Mit eszik a forradalmár?

Törökországi kiküldetésem végén volt szerencsém Egyiptomba is elutazni egy hétre. Így az utóbbi öt hónap alatt megvolt három kontinens, hat repülő, megszámlálhatatlan hajó-, busz-, vonatút. És még több finom és különleges ennivaló, amit kóstoltam, ettem, faltam.

Az egyiptomi projektből nézzük először Alexandriát, már csak azért is, mert (arab barátaimnak köszönhetően) itt eléggé meghatározó gasztronómiai élményeim voltak. Elsősorban olyan helyeken, amelyek kívül esnek az amúgy most rendesen megfogyatkozott turistahadak látószögén. Így, forradalom után, kormány és rendőrség nélkül, az ország elveszítette turisztikai varázsát, pedig a gazdaság fellendítéséhez pont erre lenne szükség.

Az arab turisták viszont dőzsölhetnek, övék Sharm el Sheik és Hurghada, erkölcseiket immár nem zavarják a züllött nyugati férfiak és nők, akik rövidnadrágban, bikiniben jártak a strandra. Itt az arab nők a földig érő fekete fátylukban csobbannak be a Földközi-tenger vagy a Vörös-tenger hűs habjaiba. Sőt, jobb helyeken már egész testet takaró, fejkendővel ellátott úszódressz is kapható, persze visszafogott színekben.

Az egyiptomiak, hasonlóan a törökökhöz, imádnak reggelizni. Lehetőleg minél színesebben, minél több ideig. Alexandria legjobb reggeliző helyét Mohamed Ahmednél találjuk (ez is a hely neve), a taxisok tudják, merre van a város elegánsabb részében. Itt még Demis Roussos is járt (aláírta az étlapot), úgyhogy mi sem hagyhatjuk ki. Az alexandriai reggeli sokféle apró fogást tartalmaz kis tálakban szervírozva. Amikből mindenki csipeget: hummusz babbal, alexandriai babsaláta, tahini (szezámmag-krém) padlizsánkrémmel, falafel, sült krumpli, fokhagymásan eltett mini padlizsán. Nem könnyű, nem diétás, de nagyon finom.

Reggeli után jön egy nagy csésze mentatea. Itt ez a módi, és a forró mentatea az afrikai hőségben sokkal jobban esik, mint a hideg ásványvíz, bármilyen furán hangzik is ez.

Otthon is könnyen elkészíthetjük: egy bögrébe öntsünk friss, forró fekete teát. Tegyünk bele frissen szedett, megmosott mentaleveleket, és két öblösebb kanál cukrot. Kevergessük, amíg a menta kioldódik, és már kortyolhatjuk is.

Napközben másik ideális hűsítő a frissen facsart mangóital, két-három érett mangóból. Egyiptom tobzódik a mangóban, legalábbis júniusban pont szezonja volt. A citadellához vezető úton van a Mangók Királya nevű hely, ahol a legjobb friss mangódzsúszt ihatjuk. Önmagában olyan édes és tápláló, hogy egy főétkezést simán pótol, és órákra eltelít.

Életem egyik legkülönlegesebb ebédjét az Aben Hamido étteremben: kagylóban felszolgált zöldséges rákragu, a tetején vastag, rásütött sajtréteggel, mellé sokféle salátával és mártogatóssal, apró tálkákban. Minden érzékedre hat, és erre szerintem egész életemben emlékezni fogok.

Kedves ismerősömnél sikerült egy alexandriai családi ebédet is elfogyasztani. A mama igyekezett egy rendes arab főétkezést megmutatni, koncepciója (aki egy elbűvölő, remek angolsággal beszélő, kendős hölgy volt) szerint sokféle ételt készített, hogy minél többet kóstolhassunk. Amúgy is jellemző, hogy sokféle ételt esznek egy-egy étkezés alkalmával, és a klasszikus előétel-főétel-desszert sor helyett inkább ötletszerűen válogatnak a fogásokból.

Készült nekünk egyiptomi leves, ami nagyon sűrű, sötétzöld színű volt, durvára vágott spenótszerű levelekből, rengeteg olívaolajjal. Volt fűszeres darált hússal töltött zöldség, ami úgy nézett ki, mint a karalábé és a hagyma, de felvilágosítottak, hogy ez valójában másféle, helyi alapanyag. Aztán a törököknél is népszerű börek, sós, töltött leveles tészta megsütve, és kockákra vágva. Az arab konyhára jellemző fahéjas-szegfűszeges-kardamomos fűszerezés megjelent a darálthúsos-zöldséges spagettinél is. A fűszeres sült csirke és a rántott szelet sült krumplival sem volt ismeretlen.

