Mi van, ha a kisgömböc nem durran szét, és nem áll le a zabálással? Megeszi a holdat is.

A Tasty Planet nem olyan gyors játék, egy kellemes félórát elüthetünk vele a napból. Egy nagyon is jó ötletekkel dolgozó tudós keresi a tökéletes takarítószer titkos receptjét. Ezért létrehoz egy életformát, ami megeszi a piszkot. A lény beválik, a doki csak azzal nem számol, hogy a paca nem áll le a zabálással, eltüntet mindent a közeléből.

Nyolc vidám hangulatú kis pályán kísérhetjük végig a massza életét, kezdve a mikroszkopikus méretektől át a rendőrzabáláson az univerzum eltüntetéséig. Hajrá.

Bűnös vagyok, ez nem lehet kérdés. Hosszú ideig tartott az út, míg sikerült felfedezni, hogy a bor több mint egyszerű alkohol, és baráti ivászat után lehet másnap úgy is ébredni, hogy nem kalapál több ezer törpe a koponyámban. Bűnhődtem is hosszú ideig, közben olyan dolgokat ittam meg, amelyeknek ma már a szagától is elfog a hányinger.

Mára mégis megbocsájtott nekem a bor, egymásra találtunk, és egy pohár rizling mellett tekintünk vissza a múlt sötét bugyraiba. Lesznek gyomorforgató részletek, aki az ilyesmit nem bírja, ne olvassa tovább (karika helyett). Nekik röviden a tanulság: senki ne fertőzze magát műanyag szerekkel és ízekkel!

A szerencsés kevesek borral kezdik, de ők vannak kevesebben. Én sem tartozom közéjük. Szőlőnk sosem volt (sajnos saját még most sincs), nagyapámnak viszont príma kocsmája volt az idők kezdetétől fogva, így már egészen fiatalon magamba szívhattam az alkohol cseppjeinek nagy-nagy bölcsességeit. A kocsmájában mért, meghatározhatatlan illatú és zamatú bornak köszönhetően jóanyám a mai napig nem issza a bort, nagy kár.

Zsenge férfiú koromban semmiképpen sem gondoltam, hogy lenne bármi értelme szőlővel-borral foglalkozni. Meginni munkás, hogy üssön, sok kell belőle. Nem költséghatékony. A sör megint nem tetszett, rohadt mód keserű volt, állandóan vizelnem kellett tőle, és még a bornál is többet kellett volna meginni belőle. Kinek volt erre pénze?

Falun nőttem fel, aztán ’95-ben azon kaptuk magunkat, hogy Kuncze belügyminiszter valami nagy kulcsot ad át a nyolcvanas évek közepe óta regnáló polgármesterünknek. Sok minden változott, de leginkább semmi. Falu a város azóta is. Ugyanaz a cigány ember és családja gurul be évről-évre augusztusban, ugyanazokkal a teherautókkal, ők a mi bucsusaink.

Bucsukor mindenki részeg, és mindenki próbálja eltrafálni a hárompálcás cuccokat. Dodzsem, ringlis, aztán később a pörgő-forgó break dance. Vártuk, mint szűzlány az első éjszakát. Hosszú ideig ugyanaz volt a menü, ez volt a legolcsóbb, és az infláció sem különösebben befolyásolta az árát. Üres fél literes palack, egy üveg sütőrum (ünnepnapokon kalózrum) meg két liter kóla. De nem mindegy milyen, mert kitapasztaltuk, hogy az Americana az igazi, az a legémelyítőbben édes. Fejenként pár száz forintból megvolt, csak adagolni kellett, elosztani és jó nagy kortyokban bedönteni magunkba. Ütött, mint a toronyóra!

A gyomorban komoly kölcsönhatások indultak be, teljesen mindegy volt, hogy kajáltunk előtte vagy sem. Szépen felültünk a ringlisre, és a második kör tájékán érezte az ember, hogy a leszállás pillanatában azonnal ki fogja dobni a taccsot. Ez a koktél jobb bármilyen beöntésnél, annyira felkavar mindent, hogy bokáig kipucolja az embert, következménye a híres loccsanós hányás (az édesített cherry tud még ilyet), összetéveszthetetlen a hangja.
Amikor először próbáltuk ki ilyen állapotban a break dance (üvöltő szarabbnál-szarabb zene és a minden tengelyen forgó műanyag kabinok) nevezetű zseniális találmányt, azt se felejtem el könnyen. Ami ott történt, az már túlmegy bizonyos határon, az okádás egy új dimenziója nyílt meg.

