No itt egy könnyed kis képregény, hogy is volt az ősrobbanás Wulffmorgenthalerék szerint, ha már így belejöttünk a paprikázásba.

A bab és barátaival, illetve azok által befolyásolt bélműködéssel kapcsolatos, évszázados gázos nagybácsi poénok nem légből kapottak. Hiába egészséges a fogyasztásuk, a káposztához hasonlóan megterhelik a gyomrot, puffadást, hasi görcsöket és gázokat idéznek elő.

A hüvelyeseknek van triszacharid nevű összetevője a gázosodás fő okozója, pontosabban ha a testünk nem termel elég enzimet a lebontásához. (Fehérje és szénhidrát tartalma, a héja miatt amúgy is elég megterhelőek.)

A kedélyes délutáni fingóiskola elkerülhető, ha a hüvelyeseket jó fél napra beáztatjuk, a gázos hatóanyagok nagyobb része így kioldódik. Több legyünk is lesz egy csapásra, ha csíráztatunk, mert egyéb áldásos változások is lezajlanak így a babokban. Ha egyikkel sem akarunk vesződni, merjük le a forrás után a habot legalább, vagy öntsünk egy kevés almaecetet a főzővízbe. De már akkor is előrébb vagyunk, ha némi segítő fűszereket használunk, zsályát, kakukkfüvet, római köményt.

A kép innen, mi meg innen okosodtunk, az ötvenentúlról.
 

A Man v. Food Adamja tök hülye. Mégis akárhányszor látom a műsorát, (ami olyan, mint a Jackass gasztrokiadása) mindig lenyűgöz.

Volt idő, mikor szentül hittem, majd abból fogok élni, hogy eszem. Nekem ez persze nem jött össze, csak simán tanár lettem, viszont Adam munkája tényleg az evés. Mondjuk meg is dolgozik a pénzéért, a Travel Channel Man v. Food (nálunk Fald fel Amerikátként megy a Spektrumon) részei megdöbbentőek. Egyrészt, hogy sok esetben mennyire gusztustalan az amerikai konyha. Aztán a másik nagy kérdés, hogy lehet ez a faszi még életben?

A műsor tematikája rémesen egyszerű. Adva van egy-egy amerikai város, ahol van néhány kiválasztott hely, melyek (a műsor szerint) tipikus és népszerű amerikai ételeket árulnak, ezekbe látogat el a stáb. Az egyes részek vége mindig egy evőverseny, ahol vagy az elfogyasztandó mennyiség a lényeg, vagy Adam mennyire bírja a csípőset.

A szerencsétlen magyar címből épp utóbbi veszik el, mert ha a mennyiség a lényeg, legtöbbször Adam nyer a csatában. Amikor viszont csípős ételek kerülnek a terítékre, ott bizony már nem ennyire egyértelmű a végeredmény. Mindenesetre Richmant nézve megtanulhatjuk, hogy:

• minden amerikai városban van legalább egy étterem, ahol van egy embert próbáló evőverseny. (Itthon sem ártana, ha már minden falunak van gasztrofesztiválja.)
• létezik az úgynevezett szellem chili, mely a világon a legerősebb paprika fajta a Scoville skála alapján. Egymilliós egységéhez képest a magyar erős paprika a 2500-8000-es sávban helyezkedik el, a rohadt erős habanero chili pedig a 100 000-350 000-es  sávban van. Nyílván már utóbbinak sincsen élvezeti, csak marketing értéke.
• az amerikaiaknak nem kell a McDonald’s-ba menni, hogy elhízzanak. Elég csak beugrani bármelyik, a műsorban bemutatott étterembe.

Adam egyébként színészként végzett, és olyan nagyszerű produkciókban is volt epizódszerepe, mint a világegyetem legtrébb sorozata, a Dick Wolf nevével összeforrt Law & Order-ek egyike.

(A kép innen.)