Desszertként kuszkuszit kaptunk, ami főtt kuszkusz volt némi vajjal elkeverve és porcukorral megszórva. Ennyi étel után persze órákig hűsöltünk a szobában, teázva, beszélgetve, élvezve a megkülönböztetett figyelmet.

A szöveget írta, a képeket készítette: leblebi. Kivéve az elsőt, persze.


Terjesztem Facsén
gasztroszexisták 2 hozzászólás

Mentsd meg a gasztrobloggert!

Szegény Carol alig nyeri meg a helyi főzőversenyt, jó elrabolják a zombik, hogy feltálalják vacsorára. Némi alkudozás után azért sikerül meggyőznie a zombikirályt, hogy egyötvenötös magassággal és negyvenöt kilóval elég szerény fogás lenne belőle, de ő főz inkább szívesen, és ha nem hibázik, engedjék már ugyan haza.

Na most kevés idegesítőbb netes játék van, mint az éttermes, melyek mind ugyanarról szólnak: a kiöregedett/csődbe ment/szifiliszes nagybácsi kénytelen bezárni a családi büfét, hacsak nem ragadunk kézbe fakanalat, és szorgos klikkelgetéssel nem varázsoljuk menővé a helyet. Nagyjából ennyi a játékmenet is, jön a rendelés, mi összerakjuk az ételt, aztán ha gyorsak és pontosak voltunk, még borravaló is jár. A nehézség annyi, hogy idővel egy gyorsabban egyre több vendégünk lesz. A Feed me! se nagyon tér el ettől a recepttől, de azért mégis viccesebb, ahogy szegény Carollal kell a temetőben szaladgálnunk (az életéért), hogy a hisztiz zombikat telezabáltassuk. Lehetőleg nem a főszereplővel.


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

A fröccsről tabuk nélkül

Jó fröccsöt csak jó borból és jó szódából lehet készíteni. Ezen feltételekkel viszont bárhol, bármikor és bármiből. Aki mást mond, nevessük ki nyugodtan, de néhány kérdést azért nem árt tisztázni. (Alul van letölthető fröccs-lexikon is.)

Miután Tony itt hagyott minket, mint eb a szarát, elment az EXIT fesztiválra, ránk maradt a hétfői bor tesztelése.  Elő is készítettem néhány tételt, de minden kóstolásra szánt este botrányos fröccsözésbe fulladt, meleg nyárestén megesik, miért is erőltetnénk mást akkor?

A fröccsözés megítélése és népszerűsége hálisten óriásit ugrott az elmúlt években, a lecsúszott kiskocsmás alkoholista italából nemritkán a tehetősebb réteg divatitala (is) lett. (Van némi zsiványság abban mi, elegáns helyen csak azért is fröccsözni?) Aminek örülni kell, mert növeli és terjeszti a (minőségi) borfogyasztást, ezáltal jót tesz az egész borügynek, aztán valóban egy igazi, a magyar lélekre hangolt italról van szó, amit kötelességünk népszerűsíteni. (Írtuk volt a gasztroAlkotmányban.)

Hogyan lett a fröccs?

Van egy elterjed legendája a fröccsnek, ami jó marketing és sztori szempontjából, de mint lelkiismeretes borivók, nem árt, ha tisztában vagyunk a valósággal, akármit mond is a Lovasi. Aki sokakhoz hasonlóan a Hegedüs Géza író által mesélt történetet ismeri, miszerint az első fröccsöt Jedlik Ányos találta fel, aki vendégségben járt Fáy András fóti szőlőjében egy szüreten 1844-ben. Jedlik ugyanis szikvízzel öntötte fel a vendégek borait, s kínálta a spriccert a szüretelőknek. A legenda két legyet üt egy csapásra, mert az éppen ott mulatozó Vörösmarty Mihály rögtön magyarosította az italt, és elkeresztelte fröccsnek, illetve megírta Fóti dal című művét.

Sajnos, mint az Baksa Péter tanulmányaiból kiderül, sok értékes Jedlik-találmány van, de a fröccs nem tartozik közéjük. Egyrészt szikvízét Jedlik már 1829 óta népszerűsítette, sőt, 1841-ben egy orvos-konferencián az addigi szerény érdeklődést a szódáspalack iránt úgy kívánta fellendíteni, hogy bor hígítására használta. (A szódát már vagy száz ével azelőtt feltalálták.) Másrészt a kor szokásaihoz híven többször írásban is fennmaradt emléke az ilyen eseményeknek, de a fóti szüret (előkelő) vendégei között mégsem találni Jedlik nevét. A fóti dal pedig már 1842-ben megszületett, de az sem a legendát erősíti, hogy a spriccer szó is csak 1879-ben került rögzítésre, a fröccs meg pláne később, 1890-ben bukkant csak fel a szótárakban.

