosollyal fogadják a hírt, hogy magyar vagyok.)

A Boszporusz-szoroson közlekedő kompokon is bevett szokás a menetidő 15-20 perce alatt bedobni egy çay-t ötven kurusért, Eminönübe vagy Kadıköybe hajózva általában én is megadom magam ennek a szép hagyománynak. Némi gyakorlatot igényel a teaivás. Mindig tűzforrón kínálják, és a vékonyka üvegpohár olyan remekül vezeti a hőt, hogy török legyen a talpán, aki nem égeti szét kezét-száját.

A török teatermelő vidék a Fekete-tenger partján van, az ország északi részén. Az ottani nedves klíma kedvez a kis teanövénykéknek. Ezért is hívják Karadeniz çay-nak. A legjobb teák Rize tartományból jönnek. Az itteni boltokban öles, egykilós kiszerelésben árulják, kb. 10 liráért.

A legelterjedtebb fekete teán kívül választhatjuk még az elma çay-t, vagyis az almateát. Ez leginkább egy felforrósított, agyoncukrozott almaléhez hasonlít, amitől én személy szerint nem estem hanyatt. (Ráadásul előszeretettel készítik porból sok helyen.) Herbateát is gyakran isznak a helyiek, a leggyakoribbak a hárs, a kamilla és a zsálya, meg persze a menta.

Nálam a favorit a gránátalma tea. Igaz, összetételében nem sok köze van a gránátalmához, ráadásul filterezve árulják a szupermarketben, úgyhogy szó sincs autentikus török specialitásról, ellenben nagyon finom és frissítő.

leblebi

Egyre inkább megkedvelem a kunsági borokat. Persze a jól a jó magyar szőlőből készülteket. Sajnos még mindig ezek vannak kisebbségben az Olaszországból importált szarokhoz képest. A Gedeon Birtok mai formájában 2002 óta működik Izsákon. Fokozatosan, okosan építkező pincészet, igényes és (nálunk ez elég ritka) egységes dizájnnal.

Kortyoltam már habzóborukat (Perle) és Izsáki Sárfehérüket is, szép volt mindegyik kivétel nélkül. A hosszú hétvégén faterral megint sikerült bontani néhány érdekes palackot, jókat ittunk. Elsők között került a gyomrunkba Gedeonék Kövidinkája, a perzselő 2009-es évjáratból. De jó is lett volna ez azon a nyáron, jól behűtve! Olyanfajta bor, amit egyre jobban kedvelek és értékelek. Egy pillanatra sincsen benne semmi hivalkodás vagy nagyzolás. Illata tiszta és természetes, elsőre egészen új és ismeretlen. Az idő haladtával érett szőlő hatalmasodik el, ezt érezni, és milyen jó érzés, hogy egy szőlőből készült italnak szőlő gyümölcs illata van. (Becsüljük meg.) A kedves a legjobb szó erre a borra, ez jár folyamatosan a fejemben.

Gyümölcsös ízek kis szénsavval bolondítva, az alkoholt ne keressük, mert szinte nincs is. Tizenegyfél, barátok között is üdítőital kategória, teljesíti is ezt a feladatot. Savai nem lógnak semerre, de erőteljesek. Kákabelűeknek biztosan sok lenne, szerintem meg egy tisztességes fehérborban legyen legalább ennyi. Hihetetlen, hogy mennyire hosszú, a hajnalba nyúló beszélgetés végén még mindig érezzük a szánkban. Megint egyszerűség, semmi flanc, mégis sokat kapunk. Nagyon is. Kerek bor sok gyümölccsel, frissítő szén-dioxiddal és jó savakkal. Ja és még különleges is, mert a balkáni népeket leszámítva (meg Romániát) talán nálunk van belőle a legtöbb.

Fater azt mondja, ezzel kéne elárasztani a magyar piacot, őt egy percig sem zavarná, ha mindenütt ilyen fajta borral kéne találkoznia. Most sem zavarta, mert megint lenyeltük az egész palackot nem egész egy óra alatt. Jól esett, nagyon is. Gedeon bácsi legyen már a nők bálványa megint.

Mi 840 pénzért szereztük be a METRO-ban akciós keretek között, eredeti ára ezer forint környékén mozog. Három és fél palack
 

(A palackfotót mi lőttük, az aranyos francia gyerekkönyv borítóját erről a blogról vettük, érdemes olvasgatni.)