Hozzávalók egy jófajta tökfőzelékhez

• 1 méretes, legalább kilós tök
• 1 nagy fej vöröshagyma
• 1 teáskanál pirospaprika
• 1 babérlevél
• 1 kis doboz tejföl
• kapor, só, bors ízlés szerint

Vallásos így készíti

• A tök két végét vágjuk le, vékonyan hámozzuk meg. Hosszában vágjuk félbe és egy evőkanállal vájjuk ki a magos részt. (Könnyen megy.)
• A két fél tököt felezzük meg, és négyoldalú sajtreszelőnk nagyobbik lyukán szépen reszeljük le az egészet.
• Sózzuk meg, hagyjuk állni, jó húsz perc után nyomjuk ki belőle a vizet, majd öblítsük le róla a sót.
• Kevés olajon dinszteljük meg a hagymát. Pirospaprika, majd keverjük hozzá a tökreszeléket. Egy pohár vízzel öntsük fel, mehetnek a babérlevelet, végül kis lángon fedő alatt pároljuk. (Ha soknak is tűnik elsőre, ne aggódjunk, össze fog esni a végére.)
• Mikor felforrt, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint. Ekkor adjuk hozzá a friss, apróra vágott kaprot. (Így nem tűnnek el a főzés végére az illatok.)
• Sok időre már nem lesz szükségünk, ha megkóstolunk egy kis tököt, és szétomlik a szánkban, készen is vagyunk.
• Fogjuk a tejfölt, és vékony habarást csinálunk. Kis doboz esetén csapott fakanálnyi lisztet keverünk hozzá. A tejfölhöz némi levet merjünk, nehogy a habarásunk összerántsa a főzeléket, és darabos legyen.
• Hozzákeverjük a forrásban lévő főzelékhez a habarást és várunk, hogy még egyet rottyanjon, aztán jó ebédhez szól a nóta.
• Nyugodtan játszunk el jobbfajta ecetekkel, meg fogunk lepődni.

Feltét

• Bónuszként itt a feltét amit mi szoktunk a tökfőzelékhez csinálni. Fogunk fél kiló krumplit. Meghámozzuk, megmossuk és a sajtreszelő nagyobb lyukán át lereszeljük. A reszeléket megsózzuk, és annyi liszttel elkeverjük, hogy egy jól formálható masszát kapjunk. Kis pogácsákat formázunk, olajban kisütjük. Esti film mellé ropogtatni való.

A szezon egyik legjobb főzeléke a tökfőzelék. Sokunk gyerekkorának nagy kedvencéről (de legalább annyi ember gyűlöletének tárgya) van szó, mert minket még a menzai vízízű, agyonlisztezett/kaprozott főzelék sem tudott eltántorítani. Anyám a tökfőzeléket a lehető legillendőbb módon készítette, egészen finoman bánt a kaporral, és nem is lisztezett feleslegesen.

A tök (mind oly sok más jó dolog) Amerikából származó növény, mely a 16. században terjedt el mifelénk (a lopótök Ázsiából jött). Most nem is térnénk ki a sok csodálatos változatára, elég egyelőre a hagyományossal foglalkozni, mely majd minden kertben hatalmasra nő, és emellett még nagyon tápláló is.

A szeretetétől még az sem tántorított el minket, hogy dédmamánk rendszerint üvöltött velünk, ha játék közben a tökök közé merészkedtünk (és egyet-egyet meg is tapostunk). Ekkor fedeztük fel, hogy milyen furcsa formájú és milyen hatalmas tökök vannak a lábunk alatt a levelektől eltakarva. Nem botlottunk akkorába, mint a rátóti csősz, de gyerekként így is elég nagynak tűntek azok a tökök.

A kapor közismert gyógy- és fűszernövény. A tökfőzelék nekünk elképzelhetetlen nélküle, de túlzásba ne vigyük, mert agyonvághatja az ételt teljesen. Van még belőle nem is kevés a savanyított uborka és a kovászos uborka mellett a dunsztos üvegekben. Készítenek belőle mártást, és majd elfelejtettük, egyes helyeken a körözöttet is ízesítik vele. Lefőzve használják vízhajtóként és gyomorbajok esetén. A magja teának készítve (állítólag) remek csuklás elleni szer. Ha egyszer megfogant a kertben, gyakorlatilag művészet kiirtani, ne is bántsuk, inkább osztogassuk el szeretteinknek.

Mint oly sok főzeléknek, a töknek is van egy joker tulajdonsága, hogy kiválóan alkalmas a maradék pöresz eldurrantására. A pörköltszaft mellett még egy dolog működik rajta feltétként, ez pedig a fasírtok/vagdaltak széles családfája. Elkészíteni egyszerűbb, mint hinnénk, pucolunk, magozunk, reszelünk, aztán a többi már az edényben történik. Ha habarjuk, azt nagyon óvatosan, a tök tudja a dolgát. (Van benne annyi szénhidrát, amire rábízhatjuk magunkat.)

Nagy bónusz, ha begyűjtjük a tök sárga virágát. Az édeskés növényrész ugyanis simán ehető, az ügyesebbek megpróbálkozhatnak a kirántásával is. Komolyan.