Ez persze nem vitatja el a fröccs nagyszerűségét, ahogy az sem, hogy az első fröccsözőknek leginkább két okuk lehetett a bor szódázására. Az alkoholhatás enyhítésére, vagy éppen a bor hamisítására már a kezdetektől fogva alkalmazták a vizet, magától értetődőnek tűnik tehát, hogy a szóda erényeit így kamatoztatták. És elképzelhető az is, hogy egyszerűen csak fel akarták javítani a bort, ihatóbbá tenni a pocsékabb tételeket.

Fröccsöt csak szódával

A fröccsistáknak van két tábora, és az ortodox vonal ragaszkodik a szódához. (Leggyakoribb indoklásaikat épp az Index cáfolta meg.) Szerintünk készülhet ásványvízzel is egy fröccs, amennyiben a víz nem túl ásványos, nincs mellékíze és persze elégséges széndioxid tartalommal rendelkezik. Tökéletesen helyettesíti a szódát, csak esztétikailag nem, hiszen van-e szebb, mint nagy hőségben, a diófa árnyékában a gyöngyöző pára a szódásüvegen? Ne felejtsük el, hogy a legjobb fröccsszódák az üveget leszámítva ballonból vagy gépből érkeznek. És tartsuk észben azt is, hogy se szódával, se ásványvízzel nem lehet feljavítani egy bort, vagy eltüntetni a hibáit.

Fehér, rozé, portugieser

Rossz borból csak rossz fröccs születik, a minőségre áldoznunk kell. Ami nem is több kiadást jelent, hanem egy kis odafigyelést és igényességet. A tökéletes fröccsnek nincs mindig működő receptje, minden bort külön kell megvizsgálnunk, a saját ízlésünknek megfelelően. Azért általánosan elmondható, hogy a jó fröccsbor inkább élénkebb, lendületesebb savakkal kell rendelkezzen, hogy elbírja a vizet és erényeire fordítsa. Sose fogunk jó fröccsöt inni elöregedett, tölgyfahordóban érlelt, alacsony savtartalmú, alkoholos, lapos vagy édesebb borokból. Mi szívesen isszuk olaszrizlingből, zöldvelteliniből, királyleánykából és természetesen rozéból. Ha olyan a bor, akkor nem szégyen a sillert, könnyedebb vörösborokat, mint például a portugiesert is fröccsösíteni.

Fröccsöt csak olcsón

Ha találunk egy rendes kiskocsmát, vendéglőt, ahol a termelőtől vásárolják a ház borát, akkor olcsóbban tudunk fröccsözni. Ha palackból érkezik, az persze bele kell számítani az árba, viszont azokat a helyeket ne szeressük, ahol a szóda decijéért tíz-húsz forintnál többet elkérnek (nem szép dolog ezen meggazdagodni). Egyébként meg a szódát egyenesen ingyen kellene adni a bor mellé.

Fröccs-lexikon

PDF-ben letölthető/kinyomtatható fröccslap, hogy mindig kéznél legyen. A szám az arány, az egység a deciliter.
Diákfröccs: 1 pohár szódához egy kevéske bor
Kisfröccs: 1 dl bor + 1 dl szódavíz
Hosszúlépés: 1 dl bor + 2 dl szódavíz
Lakófröccs: 1 dl bor + 4 dl szódavíz
Távolugrás (Sóherfröccs): 1 dl bor és 9 dl szódavíz
Nagyfröccs: 2 dl bor + 1 dl szódavíz
Viceházmester: 2 dl bor + 3 dl szódavíz
Bakteranyós: 2,5 dl bor + 2,5 dl szódavíz
Házmester: 3 dl bor + 2 dl szódavíz
Háziúr: 4 dl bor + 1 dl szódavíz
Alpolgármester: 4 dl bor + 6 dl szódavíz
Mafla vagy maflás: 5 dl bor + 5 dl szódavíz
Polgármester: 6 dl bor + 4 dl szódavíz
Magyar-Angol: 6 dl bor + 3 dl szódavíz
Avasi fröccs: 7 dl bor + 3dl szódavíz
Krúdy-fröccs: 9 dl bor + 1 dl szódavíz (ahol a szóda megnevetteti a bort)
Csatos vagy csattos: 10 dl bor + fél liter szódavíz
Lámpás: 15 dl bor + 5 dl szódavíz
+1
Újházi-fröccs: bor és kovászos uborka levének elegye

Apropó Újházi, mivel beért egy újabb adag kovászos uborkánk, ezért egy bejegyzést még szép, hogy szánunk külön ennek a fröccsnek még a héten.