Ekkoriban nagy kedvencünk volt még a vodkanarancs, hogy miből, az nem számított, csak olcsón sokat lehessen belőle venni, átlagos piálások itala. Ünnepnapokon kizárólag rumkóla. Komolyabb piákra még nem volt pénzem, de úgysem tudtam volna egy nagyobb összeget elinni.

Az ismeretlen eredetű színezékanyagok, ízfokozók meg a szar minőségű alkohol persze korán megismertetett az igazi másnaposság fogalmával. Hasító, éles fejfájás és a legyőzhetetlen émelygés. Falun voltunk, mindenki ezt itta, mindenkire ugyanúgy hatott, nem voltak különbségek. Az első sokk csak ezután jött: gimnázium a nagyvárosban.

(Az első kép innen, a második innen, a harmadik eminnen.)

Belevalók

• 50 dkg sertéscomb
• Sertészsír
• Vöröshagyma
• 4 gerezd fokhagyma
• 1 paprika
• 1 paradicsom
• Só, bors, pirospaprika, babérlevél

Így pürésítettük mi

• Egy nagyon alap pörkölt receptről lesz szó, amit kedve szerint mindenki bővíthet, átdolgozhat, színesíthet, de mondom, ez kiindulásra tökéletes.
• Húst felvágjuk kockaformára, serpenyőben zsírt olvasztunk, beletesszük az apróra vágott vöröshagymát. Ha bírja a gyomrunk, és szeretjük kicsit édesebben, tegyünk bele emelt adag hagymát.
• Amikor a hagyma üveges lesz, mehet a hús is. Jól forgassuk át, ha ott tudunk mellette lenni, a hús előtt mehet a pirospaprika. Csak figyeljünk rá, ne kapjon nagy hőt, nehogy megkeseredjen.
• Na most azért pörkölt, mert pörkölni kell, nem is sütni, nem is főzni, tehát fedőt le róla, álljunk mellette. Kis víz mindig legyen a hús alatt, de ne túl sok, és kavargassuk. Mehet a bors, só, fokhagyma (zúzva, apróra vágva), meg néhány babérlevél is.
• Mikor a hús nagyjából megpuhult, mehet a felkarikázott paprika és paradicsom is.
• Még bő negyed óra, és készen is vagyunk.
• Kanalazzuk a cuccot turmixgépbe, mixerbe, darálóba, és pürésítsünk. Jófajta, kissé savasabb vörösbort fogyasszunk mellé.

Tanács: Ilyen műhülyeségeket véletlenül se, rendben?

Mindent le lehet darálni. Még azt is, amit nem kellene. Ezt az elhúzódó fogpara alatt tanultam meg, mert a sokadik (turmixolt) csakzöldség nap után, amikor már csak egy kis húsért is eladtam volna a lelkem, félretettem az önbecsülésem és a büszkeségem, és úgy ettem pörköltet, ahogy bírtam: ledarálva.

Ez legalábbis az alku része volt, Zseni csak így egyezett bele, hogy pörköltet egyek, nem mintha amúgy el tudnám rágni, ha akarnám. Szaftra jó sokra szükség volt, hagymából is emelt adag, meg ment bele paprika és paradicsom, fokhagyma. Mikor kész van, azért nem bírom ki, hogy kis kenyérbelet ne tunkoljak meg a szaftjában. Aztán Zseni bepakolja a gépbe, és lepépesíti, majd kimeri a masszát a tányérra, épphogy nem mászik le róla.

Nem rendezek jelenetet, önuralmat erőltetek magamra, egy sóhaj még, és az első falat után néma csend. Ez jó, sőt, lehűtve a legfullosabb húskrém, ami csak állagában, ha emlékeztet szerényebb hústartalmú bolti társaira. Csak a megközelítéssel van a gond, nem darált pörköltként kell gondolni rá, hanem szendvicskrémként, és nem hülyeség így eltüntetni a maradékot sem legközelebb. Mármint darálással.

A massza a maga nemében legalább akkor kult film, mint a paradicsomok. Az ’58-asnak van egy ’72-es folytatása, a Son of the Blob, avagy a Beware! The blob (ezt egyébként meglepődnénk, de a jó öreg Jockey rendezte, sőt egy kis epizódszerepet is bevállalt), illetve van egy ’88-as remake is (utóbbi egyik forgatókönyvírója a The Walking Dead-es Frank Darabont). Némi párhuzam van a Carpenter-film sztorijával: a földre kerül egy rágógumi szerű és méretű életforma az űrből, és elkezd táplálkozni. Minden megevett dolog után a mérete is nő, míg már egészen sok mindenkit fenyeget az őrülten lassan, de végzetesen folydogáló massza. Ez a jelenet azért nagyon ott van.

