Sose gondoltam volna, hogy ennyire vágyni fogok egy kis tejre meg müzlire, de hát fő a változatosság, nem?

A fog para miatt ugyanis tiltólistán voltak a tejek, most ezt óvatosan és lépésről-lépésre fel lehet oldani. Miután Zsenivel pörköltet is pürésítettünk a kínkeservesen megevett lecsó után, na akkor gondoltam, hogy ennél úgysem lehet megalázóbb dolgom. (Mondjuk felfedeztünk egy brutál jó krémet, de erről majd legközelebb.) Tegnap ráadásul az ínyem se bírta tovább, spontán elkezdett vérzeni, amit cserszömörcés vízzel csillapítottam, aztán az a nem jó érzés.

A különböző szárított magvak, gyümölcsök, zöldségek ésatöbbi felöntését folyadékkal, tehát a müzlit Maximilian Bircher-Benner svájci orvos találta fel bő száz évvel ezelőtt. Speciális diéta részeként etette szanatóriuma bentlakóival, miután a legenda szerint egy hegyi túra során találkozott az étellel. Bicher-Benner egyszerűen csak ételnek nevezte el az eredetileg tej helyett narancslével felöntött, és olykor vacsorára is fogyasztott találmányt. A népszerű müzli (vagy Bircher-müzli) elnevezést csak a hatvanas években vették a nyelvükre az emberek, amikor divatba jött az egészséges táplálkozás.

A kép innen van, (ahol vannak még jópofa dolgok) és inkább Bircher-Benner kollégája jut eszünkbe, a svájcival párhuzamosan a müzlit kutató, de jóval ismertebb Kellogg. Na ugye?

Magyarországot nem fenyegeti a túlnépesedés veszélye, könnyen tiltjuk szigorúan a génmódosított növények termesztését és forgalmazását.

A nyári uborkakukoricaszezonban jól ki kellett tárcsázni néhány száz hektár kukoricát. Ültetéskor ugyanis génszennyezett vetőmag került a földbe, tehát a minta néhány magjában (nagyon minimális mennyiségben, de hát a nulla az nulla) mesterségesen beültetett gén(eke)t találtak az illetékes szervek. A növények ilyenfajta megváltoztatása/átalakítása a jobb termés érdekében a géntérképek megrajzolásával vált lehetővé, nem is olyan régen. Az eljárás a jövőben egyre nagyobb mértékben határozza majd meg a növénytermesztési és persze az élelmiszeripart, ahogy már most is nagyon megosztó jelenség a használata.

Pedig az ember valamilyen formában, igaz, ha nem is ennyire drasztikus és hatékony módon foglalkozott már hasonlóval, gondoljunk csak a növénynemesítésre (többek között szintén a nagyobb hozamért), a növény természetének teljes megváltoztatására, specializálódására, de akár őshonos fajok más földrészekre való hurcolására. A határt már régen megsértettük, nem a génmódosítással kezdtünk el istent játszani, bármennyire ezt hangoztatják a GMO fanatikus ellenzői.

A GMO nem feltétlenül rossz, vagy ördögtől való, ahogy azt például itthon kommunikálják (már-már hisztérikusan). Ezzel a logikával be lehetne tiltani a permetezést, a műtrágyázást, melyek elég komolyan beavatkoznak a növény életébe, sőt nagyobb disznóságokat is okoznak talán. A génmódosítást lehet ugyanúgy rosszra és jóra használni, nem vitás.

A haszontalan dolgokat, mint egyes élőlények fluoreszkálóvá tétele, persze nem támogatnánk. Viszont ma is a legnagyobb tömegben most is azért módosítanak, hogy a növény nagyobb, erősebb és több legyen, plusz olyan tulajdonságokkal vértezik fel, melyek magától sohasem fejlődtek volna ki. Ellenállóbb lesz a kártevőkkel, betegségekkel szemben, új vitaminok kerülnek bele, belekerülnek más fajok előnyei, amit csak az emberi fantázia kitalálni képes.

Az nem kérdés, hogy módosított növények környezetünkre, természetre gyakorolt hatása ismeretlen, és minimum aggasztó. Más növény és rovarfajok kipusztulása a legkevesebb, ami következmény lehet, nem is beszélve az emberi szervezetre gyakorolt hatásairól, beláthatatlan mutációkról.

Viszont (főleg) a harmadik világ országaiban már a néhány százalékkal megnövelt termékmennyiségen, a plusz energia vagy tápanyag tartalmon nagyon sok emberélet múlik. A génmódosított élelmiszerek nem a természettől való dolgok, hanem emberi munkának az eredményei. Ahogy a nemesített, keresztezett, permetezett, műtrágyázott, tehát a ma termesztett, fogyasztok növények nagy része is.