Kis hétvégi lazítás, szőnyeget a padlóra, aztán kezdődhet a borjóga. A világnak a jógát adó hinduizmus és buddhizmus (ha sarkítva is, de) tiltja a borivást.

A videót ők készítették, érdemes ránézni a dolgaikra.

Enni méltósággal kell(ene). Még akkor is, ha egész nap nem ettünk semmit, majd hirtelen elénk tolnak egy töltött dagadót, krumplipürével és házi savanyúsággal. Valahányszor nekifogunk valami kajának, whollosi nem bír a vérével, addig nem lehet vele kommunikálni érdemben, amíg jól nem lakott. Nem mindig, főképpen, mert szeret beszélgetni evés közben. Szóval. Lehet zabálni, de tegyük azt méltósággal, nem kell mindjárt disznóvá válni, mint Chihiro-ban. Aztán meg várhatjuk, mikor jön egy aranyos kislány, hogy mindenféle szellemek között feloldjon minket a varázslat alól, s közben ne küldjön gyomrába a maszkmögé zabáló feketefos.

Sose küld vissza a gazpacho-t felmelegíteni, tradicionális spanyol étel és általában hidegen fogyasztandó, sok olívával, fokhagymával és zöldségekkel. (Ha mégis, vagy hülyének néznek, vagy a szakács konyhakést vág az asztalunkba.) A Soul Kitchen német film és mégis nézhető. A magyar jelenlétet erősíti Gryllus Dorka, a film csúcspontja pedig egy orgiázó adóellenőr, a hangnemet az őrült szakács adja a putri közepén működő étteremmel.

 

Erre lesz szükséged

• 4 tojás
• 30 dkg margarin
• 25 dkg cukor
• 1 tasak vaníliás cukor
• 25 dkg liszt
• 1 tasak sütőpor
• 20 dkg darált mák
• kevés fahéj (nem árt neki)
• dzsem vagy lekvár bele a muffin közepébe
• muffinsütő-forma (12 darabos nagy, 24 darabos kicsi)
• papírforma
• csepp víz mindegyik papírformába

Így készítjük

• Mint korábban a császármorzsánál jeleztem, a vajjal, cukorral és tojással készülő édességeket ezen összetevőkkel érdemes kezdeni. Praktikus oldala, hogy ha ügyesek vagyunk, nem használunk annyi keverőtálat, és kevesebbet mosogatunk. Mérjük ki tehát a margarint, és olvasszuk meg kicsit mikróban, így könnyebb vele dolgozni. Adjuk hozzá a sima és a vaníliás cukrot (tudom, egyre drágább a cukor), majd robotgép vagy kézi habverő segítségével verjük simára.
• Jöhetnek bele a tojások sárgái, és következhet az újabb kézimunka.
• Valahol a süteménykészítés felénél kapcsoljuk be a sütőnket, ugyanis a muffinhoz előmelegített (úgy 180 fokos) sütőre lesz szükség.
• Mérjük ki a lisztet, és oszlassuk el benne az egy tasaknyi sütőport. Ettől emelkednek szép magasra a muffinjaink. (Vannak, akik a szódabikarbónára esküsznek. A sütőpor mennyiségének csökkentése mellett egy csipet szódabikarbóna hozzáadása csak hozzásegít a muffinok növekedéséhez, kávéskanállal szájba téve meg a gyomorsavat viszi le.) Adjuk a keveréket a vajas masszánkhoz, és keverjük simára.
• Itt jön a várva várt hozzávalónk, a mák, s ha szeretnénk, csippentsünk bele egy kis fahéjat is.
• A külön tálban felvert tojásfehérje-habot óvatosan forgassuk a tésztánkba fakanállal, hogy ne törjön össze.
• A muffinsütő-formába helyezzük el a papírkelyheket, és egy vízzel töltött pohárkából az ujjunkat benedvesítve, csöppentsük egy pici vizet minden papírkosárkába. Ez a kis technika jótékonyan hat majd süléskor.
• Tegyük meg félik a tésztával a formákat egy kanál segítségével. Válasszunk a házi lekvárkészletünkből (a meggy, a ribizli és a málna jól harmonizál a mákkal), a lényeg, hogy ne folyjon nagyon, mert lemegy a süti aljára sülés közben. Dzsemszerű lekvárt válasszunk, tegyünk egy teáskanálnyit a közepébe, és kanalazzunk rá ismét tésztát. (Nekünk bogyós ribizlilekvárunk volt, az egész ribizliszemek remekül belesültek a sütemény közepébe.)
• Már csak a sütés maradt hátra, elég - sütőtől függően - 20-25 perc. Végezhetünk tűpróbát, de csak szigorúan 20 perc után, ugyanis ha közben nyitogatjuk a sütőt, behorpadnak a muffinok. Ne legyünk türelmetlenek (és az evésnél sem, várjuk meg, míg kissé hűl a muffin, a forró lekvár ugyanis megégetheti a nyelvünk).
• Végül adjuk oda egy Ákos nevű ismerősünknek az összeset.