Tök nevű település van, méghozzá a Zsámbéki medencében, gyönyörű dombok fogadják az autópályáról érkezőket. Tök száz-kétszáz éves pincéiben főleg szép fehérborok készülnek, a terület az Etyek-Budai borvidék része és persze itt található az évente majd félmillió palack bort készítő Nyakas Pince birtoka is.

Amíg kivonultunk Thüringiába Prágán át, ideiglenesen felfüggesztettük a borivást, s csakis válogatott sertermékekkel üdítettük magunkat.

Aminek eredményét nem is részletezném, viszont azt megerősíthetjük, hogy a cseheknél tényleg más a Kozel íze, aztán a tévhittel ellentétben a cseheknek igenis a pilseni típusú sörök a nyerők, nem pedig a barnák és sötétek, ahogy a szerzetesek szeretik (kac). A legjobb viszont, hogy a sör sokszor olcsóbb, mint a kóla, és ha külön nem jelezzük, a legtöbb helyen automatikusan újratöltik a korsónkat. Az emberek minden további nélkül leugranak a legközelebbi krimóba egy teáskannával/vázával/petpalackkal/kancsóval a kezükben, hogy néhány liter csapoltat vigyenek haza estére. Hát nem szép?

(A kép honnan máshonnan, mint tőlük van.)

Az van, hogy pár napra kiléptünk Thüringiába egy barátunk esküvőjére (lesz is róla kis elmélkedés nemsokára), s gondoltam a távol töltött időt felhasználom arra, hogy aludttejet készítsek. Ez lefejte, ez eltette, mi nagyon vártuk már, de vallásos kiborította az egészet. 

Bolti tejjel neki sem akartam futni a feladatnak, viszont lett házi tej egyenesen a tehénből. Merthogy Zseni, aki simán veri a magyar átlagot az egy főre eső tejfogyasztás tekintetében, néhány hete elkezdett érzékenyen reagálni (hm) a tejre, pedig. Azért gyanítottuk, hogy nem teljesen az ő rendszerében van hiba, tehát faluról felkérettünk kecske-, meg tehéntejet, lám mi történik majd.

A kecsketej el is pörgött müzlivel, tünet semmi, a tehéntejnek viszont nem értünk a végére. A hűtőben nem akartuk legyilkolni, kipakoltuk hát egy szélesebb edénybe, papírszalvétával lefedtük, lesz majd jó aludttej meg tejföl, mikor hazajövünk.

Aludttejhez a legjobb a friss házi, a boltiból rendszerint kihal a nagy része minden olyan életformának, melyek munkájára feltétlen szükségünk van. Az aludttej magától képződik, nem kell más, minthogy szobahőmérsékletre állítsuk egy edényben, esetleg egy szalvétával fedjük le, és várjunk két-három napot. A baktériumok ráadásul első osztályú tejföllel is megajándékoznak minket. A tejen azért egyszer forraljunk a biztonság kedvéért. Amikor a meleg helyen (lehet 25 fok, ebben szaporodnak vidáman a kis élőlényeink) beindulnak a baktériumok, a tej aljára megy a savó, az aludttej középen lesz, a tetejére pedig feljön a tejföl (nomen est omen).

Azért élénkek még a gyerekkori emlékek, hogyan fintorogtunk, amikor anyánk/nagyanyánk aludttejezett, nem győztünk kifelé menekülni a konyhából. Legalább idővel megjött a mi eszünk is, s tudunk őszintén vágyakozni a dolog után. Aztán tegnap éjjel annál nagyobb volt a sokk, amikor hazaérve csak a hűlt helyét találtuk a tejnek. Mint kiderült, a növények öntözésére felkért vallásost ijesztették meg tejsavbaktériumok, s öntött ki mindent a wécébe. Persze megértjük, mit is várjon az ember olyantól, aki nem szereti a tejet?

(A kép és a poszt címe innen van, angolban menőbb barátainktól megtudtuk, hogy a szólás-mondás annyit tesz, hagyd el a közvetítőt, a középső embert, szóval jelen esetben tejet vásároljunk onnan, ha lehet, ahonnan kell: a termelőtől.)

Míg Vallásos és whollosi nyulakkal meg mindenféle fákkal viaskodnak, Tony D'Amato otthon a kiskertben nevelgeti a növényeket. Nézzük meg mi a helyzet boros kollégánk kertjében.