Az meg főleg nem reklamálhat, aki a tökéletes, szép, mosolygó almákat veszi meg a csúnyábbak, kopottabbak, viszont természetesen neveltek helyett.

Érdemes még elolvasni ezt, és ezt, na meg ezt is. Jut eszembe, a kép innen van, ahogy volt már a múltkor is.

Voltam kontrollon, ahol a várakozásaimnak megfelelően pozitívan értékelték a műtét utáni gyógyulási folyamatot. Ez jó. A prof barátságosan megveregette a vállam, hogy szeptemberig lehetőleg ne rágjak erősebben egyik oldalon sem. Ez nem jó.

• 1 fiatal tyúk, csirke (vagy legalább két felsőcomb, de inkább három, szárny, farhát, láb, stb.)
• 4 sárgarépa
• 2 fehérrépa
• 1 vöröshagyma
• 1 karalábé
• 1 zeller
• 1 paprika
• 1 paradicsom
• Fokhagyma
• Só, feketebors
• Petrezselyem, zellerlevél

• Fogd a tyúkot. Ha darabolva van, akkor nincs is vele sok dolgunk. Ha nincs, daraboljuk, a mellét tegyük félre. Mossuk át jól hideg vízben.
• Tegyük bele egy nagyobb lábosba, és lassú tűzön forraljuk fel.
• Ha felforrt, tegyük bele a megpucolt mindent (kivéve a zöldet), a zellert, a karalábét felvágva, de rövidíthetünk a répákon is.
• Kicsi, nagyon kicsi lángon főzzük egy órát, épp csak bugyogjon, most már mehetnek a zöldek.
• Még fél óra, aztán jöhet a tészta, galuska, akármi, ha épp kiszedték barátunk bölcsességfogát, pürésítsük neki a zöldségeket. A leves szűrjük le, ha igényli.
• A bort ne erőltessük mellé, kivételesen azt mondom.

A csirkehúsleves olyan, mint az Élet Vize. Csak sokkal jobb az íze. A félholtakat legalábbis ugyanúgy feltámasztja. Néhány napja sikerült kiműtetni a bölcsességfogamat. Még mindig tart a félkómás állapot az extra adag fájdalomcsillapítónak köszönhetően. Mivel nemhogy kinyitni, rágni sem tudok nagyon, Zseni paradicsomot, karalábét, répát és húst pépesít, azt szívogatom a mekiből lopott szívószálakkal. És persze húslevessel tart életben.

A probléma az volt, hogy a bal alsó bölcsesség fog a másik háromhoz hasonlóan ugyancsak nem tört elő, viszont ez ki se mozdult a csontból. Így a prof csak hümmögött, előbb a kollégáit hívta oda, majd a fél tucat rezidensét, aztán még a folyosóról valakit, hogy ilyen esetet ritkán látni, ne hagyják ki.

A bölcsesség fog az egyik nagy evolúciós bizonyíték a farokcsonthoz és a féregnyúlványhoz hasonlóan. Az utolsó fogak a fogsorban, őrlőfogak amúgy. Bőven a tinédzserkor közepén/végén kezdhetnek el kijönni, és a folyamat akár harminc éves korig is eltarthat. Már akkor, ha elindul, mert van néhány szerencsés, akinek elő sem bújik, és nem is okoz bajt. Neve pont onnan származik, hogy mire ez a fog is megérkezik, arra már valamennyire megokosodik az ember (általában). Az emberi faj fejlődésével egyre kevésbé van szükség nagy strapabírású őrlőfogakra, kevesebbet rágunk, így a fogak lassan-lassan eltűnnek az evolúciónk során.

Sok jóval nem biztattak, mert két parafaktor is jelentkezett: egyrészt megsérülhet az idegcsatorna, ami némi idegbénulással járhat, aztán meg még valószínűbb, hogy műtét közben eltörik az állkapcsom, de „azt ne aggódjon, hallani fogja”. Lényeg a lényeg, hogy lezajlott rendben minden, eddig úgy tűnik, nem bénul az arcom, és az állkapcsom is egyben marad. A felépülés viszont némiképp lassabb és szenvedősebb a megszokottnál.

Például kinyitni rendesen nem tudom a száma, rágni sem lehet, a hús és kenyérfélék ilyen hirtelen történő száműzése az étrendemből pedig drasztikus következményekkel jár (lelkileg). A bika gyógyszerek miatt azonban kell enni, szóval rámentünk a szívószálas ételekre. Első nap hideg paradicsomlevessel kezdtük ebédre, vacsorára már egy kis krumplit is főztünk/pépesítettünk bele.