A fröccs-lexikont a Pécsi Borozó nyomán közöltük, akik lám, hetente egyszer fröccstesztekkel lepik meg az olvasóikat! A második kép innen van, jó száz évvel ezelőtt készült a hosszúhetényi  Schellenberger-vendéglőben.


Terjesztem Facsén
st.laurent 3 hozzászólás

Lányok a konyhában: Görögdinnye

Szuper, a júliussal itt van a görögdinnye szezonja, aminél hirtelen nem is tudunk jobbat elképzelni. Csak hülyére enni magunkat, amíg nem pisál bele a Lőrinc.

 

Ki gondolná, hogy a görögdinnye nemcsak nagyon közeli rokona a töknek, de inkább zöldség (mint az eper), és ráadásul köze sincs a megint az államcsőd széléről visszarángatott göröghöz. A dinnye Afrikából származik, egész felépítése az életet dicséri: több mint 90 százalékos víztartalmát gyökereivel gyűjti össze a sivatagos talajon. Kár, hogy nálunk inkább az édes fajtákat nemesítették, mert keserű és savanyú változatai is igen szélesek. Ha meleg, száraz nyár van, nagy eséllyel pöpec lesz a dinnyeszezon, simán beleér szeptemberbe. Amikor szép zöld a héja, és kopogásra kong is, jó eséllyel nem nyúlunk félre, ha mégis, csináljunk belőle salátát, jó tesz a vesénkkel. Na meg a libidóval. Watermelon nevű város nincsen, de Diyarbakır török településnek dinnye a jelképe.

(A kép innen van és Moosiatko, azaz Marta Streng munkája. Itt okosodjatok még dinnye-ügyben, vagy grillezzétek meg. Akinek a kedves hölgy nem elég erotikus az nézze meg ezt, vagy ezt.)


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

Fejből bort

Nemcsak a vikingek, de jó pár nép itta koponyából a szeszt a történelem és a legendák szerint, bár ha jobban belegondolunk, ez nem is volt olyan egyszerű.

Persze inkább a koponyatetőt lehetett használni erre a célra. A vikingek „egészségére” a skaal volt, ami kupát, serleget is jelent, kupának és serlegnek pedig koponyákat használtak. Ezeket persze csak két kézzel lehetett a szájhoz emelni, és ivás közben mélyen egymás szemébe néztek, nehogy a másik ilyenkor támadjon rájuk. 

(Innen okosodtunk dán-ügyben, a képregényt pedig innen kölcsönöztük.)


Terjesztem Facsén
gasztroszexisták Véleményezem

Rostbratwurst mindenkinek

Nem ártana itthon kolbász-hurka ügyben megfogalmazni valami imázsstratégiát. Van min dolgozni, mert jelenleg (Bíró Lajost leszámítva) a hétköznapi és a vidéki ember kezeli leginkább helyén ezt az ételt. A magyar kolbászon az sem segít, hogy Lázár János sohasem nyalogatott az ujjairól lecsöpögő, arany vörös kolbászzsírt. Pedig jól tette volna.

Kiemelve a tegnap posztból kell kicsit külön is beszélni a thüringer rostbratwurstról, amivel minket kilóra megvettek a németek. Pedig hiába az ősi recept és a különleges fűszerezés, azért mégiscsak egy sok német kolbász/virsli közül, és türingiai kategórián belül is a legnagyobb változatosság csupán az, hogy tálaláskor felszeletelik-e vagy sem.

A magyar kolbászolók (tágabb értelmezésben lacipecsenyést) piacon, fesztiválon vagy a Váci utcai adventi vásáron túl alig találni. Nincs mobil, vagy fix üzlete az utcákon, ahol sütögethet kedvére, de nincs vásárlója sem. Ezen persze a népi étkezést helyes irányba terelő adó sem fog segíteni, viszont pont olyan helyzetben lesz, mint kínai, thai, gyros, kebap meg persze a gyorséttermek és szövetsége. Mindez persze még szomorúbb úgy, hogy az igény és kereslet utóbbiakat gomba módra szaporította el, miközben a mi falodáink elhervadtak és visszaszorultak. Pedig velük kapcsolatban aztán tényleg hazafias cselekedet az elfogultság.

Türingia városaiban minden valamire való turistalátványosság közelében van legalább egy rostbratwurstos bódé, az éttermeknek legalább egy rostbratwurstos fogása van(, de inkább kettő), s egyáltalán, ha vendégségben vagyunk, legalább egyszer biztos kapunk a tányérunkra bratwurstot. Kis eltérések vannak az alaprecepttől, meg a sütési módok is változhatnak, de végső soron egy kolbászt nyomatnak mindenhol, mindenkinek.