A mák rendkívül izgalmas növény, számos fajtája közül mi főként a kerti mákkal találkozhatunk. A gasztronómia többnyire édességek alapanyagaként használja apró szemű, „mákszemnyi” magjait (csakhogy lássuk, milyen kifejező a nyelvünk), sokszor az étel fő alkotóelemeként. A mák meghatározza az ízt, a színt és az állagot, legyen szó bármiről. Önmagában nem édes, de cukrozva, mézzel felhasználva egészen andalító és határozott ízélményt okoz.

A mák gyógyászati és narkotikus hatásáról egyaránt ismert. Nemcsak a Távol-Keleten, hanem kis hazánk kertjeiben is termesztik. Azonban csak bizonyos fajtáit, ugyanis a magyar máktermesztésre szigorú szabályok vonatkoznak, amire (isten adjon neki jó egészséget sokáig) Bálint gazda is figyelmeztet minket. 2006 óta csak a lilás-rózsaszínes virágú mák termeszthető Magyarországon, míg fehér virágú fajtája drognak számít.

Részemről a mákos dolgok ritkábbak a mindennapokban, de ha asztalra kerül, akkor nem tartok mértéket. Gyermekkorom mácsikját még olykor elkészítem, de a fülledt levegőjű menzák műanyag tálcáin halmokban omladozó, porcukros mákhegyek hangulatát nehéz reprodukálni. Otthon igyekszik az ember egészségesebben főzni, kevesebb igazán cukros ételt enni, de a kifőtt tészta vagy a palacsinta lekváros-mákos változatát nem lehet kitörölni a havi étrendből. Olasz barátunk ilyenkor elszörnyedve kiabálja, hogy mit művelek az ő olasz pásztájukkal, édesen enni a tésztát, nahát, normális vagyok-e. És akkor még nem hallott a „darázstésztáról” mind közül a legédesebb gyermekkori nyelvhibánkról.

A mákonyt, vagy máktejet, áfiumot, ismertebb nevén az ópiumot szintén mákból állítják elő. Míg kezdetben inkább a gyógyszeriparban hódított (s hódít ma is), addig nem lebecsülendő a karrier sem, amit kábítószerként futott be, mint az egyik legrégebben ismert és használt szer. Hosszas bevitele fokozatos, de totális leépüléshez vezet. Vívtak érte háborút, és elég sokan gazdagodtak meg rajta. Mai vezető termelője Afganisztán.

A guba-félék is a havonta fogyasztott desszertek családjába tartoznak nálunk. A gubát eddig úgy tudtam elfogadhatóan értelmezni, miként az aranygaluskához hasonló, omlós, sült gubókat, amelyeket az ember kézzel tép le az egészből, ahogy megadja magát az tészta. A klasszikus mákos guba még hasznos is a félig szikkadt kiflik eltüntetésére, recept minden bizonnyal lesz róla nem sokára.

Egyesek, ha nudliról van szó, a mákos krumplicsíkokat részesítik előnyben. Úgy gondolom, a kopasz nudli valóban mákosan finom, de számomra az eredeti a pirított zsemlemorzsába hempergetett változat baracklekvárral, a barátfüle rokona (A gyermekkor újabb furcsa édességneve, a darás tészta után elgondolkodunk, hogy valóban nem bakizunk.) Igazi mákos klasszikusok, s folytathatnánk a sort a mákos bejglivel vagy a tökös-mákos rétessel. Azonban ezúttal egy felfelé törő, önálló süteménykategóriává felnőtt édességről lesz szó, és annak is a mákos válfajáról, méghozzá az egyik legegyszerűbbről.