Zseni viszont érezte, hogy lassan de biztosan hisztérikus állapotba kerülök a sok zöldségtől meg gyümölcstől, úgyhogy ahhoz a fegyverhez nyúlt, ami az egyetlen hatékony, ahol már más nem segít, ez a nagymamák titkos gyógyszere, az aggódó édesanyák könnyétől sós elixír, a friss zöldségekből és zsenge húsból kioldódó életerőé: a tyúkhúslevesé.

Nem az öblös ököruszály levesekre, boldogságot és megelégedettséget adó erőlevesekre, termékenységet hozó Ujházi-levesekre kell itt gondolni, és nem is a vasárnapi asztalok aranysárga, gyöngyöző húslevesére. A tyúkhúsleves színe halvány, de magabiztos, nem jóllakatni akar, hanem felkelteni, óvatosan érint meg, olyan, mint az ébredés előtt távozó szerelmes csókja. Nem is lehetne erőszakos és harsány, a legyengült testnek és gyomornak túl nehéz az, túl zsíros.

Ezért Zseni lemegy a piacra, bevásárol, alkudozik, beszerez mindent, aztán beveszi magát a konyhába, hogy elkészítse élete első tyúklevesét. A gyönge leves gyorsan készül, nem kell a tapasztalt húsból kikönyörögni a jóságot, hamar is eltávozna az erő, ha túlfűznénk. Vízbe mehet minden az elején, levest készíteni művészet, látnod kell már az elején, hogy mi lesz a végén, egy-másfél óra kell csirkének, répának, zellernek, karalábénak. Az illata felébreszt, felkelt és felken, az első kortytól eszedbe jut minden korábbi betegségből való felépülésed, nagyanyád, anyád, meg a szentek, érzed, ahogy az erő visszatér a testedbe, az ereidben a vér felfrissül.

Este bepürésítjük még karalábéval, répával, hússal, nem szép látvány, de erőt aztán ad, hajjaj. Recept róla holnap.

(Az első kép innen van.)

A magyar borok legalább kilencven százaléka túl fiatalon, életének korai fázisában elfogy. Kevés bor kerül abban az állapotában a piacra, ahogy a termelője elképzeli (vagy kéne képzelnie). A piac, a kereskedők diktálnak, a borásznak pedig meg kell élnie valamiből, megfelelő pénzügyi háttér és tartalékok nélkül lépéskényszerben van. (Annyira senki nem hülye, hogy palackérlelés nélkül, azonnal ki akarja hozni az aktuális évjáratot.) A jó időben, megfelelő érettségben bontott tételek csodálatos élményt nyújthatnak, persze nehéz megtalálni a megfelelő időpontot, nem kérdés. 

Az elmúlt hetekben ez kétszer is igazolást nyert számomra. Először egy elismert magyar termelő panasza miatt. Egy társaságban kóstoltam vele az egyik nagyszerű 2007-es fehérborát, ő pedig szomorúan jegyezte meg, hogy igazából most kellene vele a piacra jönnie, most van igazán a csúcson. Csakhogy nincsen már belőle, talán három palack a családi borkészletében. 

A Cervaes 2005-ből érkezett, picit öregedő színvilággal. Illatában már nyoma sincs a kornak, robbanásszerű az élmény. Igazi fűszerbomba az első pillanattól köménnyel, oregánóval meg kadarkás, édes fűszerekkel. Öt perc után meg beüt az érett spanyolmeggy is. Kóstolva semmi csalódás, teljesen lekerekedett szerkezet, simogató tanninokkal és lendületes savakkal. Tercier jegyek sehol, az alkoholt meg csak a címkét leolvasva érzékeljük (12,5%). Marhára tetszik a korty végi édes-fanyar játék, meg előtte a meleg, érett gyümölcsök. Esélytelen lennék, ha a korát kellene megtippelnem, sokszor egészen fiatalosnak érzem. Egyszerűen félelmetesen csúszik, nem lehet abbahagyni. És nem árt meg, nem lesz tőle fekete a fogsor, meg a szánk széle. Új kategória nálam, a mindennapok különleges minőségű ivóbora, nem egyszerű ezt összehozni. A kategóriájában hibátlan, nagyszerű vörösbor. Három és fél palack, valószínűleg a csúcson tanyázik (volt szerencsém a 2003-as testvéréhez is, hasonló erényeket csillogtatott). 