A thüringer rostbratwurst védett termék az unióban. Az egyik legrégebbi német kolbász, 1404-ből való az első írásos emlék, mely említi, a legöregebb ismert recept kis híján négyszáz éves, a ma is elterjedt változat pedig több mint kétszáz éve van használatban.  Leginkább alacsony zsírtartalma különbözteti meg a többi német kolbásztól, és a különleges fűszerezés: a sertés és bárányhús mellé só, paprika, kömény, majoránna és fokhagyma kerül.

Weimarban mi két euróért ettük, de itt ugyanennyi volt az almapürével (apfelmust) töltött óriás palacsinta is (crêpe), mely vállaltan francia, viszont egész jól németesítették, jóképű fiatalember sütögeti nagy fémlapon a lakókocsijában, s árulja vagy ötven féle ízesítéssel.  De mindenhol máshol, ahol jópofa wurstos kocsit, talponállót találtunk, s még Jéna belvárosában is 1.60 euró volt a kolbász kenyérrel-mustárral. Gyors fejszámolással ellenőrizhető, s ez a legviccesebb az egészben, hogy ez így sokszor olcsóbb, mintha itthon kolbászoznánk.

A thüringiai rostbratwurstot hasonlóan eszik sok más német városban, vagy éppen Luxemburgban.  A módszer nemcsak a hús dicsőségét hirdet a liszt felett, de jól is néz ki. A 15-20 centis kolbászt egy viszonylag kicsi zsemlébe teszik, megy rá mustár, ritkábban sült hagyma alá. Hát van ennél szebb?


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

Sör, kolbász, Türingia

Türingiában vidáman telnek a hétköznapok. Mindenhol erdők vannak, egyhatvanért mérik a thüringer rostbratwurstot, és nincs hiány csudajó sörökből sem. Németország zöld szíve ízig-vérig olyan idilli vidék, amilyennek a vidéket elképzeljük. És nem azért, mert népi sport a másik heccelése a nyelvjárásával.

Múltkori villámlátogatásunk során arra rádöbbentünk, hogy:

  • a sörnél csak egy folyadékot fogyasztanak nagyobb mennyiségben, és ez a kávé
  • thüringer rostbratwurstból egyszerűen nem lehet eleget enni. Pedig próbáltuk, de tényleg.
  • a (kelet-)németek nagyon is hasonlítanak ránk magyarokra (elég megnézni egy svédasztalos étkezést)
  • soha, de soha ne egyétek meg a KartoffelKloßt mártás nélkül

Esküvőkkel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak, ezért volt bennem némi visszakozás, amikor zseni kivezényelt a vasútállomásra, hogy a hétvégén házasodik a barátnője Jénában, indulás. (Mondjuk legalább van egy elég jó védekezési stratégiám: berúgni, amilyen hamar csak lehet, és kerülni a szemkontaktust a rokonokkal.) Viszont a kint eltöltött idő alatt némi kutatást is elvégeztem.

  • a sörnél csak egy folyadékot fogyasztanak nagyobb mennyiségben, és ez a kávé

Németországban az egyik legnagyobb kihívás normális kávét találni. Az átlag honpolgár egy-másfél-két litert is megiszik naponta abból a sötét és világos barna szín között ingadozó löttyből, mely alig erősebb a teánál. Reggelihez, ebéd után, napközben, teljesen természetes a két deci kávé beszürcsölése. Ami nem lenne baj, viszont vendéglátóhely alig van, ahol megfogant az olasz hatás, és lehet normális eszpresszót inni. A nagyon drága kávégépeken maximum ha kapucsínót főznek. Az átlag helyen az eszpresszó minimum egy deci kávét takar, és nem csak a hátunk mögött nevetgélnek rajtunk, hogy mindenáron a kis, normál eszpresszót próbáljuk meg elmutogatni a csaposnak. Talán a német néplélek az oka, de egyszerűen nem hiszik el, hogyan lehet jó valakinek az eszpresszó.

Sörből viszont van rendesen kínálat, nem is részleteznénk, csak annyit, hogy találtunk egy új kedvencet, a Lausitzer Portert, amit a lengyel-cseh-német hármas határnál, Löbauban főznek, extra fekete sör szép kávés ízjegyekkel, mintha kólát inna az ember, vagy mi. Kóláról jut eszembe, ha felhördül valaki a radleren, az smafu, a legtöbb helyen lehet kólás sört inni, ami nem valami speciális technológia, hanem csapoláskor a kívánt arányban felöntik kólával a sört. Nyilván megkóstoltuk, és pont olyan íze van, mintha az ember felöntené kólával a sörét, akárhogy kerestünk, plusz élvezeti értéket nagyon nem sikerült felfedezni benne.