A muffin

Hogy mi tesz egy embert emberré, egy sütit muffinná? Ugyan, nem csak a külső. A jellegzetes alakú, kivajazott vagy kizsírozott, sütőformában és papírformában sült édességeket soroljuk ide, melyek gyorsan kikeverhető és végtelen módon variálható tésztájukkal fél óra alatt asztalunkon gőzölögnek. Ez az amerikai muffin, a gyors, az édes, a populáris és higított (mint sok más amerikai dolog napjainkban). Ugyanis az eredeti, 15. századi teasütemény, a cupcake a brittektől számrazik, és jóval később, csupán a múlt században érett igazán népszerűvé Amerikában - eredetéről kicsit bővebben itt) olvashatunk. Egyesek szerint az angol sós, zsemleszerű ötórai harapnivaló élesztővel készült (itt találhattok egy receptet egy kis muffin-történelemmel).

A mÁkos

Kicsit ellentmondásba kerülve magammal a gyors és másolt amerikai dolgokat illetően, ezúttal mégis egy inkább ilyen típusú muffin recepttel hozakodom elő. Egyszerűen azért, mert finom, és mert mákos. A tésztája közel áll a kevert tésztájú mákos süteményekéhez, amelyek szintén gyors elkészíthetőségükről ismertek.

Ha kevés időm van, két dolog jut eszembe: a roppanós amerikai kekszek és a muffinok. S mivel Ákos névnap volt, mákos dolgot szerettem volna készíteni. (Ha valaki nem látja az összefüggést, az inkább hagyja el.) Ha gyorsaságról van szó, a bögrés-kevert süteményreceptek ilyenkor jól jönnek, és a muffinforma kicsit ünnepibb kinézetet varázsol a csinos papírtalpakkal (Csendes megjegyzés: A muffin sütőformában még rántottát is süthetünk.) Engedjük el a fantáziánkat, mi is ezt tesszük. S ha vártok, nemsokára jövünk egy mákossal, természetesen muffinnal, egy kevert amerikaival, valami mesztic-féle. Addig is nézzünk egy amerikait, mi szerettük. Recept meg holnap.

(Bizony, Rovaroszauruszról mi készítettük a képet,az ópiumról innen vettük.)

Tegnap belenéztünk kicsit a márciusi ifjak tányérjaiba, ma a poharaikba iszunk bele.

Bor nélkül nincsen forradalom. A bor az, ami a forradalomhoz szükséges lelkületet előidőzi az emberben, a sörtől elfáradnak, a keményebb piáktól meg bealszanak az emberek. A bor volt az, mely lassan, de biztosan tűzbe hozta a forradalmárt, s a kellő szinten is tartotta, amíg csak kellett. Bor pedig 1848-ban is volt elég, még ha ekkor általában két fajtát különböztettek csak meg: a fehéret meg a vöröset. De gyanítható az is, hogy a kocsmában eleve vizezve érkezett a szesz. Csak más okból, mint ma.

Nem volt még igazán pincetechnológia, a középkor óta forradalmi dolog nem történt a pincékben, nem találtak ki semmi újdonságot, az majd az 1870-es évektől indul meg. A szőlőt leszedték, a levet kinyomták, a bor meg hamar megzavarosodott, eloxidálódott. Nem is nagyon tartogatták a jóemberek. Nem voltak még (többnyire) fajták, fajborok meg évjáratok meg válogatás satöbbi. Fehér vagy veres bort kértek az emberek, fehéret általában, mert a vörös arányban jóval alatta maradt akkor a fehérnek. A bort leginkább a termőhely szerint szelektálták. Az ültetvényeken nem volt fajtaszelekció, a különböző szőlőfajták egymás mellett nőttek, kölcsönhatásban egymással, nem is csoda, hogy egyben szüretelték őket. De szaladt a siller szekere is, isten áldja azokat az időket! Fogyhatott a bor, mert az alkoholtartalom jóval alatta marad a mai borokénak. Sokat lehetett inni büntetlenül.