A Stílusgyakorlat egy évvel idősebb, 2004-es. Kezdésnek bele is törtem a dugót, ahogy azt tanítják, szerencsére ez semmit nem rontott a bor értékein. Megjelenésében fiatalosabb, egészen enyhe barna árnyalattal a szélén. 58% merlot másodtöltésű 225 literes barrique-ban, 42% cabernet franc 500 literes tölgyben. Dűlőszelektált is, ha minden igaz. 2006-ban lepalackozva, azóta várakozott, nagyrészt a mi kartonunkban. Illata nagyon mély és végig masszív elegancia jellemzi. Finom kakaó és csoki por, különleges minőségű étcsokival, egészen belefeledkezünk. Megkóstolva fokozódik az élmény, a közepe krémesen csokis (meg rózsás), körülötte szilvás-meggyes bevonó réteg. Komoly koncentráció és feszes, harmonikus szerkezet jellemzik. Végig nagyon stílusos, kecses. Van már tercier jegy is, a végén meg pici csoki likőr. Alkoholban visszafogott (13,3%). Tanninja a merlot-ra jellemzően porózusan lágy, savai meg nagyon is élnek. Teljesen szétterül a szájban, mindent betölt és nagyon hosszú, de mégis meg tudja tartani az ivósságát. Nem nehezül el a fejünk tőle, pedig nagyon komoly szelekció, nagyon komoly koncentrációban. Stílus a csúcsra járatva, a gyakorlat szinte tökéletesen sikerült. Szintén a csúcson lévő tétel, nekem személy szerint az egyik legszebb (magyar) vörösboros élményem, 4 és fél palack.

 Valaki sztorizik vele, valaki fintorog, de minden fröccsöző felemlegeti egyszer az Ujházi-fröccsöt. Inni viszont senki sem issza.

Ujhazi Ede a magyar színháztörténet egyik meghatározó alakja volt. Színészi munkássága nem lebecsülendő, mégse legyenek azonban illúzióink, hogy neve miért maradt fel. Apropó név: van a nemesített írásmódú Újházy, aztán a legelterjedtebb az Újházi, de mi akkor mégis ragaszkodjunk ahhoz, ami a sírján áll: Ujházi. (Meg olvassuk csak Nagy Endrét, most látom, még ő is csak spriccerként emlegeti a fröccsöt.)

Bear Gryllst még nem láttam a konyhában. Valószínűleg sosem járt ott. Szexinek is csak erős túlzással mondható, bár előszeretettel vetkőzik pucérra a sorozatának minden epizódjában. Számunkra valami elképesztő a csávó, rendszeresen a saját pisáját issza vissza, rovarokkal táplálkozik, borzot fog saját készítésű csapdával, megeszi nyersen a békát, és persze túlél minden veszélyt, amibe ember csak belekeveredhet.

Grylls igazi veszélykereső. Egy állat. Durvább mint Chuck Norris. (A legenda szerint) a brit légierő különleges egységénél szolgált. Bár egy ejtőernyős baleset során három helyen törte el a gerincét, hamarosan megmászta a Csomolungmát, mindössze 23 évesen (rekordot is döntött ezzel). Hőstetteit és világrekordjait sorolhatnánk, de nekünk azért A túlélés törvénye címen sugárzott műsora miatt érdekes.

Az angolszász televíziókban Man vs. Wild címen sugárzott műsor olyan helyzeteket imitál, amikben egy átlagember simán otthagyná a fogát. De megjelenik Bear Grylls, fut, rohan, mindig siet, viszont mindent megmutat és mindenre felkészít minket. Mit tegyünk és mit ne, mit együnk és mit ne dzsungelben/sivatagban/jéghegyen, mikor igyuk meg a saját pisánkat és mikor együnk szart. (Igen, Bear Grylls még a szart is). Mert mindent a túlélésért.

Mi nem szorgalmazzuk rovarok, lárvák, ismeretlen eredetű növények, denevérek, patkányok és egyéb védett állatok megevését, továbbá semmilyen körülmények közt nem javasoljuk a húgy megivását (igaz, inkább a sajátunkat, mint másét), az azért tagadhatatlan, hogy a Brit Cserkészszövetség főcserkésze csak pénzt jót akar. És néhány tippje nagyon is megszívlelendő. Ha ledobnak minket egy helikopterről valahol Alaszkában, vagy egy átbulizott éjszaka után elkeveredünk a beduin unokatesónk mellől a sivatagban.

(A kép innen, az életutat meg itt tanulmányoztuk.)