A biztonság kedvéért készítünk egy botmixeres változatot is, ebben az a jó, hogy a rostok nagy része megmarad, és ez az érzet sok mindent megér, hogy mégis. Persze Vallásos megint nyomatja a műbalhét „ez gusztustalan”, meg „rendes pörköltet adjál”, duzzog, de közben azért betolja a kenyeret a krémmel, meg mellé a kovászos uborkát, meg a vörösbort. (És ízlik neki, csak dacból nem kér még egy szeletet, no nem baj, Tony-val elnyomjuk a maradékot.)

Viszont a lényeg, hogy óvatosan, de lehet már szeszelni. A hidegre való tekintettel vörösborhoz nyúlunk, egy Gere Tamás és Zsolt Páratlan 2008-ashoz. Jól, őszintén szólva a pörköltbe akartam tenni egy keveset mutatóba, aztán a végén megsajnáltam.

Mert ugye némi szkepticizmus mindig van bennünk a villányi beugró (vagy classicus) borokkal szemben, elsősorban és főként a nagyobb pincék esetében, mert egyrészt ez a kategória túlárazott, másrészt meg elég gyatra borok szoktak kikerülni az alomból. Tehát örülünk, ha ennek ellenkezőjét tapasztalhatjuk, és a Páratlan ilyen volt. 

Az alap bordeaux-i küvébe kerültek új fajták, kékfrankos, pinot noir, merlot, sauvignon és portugieser. Tetszett nekünk, hogy nem a megszokott villányi ízeket hozta, inkább a savai vezették, mint a tanninok, persze köszönhetően leginkább a kékfrankosnak meg a pinot-nak. Illatban is ezek dominálnak, a cabernet szerencsére csak kis gerincnek van benne. Nem túl vaskos, nem túl túlzó, kellemesen iható (nagy szó) villányi vörösbor, érett anyag, pont jó állapotában van a piacon. Izgalmas stílus, kell ilyen a piacra, meg akár a mindennapokra is, kár, hogy kevés ilyen van. Hárompalackos bor kétezerért, követendő, barátságos villányi ivóküvé vörösben.

Azért a recept nem marad el, holnap jönnek a pürésítés titkai, aki nem bírja ki addig, töltsön kiflit.

(A masszás kép innen, a borról Tony írt.)

Nem az utolsó tojásig, hanem a végtelenségig, vagy amíg a türelmünk bírja, addig tolhatjuk a Last Egg Alive-t.

Ahogy máskor, a feladat most sem túl bonyolult, van egy kezet-lábat növesztett tojás, ezzel kell átugranunk mindenféle ládákat és tüskéket, hogy összepattogjuk a színes tojásokat a fejünk fölül. A zenéje elég szar, úgyhogy hallgassuk inkább a The Egg and I címűt, ami a Cowboy Bebop egyik zenéje volt. Ami az egyik legjobb létező anime sorozat, itthon a szerencsétlen Csillagközi Fejvadászok címen futott. Volt 26 rész, egy felejtős mozifilm, meg egy óriási siker a nemzetközi piacon. Nem csak erős zenékkel és sztorival van teletömve, hanem egy csomó utalással, áthallással, igazi posztmodern remekmű.

A tojást rendes esetben inkább süssük meg, vagy csináljunk belőle levest.

Amire szükséged lesz, mondjuk két főre

• 2-3 tojás
• 4 szelet tömörebb, kovászolt kenyér
• Kevés tej
• csipet só
• olaj
• és majd paradicsom, lilahagyma

Így készül a tökéletes bundás

• Verjük fel a tojásokat és sózzuk meg, ízlés szerint kevés tejet is tehetünk hozzá.
• A hagymákat vékony szeletekre vágjuk, és sózzuk be.
• A kenyeret lehetőleg ne túl vékony, de mondjuk jó ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
• A kenyereket forgassuk meg a tojásban, de ne sokáig, a héját viszont kicsit jobban.
• Serpenyőbe olajat, inkább többet, hogy a kenyér ne ragadjon az aljára. Hevítsük fel, de annyira ne, hogy égjen, közepes lángon/fokozaton.
• Szépen süssük ki benne a kenyérszeleteket. Egyenletesen, hogy éppen barna legyen.
• A kész bundásokat tegyük egy papírszalvétával leterített tányérra.
• Vágjunk hozzá paradicsomot, és aki szereti, annak adhatunk mellé tejfölt, sajtot is. A hagymát ne felejtsük el.