A siller se nem fehér, se nem vörös bor. A siller nem a rozé. A siller az lélekállapot. De nem is szőlőfajta, létrejöttét a szokás hozta. Régen a vegyes szüretelés nemcsak fajták, de sokszor szín alapján sem különült el, együtt dolgozták fel a fehér és vörös szőlőket. Mára már rendelet védi a sillert, kizárólag vörös szőlőből készül. Amit kicsit tovább áztatnak héjon, így több szín és vörösbor jelleg kerül a sillerbe. Egyébiránt, mint a magyar borászatban oly sok mindent, a sillert is a német-magyar örökség alakította, neve is német eredetű (színt játszik). Mondják még piros vagy kastélyos bornak, hozzánk a szekszárdi, (a róka szőre nyomán) a fuchsli elnevezés áll közel.

Másik élettani szerepe volt a sillernek, hogy a kocsmákban alapból járt az étel mellé. Folyt a zsír a pofákból, mindenki csámcsog, és nagy öblös kortyokban issza a savas majdnemvörösbort. Mert fontos volt ám akkoriban a sav, egyszerűen a kaják mellé nem ihattak savhiányos borokat. Aki dolgozik, annak ennie kell, tartalmasat, zsírosat, húst. Ezekhez pedig kell a savas bor, hogy szétrobbantsa a zsírcseppeket, segítsen az emésztésben az ember gyomrának. A lényeg, hogy akkor is volt szar bor, meg jó bor, pénz és igény szerint lehetett válogatni. De sokkal jobban megbecsülték a bort. Fizetőeszköz volt, a mindenit.

De visszatérve, nézünk körbe, mit ihattak a szabadságharc arcai, ha lett volna fajtaszelekcó. Attól most persze tekintsünk el, hogy Széchenyi soha nem ült volna egy asztalhoz mondjuk Petőfivel. Mi most összehoztuk őket. Kezdjük is mindjárt cérnahangú váteszünkkel, aki egymaga tartotta kezében egész Európa forradalmi forgószeleit. Petőfi bizony nem volt éppen egy lovagi alkat, komoly borhoz nem nyúlhatott. Gyomra a csárdák világának bizonytalan eredetű homoki borain edződött, akkoriba azért még nem a Frittmannék mérték arrafelé a bort. Az nagy Pestbe tehát Sándor. Veltelini meg olaszrizling vegyese kerül a poharába, de kákabelű révén csak a hosszúlépést bírja, feleresztve vízzel. Meg nem is rúghat be nagyon, ez a kis spritzen meg pont annyira hat, hogy bármikor előrelökhetik, hogy szavaljon már valami lelkesítőt.(Tegyük fel azt is, hogy van már fröccs.) Nem különösebben igényes, de a pici ecet, meg oxidáltság nem tántoríthatja el a forradalmi érzülettől.

Petőfi írt sok bordalt, verset a borról, verset a borral. És a bor kivétel nélkül mint bor jelenik meg, se nem száraz, se nem fehér, nem is vörös, csak bor. Pedig azt feltételezhetjük, hogy aki ilyen lelkesen fogyasztotta, értett hozzá valamennyire. Hogy fiatalként szűkölködnie otthon nem kellett soha, az biztos, az öreg Petrovics nemcsak hentes volt, de kocsmát is üzemeltetett, nyilván a legjobb húsok-borok megfordultak a családi asztalon is. Petőfi első publikált verse A borozó volt (1842. május 21. Athenaeum), nem véletlen, hogy többször is a bor a központi téma, Hamvasig a legszebben talán. Elég csak a Bordal, meg a Részegség a hazáért címűekre vetni egy pillantást.

Jókai nincs most velünk, mert kulcsra van zárva a szobája, és addig nem jöhet ki, míg meg nem írja a napi adagot az aktuális regényből. Az asszony hordja arrafelé a nadrágot. De a jófajta bablevest természetesen megúsztatja, komáromi zsidó kereskedő barátja szállítja neki a Duna túloldaláról a bort. Megfontolt, vájt szájú fogyasztó, kis kortyokban, és csak a legjobbat.

Tessék, horribile dictu, Petőfi mellett italozik Széchenyi István gróf. Nem nagyon tud bekapcsolódni a nótázásba, nem megy még annyira a magyar. Nem is magyar borokon nevelkedett, az hétszentség. Kis batyujába hozott magával két palackot (nem többet, önmérséklet), egy rajna-menti rizlinget, meg egy bordói nagy vöröset. Évjáratosak! Nem irigy vagy nagyképű, de nem szívesen töltöget ezekből a palackokból másnak. Az igazi műkedvelő, olyan fajta, aki még érti is. Hedonista ifjúként végigitta az egész kontinenst, tudja, hogy mitől döglik a légy. Zum Wohl!