A porter egy sörfajta, fekete, olykor édeskés, kávés felhangú italt takar. Jó kétszáz éve fogyasztják nagy kedvvel az emberek. Londonból indult, nevét a első számú rajongóiról, a hordárokról kapta. Ilyen a Guiness is ám.

Az esküvő rendben lement, szép volt, akinek szépnek kellett lennie, jó meglepetés volt az esküvői leves a nem éppen leveses németektől (ja azokat a leturmixolt zöldségeket húslébe keverve nem számoljuk ide). Sima erőleves volt, a termékenység és gazdagság miatt tojással készítve, pont úgy, mint egy tojáslevesnél.

  • a (kelet-)németek nagyon is hasonlítanak ránk magyarokra

A szertartás másnapján még hivatalosak voltunk egy brunchra, ami itt tényleg a reggeli (breakfast) és ebéd (lunch) abszolválását jelenti szűk négy óra alatt. A brunchot én legalább annyira a világ leghaszontalanabb intézményei közé sorolom, mint a bidét, az ember reggelizzen meg ebédeljen normálisan. A brunch egyébként is az esetek nagy többségében az előző napokról/hétről megmaradt kaják salátásított/kirántott kiosztására szolgál, tuti üzlet az étteremnek és szállodáknak, az „annyit ehetsz, amennyi beléd fér” jelszó mögé rejtett számla.

Fentiek miatt kissé zavarba is jöttem, mert a Rittergut Positzban komolyan vették a brunchot, élőzene tízkor, kezdésre már meg is telt az udvar. A kínálat elég széles, és belekóstolva túl is mutatott az átlagos brunchon, mintha nem foglalkoznának a minőség-mennyiség aránnyal.

És megmutatkozik itt a két néplélek közötti rokonság, (kelet-)német és magyar. Simán lekörözik a magyarokat a svédasztalos étkezési kultúrával, sőt talán rosszabbak is, mert egyrészt minden össze-vissza felpakolnak a tányérjukra, de nem eszik gyomorrontásig magukat, hanem otthagynak mindent érintetlenül. A tálalóban csak úgy álldogálni és nézelődni veszélyes, ha megérzik a gyengeséget az emberen, vagy egy pillanatra elbambulunk, kikönyökölnek rendesen. Egy-egy új fogás kipakolásának híre futótűzként terjed, morajlás fut végig az asztalok fölött, aztán megindul a roham az ételért.

  • soha, de soha ne egyétek meg a KartoffelKlosst mártás nélkül

Az egyik legdurvább helyi jellegzetesség viszont a Kloß, a krumpligombóc, aminek elkészítését minden valamire való szász lánynak meg kell tanulnia a még esküvője előtt. (Barátunk anyját komolyan ellenőrizte leendő apósa, hogyan készíti a gombócot. Az öreg leült a konyhába, és végignézte, hogyan készíti el egyedül leendő menye a gombócot.)

Amúgy nem nagy ördöngösség elkészíteni, a násznép egyik tagjából sikerül is kihúzni az ő receptjét. Eszerint vegyünk egységnyi, nem szétfövő (saláta, például) krumplit. Az egyharmadát főzzük meg, zúzzuk szét. A kétharmadát reszeljük le, a nedvességet nyomkodjuk ki belőle. Keverjük össze a két masszát, sózzuk (fűszerezzük fantáziánk szerint), formázzunk gömböket, ezek aztán mehetnek a forró vízbe, jó negyed órára. Ha jól csináltuk, nem esnek szét. (Egy receptet találtunk itt is.)

Most érthetetlen, hogy a polenta mellett hogy alakulhatott ki (Csehország közelebb van, mint Olaszország), persze tápláló a Kloß, de önmagában fogyasztva nincs túl sok élvezeti értéke, nyers, takony állagú krumplira emlékeztet. Ki is nevetnek a németek, hogyan is ehetjük így. A helyes módja ugyanis a gombócok szétnyomkodása és eláztatás szafttal (tunkolás, hoppá), a hús itt csak alárendelt szerepet kap. Akinek dolgozott ismerőse német konyhán, kérdezze csak meg, mekkora edényekben és meddig rotyogott a barna mártás.

(Türingia címerét innen vettük.)