A bundás kenyér a legnagyobb ász a kaják között. Olcsó, laktató, és ha valakinek nem is volt gyerekszobája, legalább bundás kenyeret biztosan evett. Eláruljuk, hogy mi a titka a tökéletesnek.

Tojás mindig van otthon, alapvető élelmiszer, valahogy minden háztartásban akad belőle néhány darab. A szülők elmentek nyaralni, mi meg kiköltöztünk addig falura hűsölni, medencézni, vigyázni a kutyára, viszont ugye nincs minden sarkon kisbolt. Este ülünk az asztalnál, és az éhségtől már tehetetlenre tanácskoztuk magunkat, mert persze a hűtőben semmi, csak tojás, és ekkor hirtelen megvilágosodtam, mert van száraz kenyér (legalább 3 napos), olaj, tehát máris nekiugorhatunk a bundás kenyérnek (vagy nálunk bolyhos kenyérnek).

A bundás kenyér eredete régre nyúlik vissza. A tikkadt pékáru eltüntetésének egyik legjobb módszere, és gyakorlatilag a világ összes nemzetének meg van a maga változata. A franciák az „elveszett kenyérnek” is hívták, és van képük édesen, cukorral vagy sziruppal fogyasztani, mint desszertet. Jó mondjuk ez az ízlésficam van még az USA-ban is, Kanadában persze juharsziruppal öntik nyakon, az angolok meg, ha lekvárt tesznek rá, azt mondják: a windsori szegény lovagok. Ausztráliában és Új-Zélandon már a tojásba cukrot kevernek, kisütés után meg banánt és bacont a tetejére, a gyerekeknek készített egyik változata a tündérkenyér. Hong Kongban két szelet közé mogyoróvajat, mézet csempésznek, a tojásba meg szóját. A portugálok, brazilok karácsonyra készítik fahéjjal és durván édes borral. A németek is csempésznek a tojás mellé néha fehérbort, ilyenkor részeges szűznek hívják a bundás kenyeret. Norvégok, dánok, svédek szintén szegény lovagoznak, de a fahéjon túl még tejszínhabot is használnak olykor. Indiában inkább értik a dörgést, a tojás mellé chilit tesznek, sőt néha vajban sütik ki, ketchuppal szolgálják fel. Az olaszok mozzarellát is használnak mellé, a törökök és a balkáni népek hozzánk hasonlóan eszik meg. Sósan.

Anyám annyira szereti ezt, hogy utóbb visszagondolva nem is nekünk, hanem magának képes volt a nap bármely szakában készíteni belőle egy kicsit. Nekem ezért tök snassz dolognak tűnt, mint egy vajas kenyér, és nem jelentett többet egy unalmas vacsoránál. A hálátlanságom után aztán a főiskola alatt sikerült újra felfedezni, friss zöldségekkel és tejföllel lakoma volt. Rémesen egyszerű elkészíteni, költséghatékony, hogy egy kiló kenyérből (szorult helyzetben más pékáruból) és 20 tojásból jól lehetett lakatni az egész szintet a kollégiumban.

A tökéletes bundás kenyér nem szerencse dolga, de párszor el kell égetned a kezed forró olajjal. Sokan esküsznek a fehér kenyérre, vagy a lágyabb fajtákra, ők azok, akik (megjegyzem nyers) tojástól tocsogva szeretik a bundást, na ezzel ne is foglalkozzunk. Tömény, tisztességes kovászolt kenyérre van szükségünk, mint a toronyi kenyér, kacsintsunk össze vasiak. Tojást sóval felver, kenyeret belemártjuk, a héját kicsit tovább. Aztán az olaj. Nem kell sok, de kevés sem, a kenyér ne tapadjon a serpenyő aljára. A hőfokot jól el kell találni, ne égjen meg, miközben belül nyers, de ne is szívja meg magát olajjal. Egyenletesen sütjük, forgatjuk, még bronzbarna nem lesz. Lilahagymát vékony szeletekre vágunk, megsózzuk, hogy levet eresszen, mert csak úgy jó, meg persze paradicsomot vágunk mellé. 

whollosi

Aztán falusi tojást használjunk inkább, olyat, aminek van színe, mert ha még teszünk bele egy kevés tejet (nem sokat), akkor még jobban fehéredik. Persze, hogy a bundás kenyérnek van csoportja a Facebook-on, a tökéletes recept jön holnap.