Hála az égnek sokkal jobb évünk van, mint tavaly, a zöldbabot leszámítva minden gyönyörűen fejlődik (gyorsan le is kopogom), és már jó párszor sikerült bőségesen jóllakni a kert áldásaival. Újonnan telepített csemegeszőlőink is egytől-egyig megeredtek, szépen fejlődnek. Új kedvencem az új-zélandi spenót, marha igénytelen, és egész évben szedhető. Ja és finom, meg igencsak egészséges.

A kissé megfagyott menta is szépen összekapta magát, limonádéba (is) isteni.

 Az izsóp most virágzik, imádják a méhek.

Borsikafű (csombor) és rozmaring alant.

 Végezetül egy kép az egyik fiatal szőlőről (aki Eszter névre hallgat).

 Persze a legfontosabb majdnem kimaradt. Papám kocsmáros volt, a pincéjében kutakodva végre sikerült megtalálnom a tökéletes fröccsös poharakat. Ott figyelnek a saját pincében, a kút hűvös vízében meg egy adag szóda és egy másfeles Frittmann Duna-Tisza Közi fehérbor. Duett névre hallgat, legalább 800 forint a METRO-ban. Cserszegi meg ezerjó, alacsony alkohol (12%), jó savak és zamatok, a tökéletes nyári fröccsbor. Kapálás után három decis fröccsös pohárban kisfröccsként (arányaiban leheletnyivel több szódával) félelmetes szomjoltó ital. Gyönyörű két és fél palack, igya mindenki bátran!

 (A képeket Tony D'Amato lőtte, és még írt is hozzá.)

A Tudatlan Tündérek (Le Fate Ignoranti) Ozpetek egyik legjobb filmje. Hiába erőteljes, túl színes és néhol hatásvadász, mégis a Philadelphia után az egyik legjobb melegdráma. Hogy mi miért szeretjük kifejezetten? Most így albérlet-keresés közben főleg előjönnek olyan szempontok, amik segítenek a döntésben, s hát ezek egyike, hogy az új kecónak legyen terasza, ha lehet olyan, mint a tündérekben.

A filmben elég nagy teret kapó közös tetőzabálások rám legalább akkora hatással voltak, mint az első konkrét gasztronómiai élményeim. A mediterrán hangulat és hétköznapok idealizálása, barátainknak főzés és szociális örömevés, na ezt biztos megtanulhatjuk.

A felütés azért klisé, elcsapják a menő orvost, akinek felesége hamarosan rádöbben, hogy férje szeretőt tartott.

(A kép innen.)

Szuperhaszontalan szupererőket gyűjt össze a (mint a neve is mutatja) Superuseless superpowers blog.

A langyos érintés szupererő lényege a következő: bármilyen hőmérsékletű folyadékot egy érintéssel szobahőmérsékletre változtathat a hős. Na most első gondolatra talán hasznosnak tűnhet, de mivel a langyos az egyik legbosszantóbb állapot, jobban el kell rágódni a problémán, mert mondjuk a kávé és a narancslé is egyaránt szar ezen a hőmérsékleten.

Ami mennyi is? A vörösborok-desszertborok mellé sokszor hallani az ajánlást, hogy szobahőmérséklet, ez azonban nem a 19-21 celsius fokot jelenti, mert amikor ez elterjedt, maximum ha 16 fok volt a megegyezéses mérték.

(A kép tehát innen.)

A Shyamalan-filmnek köszönhetően azt már megtanulhattuk, hogy ne szívózzunk a növényekkel, az Extinct!-tel pedig most kipróbálhatjuk, hogy okosabbak-e vagyunk náluk. Majd írják meg, mennyire, mi hamar elhervadtunk.

Kicsit hosszabb játékot mutatunk most a múltkoriaknál, de tíz percbe így belesűríthetünk hat hónapot és három évszakot. A feladat egyszerű: van a mag, amiből gyökereket, szárakat, leveleket, virágokat és termést kell növesztenünk. Ehhez kell ásványi anyag és sugar (ugye tudjuk, kik jöttek még így létre?), előbbit és a vizet gyökerekkel szívjuk fel a földből meg döglött bogarakból, utóbbihoz kell a levélzet, az CO2 és a napfény. Egyszerű mi?  Ha sikerült egy „vadnövénnyel” teljesíteni, mehetünk tovább a nemesített fajta felé. Nekünk azt írták, jövőre már nem maradnánk életben, de a növény-fiaskó óta amúgy sem olyan nagy a pofánk.