Amire szükséged lesz

• 1 kg paradicsom
• olíva olaj
• 3 gerezd fokhagyma
• néhány levél bazsalikom
• só, bors, cukor
• 1 vöröshagyma
• 1 paradicsomkonzerv

Mi így készítjük

• Mossuk meg a paradicsomokat, majd néhány percre merítsük forrásban lévő vízre. Ezután vegyük ki, és az ujjhegyeink elégetése nélkül hámozzuk meg őket, vágjuk ki a magokat. (Sokkal könnyebben fog így menni.)
• Olivaolajon pároljunk hagymát, majd öntsük bele a pépesített paradicsomainkat. Sőt, még a fokhagymát is beleszelhetjük.
• Borsozzuk, sózzuk, ízlés szerint cukrozzuk, dobjunk bele bazsalikom levelet, lehetőleg frisset.
• Ízlés szerint öntsük fel paradicsomlével, esetleg jobb sűrített paradicsommal a kívánt állagúra, majd főzzük kicsit. (Lisztezhetnénk is, de minek.)
• Főzzünk betűtésztát, vagy tegyük az egészet hűtőbe, evéskor nagyon friss fehér kenyér belét áztassuk a lébe, de jó is az.

Nem is olyan rég őszintén és szégyenkezve hírt adtunk kis konyhakertünk (vissza)fejlődéséről. Miközben napok óta filozofáltam azon, hogy mi legyen a család büszkeségével, az egy szem pirosodó paradicsommal, a csajom minden lelkizés nélkül megoldotta a kérdést. Egy aprócska érintéssel leszüretelte a termést.

Magyarországon termesztett paradicsomból lehetne pálinkát főzni, mert (ellentétben az eperrel és a dinnyével) gyümölcs. Amerikából hozták, meglepődnénk, mennyire közeli rokona a burgonyának. Nem véletlen, hogy aranyalmának nevezik, bár az azték elnevezés is megmaradt. A 17. században már megérkezik Magyarországra, oly sok más máshonnan érkezett dologhoz hasonlóan dísznövény volt. Nyersen több benne a vitamin, megfőzve viszont a tápértéke nő meg. Ahogy a még éretlen burgonya, úgy a paradicsom levele, szára is szolanint tartalmaz. Ez durván a központi idegrendszert támadja, mondjuk hogy az állatokra nagyobb hatással lenne, hát cáfolnom kell.

Leveshez ez persze nem lett volna elég, de ha már leszedték leesett, hát gyorsan megmostam és felnégyeltem azt az egy szemet. Látszólag szépen beérett, szemre mindenképpen. Aztán a gondos szülő jól ismert izgalmával haraptam egyet, s bár az ínyemet összehúzta, volt íze, nem is rossz. (Ez azért nem minden szupermarketes paradicsomról mondható el.) Szóval várhattunk volna még egy kicsit, de a természet másképp döntött, legalább nem volt hiábavaló a locsolás és a várakozás.

A Gyilkos paradicsomok támadása igazi kult (trash) film, b-movie, az egyik legjobb a fajtából. Különösebb sztorin nem erőlködt John de Bello író-rendező. Egy békésen mosogató hölgy konyhamalacából egyszer csak elő ugrik egy gyilkos ösztönöktől szétfeszülő paradicsom, széthentelni az emberiséget. Majdnem tíz évet kellett várni arra, hogy folytatódjon a történet, előbb a  Return of the Killer Tomatoes!, aztán a Killer Tomatoes Strike Back!, végül a Killer Tomatoes Eat France!. Gyakorlatilag ezzel ki is merült de Bello filmtörténelmi munkássága, más moziélménnyel gyakorlatilag nem ajándékozta meg a rajongóit. Az első rész folytatásai már inkább szánalmasak, a konfliktus Mortimer Gangreen professzor tevékenységéből fakad, aki nem jó fej, és ráadásul őrült is. A második rész érdekessége egyébként, ami nálunk valamiért elsőként,  A gyilkos paradicsomok címen érkezett egyik szereplője a fiatal és bohó George Clooney, olyan ndk-s focista sörénnyel, amit David Hasselhoff is megirigyelt volna. Jut eszembe, még rajfilm is készült belőle, meg játék.

Összegezve: még ugyan nem ért véget a szezon és (míg élünk, remélünk) eztán jön majd csak a java, lehet egy kert és terasz nélküli albérletben is konyhakerti növényeket termeszteni (hogy értelme mennyi, más kérdés). A szabadföldi kertészkedéshez nem is mérem, de azért egész szép örömet okoz az embernek. A természet úgyis utat tör magának.

Paradicsomleves idén tehát még nem saját termésből lett. Mivel a lakásban régen elhagytuk már a harminc fokot, a betűtésztás-forró paradicsomleves vonallal dolgoztam, s színesítettem, hűtöttem kicsit. Recept róla holnap.

(Innen azért sokat tanultunk. Az első kép innen volt.)