Terjesztem Facsén
whollosi 1 hozzászólás

Recept: Vinetta

Hozzávalók 6 főre

  • 4 érett, kemény padlizsán
  • 1,5-2 fej vöröshagyma
  • napraforgó olaj
  • citrom leve

Vinetta férjkéréshez

  • A legjobb, ha a padlizsánokat egészben, kerti grillen/parázs fölötti sütőrácson/vaslapon sütjük, mert ez különleges füstös ízt ad majd a padlizsánkrémünknek. Fonnyaszthatjuk sütőben is őket, csak akkor nélkülöznünk kell ezt a nem elhanyagolható íztöbbletet!
  • Közben forgatjuk őket, hogy mindegyik felük süljön. Egészen szenesre is éghet a héj, a lényeg, hogy belül fonnyadttá váljon a húsa.
  • A héját fa- vagy porceláneszközzel, illetve késsel lehámozzuk. Tegyük pihenni szűrőbe, hogy a leve kicsöpögjön belőle.
  • Fémmel ne érjünk hozzá, mert azonnal barnul, sötétül a padlizsán húsa, és elveszíti friss világos színét.
  • Sózzuk, majd kevés facsart citromlével megöntözhetjük, hogy ezzel is akadályozzuk a barnulást.
  • Szeljük apróra a padlizsánt, ha nagyon pépeset szeretnénk, dobjuk a turmixgépbe az apróra vágott hagymával együtt.
  • Miközben turmixoljuk, lassan adagoljunk kevés olajat ízlés szerint (hasonlóan az majonézhez).
  • Hűtőbe tesszük a kész padlizsánkrémünket. Díszíthetjük paradicsomkarikákkal. Friss vagy pirított kenyérre kenve, remek étel bármilyen napszakban. Kísérletezhetünk persze majonéz vagy mustár belekeverésével is.

 


Terjesztem Facsén
a_zseni 1 hozzászólás

A végén mindenki összeáll majd egy képpé

Kevés olyan szép dolog van a világon, mint amikor családot és barátot az asztal köré ültetve az ember úgy érzi, ennél többre már nincs szüksége a gazdagsághoz. Főleg ha az asztal is jól meg van rakva, s kézről kézre jár a kerti grillen sült thüringiai bratwurst (whollosi nagy örömére).

Bár a németországi büfékben kapható burgerek esetében ugye a kolbász a zsemle két oldalán minimum 5-5 centire is kilóg, és a kelet-német hangulatot is nehéz reprodukálni, azért a vendéglátók kitettek magukért, hogy jó barátok jót egyenek (ahogy a filmekből tanulták), körben a kicsiny konyha kicsiny asztala körül.

A bratwurst elé padlizsánkrémet készítettem, nem az elsőt, de végre megértettem, miért fontos, hogy parázs fölött süljön, fonnyadjon az eggplant. (A füstös ízt, azt a pluszt képtelenség elérni sütőben.) Padlizsánkrém túl sokféle is van, a vinetta/vinite azonban (ahogy Romániában/Erdélyben készítik) a legjobb. Ha magunkba akarjuk gyűrni a vinetta készítésének rejtelmeit, először is keressünk egy transzilvániai leányzót, ki mást. A(z igazi) padlizsánkrém ugyanis sokaknak kényes ügy. Egy-egy férfi házasodásának feltételéül szabja, hogy jövendőbeli asszonya tudjon vinetét készíteni. Magam is közelről ismerek egy számomra fontos, hasonló elveket valló személyt, így hát kénytelen voltam elsajátítani a receptet.

A padlizsán a francia lecsó fő alapanyaga. Nevezik még török- és kékparadicsomnak is. S nem véletlen, hogy tojásgyümölcsnek is hívják. Az eggplant angolszász nyelvterületen terjedt el, mert egyes, régebben népszerű fajtái szárnyas (de nem strucc) tojásokra hasonlítottak.  Innentől keletre már ezer évek óta termesztik és eszik, nálunk kicsit késve fogant meg a fogyasztása. Július közepétől indul a szezon, még szép, hogy ez az árakon is meglátszik. Vineta város (sőt, film is) van, pontosabban volt, a vendek egykori híres kereskedővárosa a messzi északon, amíg a dánok el nem pusztították.

Amilyen nagy lelkesedéssel vásárolt be, olyan vicces, ahogy whollosi fej vakargatva áll a tintahalak fölött. A garnélák megpucolásához különösebb tudomány nem kell, de előbbiek előkészítéséhez kell némi telefonos segítség. Azért nincs is romantikusabb, mint amikor puhatestűeket beleznek az ember lányának, nemde?