(Az első kép innen van, a második meg innen, Peter Lely festménye két windsor-i lovagról. A videó a tökgyárból érkezett, igazából French Roast, de azért kedves.)

A Hajós-Bajai Borvidék nemhogy nem tartozik a populáris borvidékeink közé. Sőt azt is kevesen tudják, hogy egyáltalán létezik. És a borügyben tájékozottabb is két ujján meg tudja számolni, hogy hány borászt ismer erről a területről.

Az egyikük Koch Csaba, akinek neve talán már országos szinten is ismerősebben cseng (meg az is biztos, hogy a Bock címkékre kísértetiesen hasonlító etikettjei sokakat vezettek már félre). Pedig a borvidék adottságai nagyon is kiválóak, kitűnő, zsíros földekkel, a hajósi pincefalu pedig az egyik leglenyűgözőbb egész Európában a maga 1200 présházával (ezt személyes tapasztalataim is csak megerősítették).

Hiába azonban a rengeteg értékes pince, nagyítóval kell keresni azokat a gazdákat, akikhez betérhetünk bort kóstolni. BorászZoli és csapata nemrég járt a Koch Pincében, és szerencsére ránk is gondoltak a borok beszerzésekor. Elmondása szerint Csabában egy nagyon szimpatikus vendéglátót és borászt ismertek meg, aki bizony nem titkol semmit, például azt sem, hogy a cserszegi fűszeres esetében nála bizony lejön egy hektárról 213 (!) mázsa szőlő.

És hisszük vagy sem, ez a bor bizony jó. Világos színe után visszafogott, de mindenképpen felismerhetően cserszegis az illata. Közepes test és erőteljes, de szép savszerkezet jellemzik. Alapvetően szikár ízek ezek, pici gyümölccsel. Nem kell benne semmilyen mélységet keresni, fröccsbornak született, ennek megfelelően a palack második fele szódával fogyott el. Nagyszerű nyári frissítő ital, verhetetlen áron.
Koch Premium Cserszegi Fűszeres 2010, 600 forint, kettő és fél palack.

A gazdag talajnak (is) köszönhetően kiváló vörösborok kellene, hogy szülessenek születnek a borvidéken, lágyak, gyümölcsösek és nagyon szerethetőek, mentesek a túlzásoktól. A 2009-es Premium Cabernet Sauvignon is pontosan ezeket az erényeket csillogtatja. Először nem is igazán értettem, hogy borászZoli miért ebből hozta a legtöbbet, velem együtt ő sem különösebben nagy vörösborimádó. Aztán persze pillanatok alatt elfogyott az összes cabernet, annyira csúszott.

Mert szerethető csokis, chilis-fűszeres az illata. Kóstolva (mi ittuk) egészen simogató és lágy, semmi durva cseresség, szárító érzés. Nem krémes vagy őrülten vastag és a lecsengése sem végtelen. De tele van gyümölcsösséggel, jókedvűen lehet inni (és a kedvünk is garantáltan jó lesz tőle) és a 13-as alkohol ellenére is meg tudja tartani az ivósságát. De jól esett minden egyes palackja.
Hibátlan három palack, és ez már tényleg verhetetlen ár, kérem szépen 750 forint.

Kunság, Csongrád és Hajós-Baja, figyeljünk ezekre a borvidékekre, rengeteg kincset rejtenek még, nagyon is megfizethető áron. Keressük!

(A térkép innen van, a pincefalut ábrázoló régi képeslap a hét naplopó svábbal pedig innen.)

Vannak dolgok, amiket jobb békén hagyni és nem cseszegetni, mert még akkor is szar lesz a végeredmény, ha nem Steve Martin írja a főszerepet Steve Martinra. Na A rózsaszín párduc pont ilyen.

Viszont van ez a jelenet a nyelvi poénokra (idegesítően sokat) építő filmben, amikor a Clouseau felügyelő megpróbálja megtanulni, hogyan kell angolul hamburgert kérni. (Még ha az átlag francia nem is hajlandó az anyanyelvén túl más nyelven megszólalni.) A hamburgert nem az amerikaiaknak köszönhetjük, német bevándorlók vitték magukkal az USA-ba a hamburger steak nevű ételüket, ami darált/vagdalt marhahús és hagyma keverékéből állt. A hamburger persze ma már mást jelent, miután a gyorséttermek rájöttek, mennyire ütős. Az megvan, hogy a Popeyeből a legnagyobb hamburger fant úgy hívják, hogy Wimpy?

(Még több hamburger itt.)