Stílszerűen Kossuth ül a balján. Sokat koccintanak, és a gróf elismerően nyilatkozik Lajosunk tokaji nektárjáról. Aki monoki gyerekként sokszor járt át a legszebb tokaji termőterületekre ízlelni ezt az isteni italt, nagy szakértője a vidék borainak, nem sokkal később Washingtonba is nagy mennyiséget exportál majd. Szamorodni az biza, ahogy a lengyelek tanították, a félszáraz-félédes határon valahol, tökéletes egyensúllyal. Rohadjon meg a labanc a vámtörvényeivel együtt, a magyart igyuk!- mondja.

Görgei Artúr jól odabök egyet, rendes késmárki gyerek ez, tokajit hoz, de kicsit észak-keletebbről, ma már szlováknak mondanánk. Ez az igazi casus belli kettejük között, ezt mindenki tudja.

Táncsics Mihályt négyéves forma korában Mórra vitték a szülei, ott megfogták a sarkát, és ezerjóba mártották. Ez nagyba meghatározta borfogyasztási szokásait, bárhol is járt éppen, Szombathelyen vagy Párizsban. A savak éltetik, a köpése állítólag serceg a kocsma vastag tölgyfa pultján. Szerény öt litert gondolt az estére elegendőnek az ezerjóból, tisztán. Aztán még legurít két litert kisfröccsben. Lehet vagy tíz éves a bor, de áll mint a cövek! Táncsics hihetetlen, sokan próbálták már leinni, de mindenkinek beletört a bicskája. Tipikus remete a kocsma homályos füstjében, akiről soha nem lehet tudni, hogy egy pohárral, vagy egy vödörrel ivott-e meg.

Arany János koszorús költőnk nemrég avanzsált sztárrá a Toldival. Az asztalnál központi helyen van, Petőfivel szemben. Folyamatosan rugdalja az asztal alatt fiatalabb társát, hogy ugyan igyon már valami emberesebbet, de hiába, csak jön a következő kör kisfröccs.

Arany nem ma kezdte a szakmát, ifjú költő-színészként hosszú órákat töltött az éjszakában. Nagy zsiványra vall a mosolya, de megfontolt is. Tudatosan iszik, tudja, hogy kell egy férfinek méltóan berúgni. Kadarkát kér folyamatosan, nagy, öblös kancsókból. Van is körülötte szép nagy pereputty, mások is meg akarják érteni a titkot. Pedig egyszerű, igyál kadarkát, és megérted, hogy mekkora erővel bír a bor. Tudja ezt nagyon jól, és csak mosolyog a bajusza alatt a sok hülyére, akiket simán lenyom a kadar, gügyögnek, mint a csecsemők, nem pörög a nyelv. Neki meg csak az arca pirosodik idővel, meg pajkosan csillognak a szemei (mint whollosi kollegának a második rozéfröccs után). Kadarka kell, hogy igazán szeretni tudjuk az életet, nőket, bort.

Batthyány Lajos fiatalon katona, mostanság az Ellenzéki Párt elnöke, a nagy nótások egyike, a hangulatfelelős. Sokfelé járt, s fiatalon bizony nem vetette meg egyik ország kocsmáját sem. A zágrábi jogi akadémián is tanult, akkoriban ismerkedett meg a világ leggyönyörűbb szőlőfajtájával, az olaszrizlinggel (ott graševinaként emlegetik). Pohara soha nem ürül ki, tisztán issza és nagy, kövér kortyokat harap. Öröm ránézni, ahogyan a zöldesen csillogó italt magába tölti. Csak úgy dől belőle a nóta, még olasz katonadalokat is énekel (huszárként megjárta Itáliát), nem lehet lelőni. Ilyen a rizling, felszabadít minden gátlást (ha van egyáltalán), mehet a mulatság hajnalig.

(A siller innen, János Vitéz innen, Zichy Mihály A bor hatalma című festménye pedig innen van, érdemes a cikket is elolvasni.)