Vacsora közben pukkant pár üveg bor, miután mindenki megitta a maga sörét. A gyümölcsízű sörök nagy kedvenceim, bármennyire is a sör megszentségtelenítésének tartják egyesek. Azért nem a radleres vonalról van szó, de egy jó meleg nyári napon könnyen megcsúszik az ember kezében egy málnás Hooegarden vagy egy meggyes Kriek, melyek a könnyedség ellenére hamar az ember fejébe szállnak.

Szemezgetve a borsorból: Riczu-Stier rozé segít az első falatoknak, nem lehengerlő, de szép és elegáns, személy szerint most jobban is esik, mint a Dúzsi kékfrankos. A (Remete) Vesztergombi kadarka ritka ajándék, úgyhogy megadjuk neki a kellő időt és tiszteletet, fűszer és játékosság, kellem a torokban. A Béres tokaji Holdezüstje külön kategória, magunktól ritkábban bontanánk félszáraz bort, pedig ez a házasítás most nagyon ott van, amennyibe kerül, annyiért szinte ingyen van. Hát, kedves barátaim, köszönöm. Aki itt volt, vagy aki gondolt ránk messziről, hogy itt lenne, s azok is, akik legközelebb ülnek az asztal köré.

(A kép innen van, onnan, ahol csak pingvinek élnek.)


Terjesztem Facsén
a_zseni 20 hozzászólás

Rózsa tövis nélkül

Szerencsém van a munkahelyemmel, mert azt csinálhatom, amit szeretek, és amihez igazán értek. Járulékos nyereség, hogy néha a véletlen egészen kivételes találkozásokra is lehetőséget ad, mondjuk legutóbb Bussay Lászlóval. A doktor úrral nagyon jó viszonyban vagyok, én legalábbis mindenképpen nagy szeretettel gondolok rá és munkásságára, hosszú és görbe együtt eltöltött estéken vagyunk már túl.

Baranyából indulva Zalában találta meg a számára tökéletes adottságokat élethez és szőlőhöz, a Murától nem messze, Csörnyeföld határában. Csodák vannak ott, nagy termőhelyek és nagy borok, egy különleges életszemlélet és borfilozófia, aminek eredményei a letisztult, stílusos, össze nem téveszthető szortiment.

Már majdnem éjfél volt mire hazaértem, de azért kibontottam egy palackot, a 2009-es Traminit. Minden elérhető fórumon, portálon a 2008-as az aktuális, ezért az áráról csak annyit, hogy 3000 forint környékén fog mozogni.

Traminiből nehéz jó bort készíteni, Elzászban mégis nagyon tudják, Dél-Tirolban, a Tramin nevű község környékén szintén (ők magukénak is vallják a fajtát, bár nem minden a név). Itthon én ritkán találkozom igazán szép példányokkal. Őrült töménységű rózsavizes, lelágyult savú alkoholbombákkal viszont gyakran futhatunk össze. A Bussay Tramini számomra egy igazi iskolapélda volt az első pillanattól kezdve (a szakiknak is, a 2010-es Pannon Bormustrán csúcsbor minősítést ért el).

Erősen sötét árnyalatú sárga jellemzi a színét. Illata összetéveszthetetlen, kerti rózsa öntözés után. Intenzív, de nagyon elegáns. Semmi pacsuli. Van mellette egy nagyon kellemes hűvösség és egy csipetnyi parfümösség. Sokan pontosan az illata miatt zárkóznak el a fajtától, pedig a jó tramini ilyen, ebben külföldi tapasztalataim is megerősítettek. Kóstolva egészen krémes és telt, szinte harapni lehet. A hűvösség megmarad, és kap egy kis szikár ásványosságot, kis kesernyét is. Van sav és szépen támogatja a sűrű anyagot. A gyomorba leérve gondolkodom el először, hogy mennyi is lehet az alkohol, mert melegít belül minden, mint a veszedelem. 15 fok, de a gyomorig fel sem tűnt. Persze édesíti rendesen a korty végét, olyan mintha édes gyümölcsbe harapnánk. Fiatal kora ellenére kész borként kóstolható, egyensúlyos, kerek. Lecsengése egészen hosszan elhúzódik, nagyon kellemes trópusi gyümölcsökre emlékeztet, frissítő fanyar szósszal nyakon öntve. Emlékezetes bor, de egy palack benyakalása után kevés dologra fogunk emlékezni, az biztos. Én annyira mélyen aludtam két pohár után, hogy reggel csak fél óra urán sikerült felébresztenie a rádiónak.

Négy palack csont nélkül. És ki tudja, hova fejlődhet még az évek során.

(Az első kép innen való, a másodikat a szerző lőtte.)


Terjesztem Facsén
Tony D'Amato Véleményezem
süti beállítások módosítása