A héten egy munka kapcsán lerándultam (horvát) Dél-Baranyába fél napra. Javarészt az idő munkával telt, de azért volt egy laza ebéd, amiről szólni kell. Hogy a nálunk alulpozícionált csárdakultúra és vidéki vendéglős hozzáállás mennyivel másabb például Horvátországban. És milyen kevésen múlik. Apró, de mégis fontos dolgok összességén.
A helyszín a horvátországi Karancs és annak híres etnoétterme, a Baranjska Kuća.

Belépve egy ízlésesen nosztalgiázó belső tér fogad, kis hangulatkeltés, az étterem mögötti etnofaluból. Nyáron a hatalmas terasz is tele van vendégekkel, és nemcsak azokkal, akik érdeklődnek a környék múltja iránt. Ezt azért mondom, mert látogatásomkor a látszat csalt, csak néhány helyi erő ült az asztaloknál, csendben kvaterkázva a jól megérdemelt Osječko mellett.

Néhány szó az etnofalu kezdeményezésről, mely egy elképesztő sikertörténete a volt jugoszláv tagköztársaságoknak. Az „etnofalu” sikeresen ötvözi magában a Magyarországon is viszonylag l működő falusi vendéglátás intézményét az amúgy egyszer érdekes, de dögunalmas skanzenekkel. A lényege, hogy vagy régi házakat újítanak fel, vagy új házakat építenek a régi építési stílusban, módszerrel. A különböző lakó és gazdasági épületekből összeáll egy kis falu, de ez eddig skanzen is lehetne, csakhogy itt megtöltik élettel, bérelhetővé teszik a házakat turisták számára. Szinte mindig kíséri a régi mesterségeket, mindennapi életet bemutató foglalkozás, kiállítás, és egy étterem/delikátesz kifejezetten a helyi jellegzetes ételekre fókuszálva.

Hétvégén viszont van élő cigányzene, szabad asztal viszont nincs. A pultnál régi vágású, még a hagyományos pincériskolán nevelkedett negyvenes pincér fogad minket. Kopogós cipő, élére vasalt nadrág és ing. Mindez persze nem számítana a nélkül a hamisítatlan profizmus nélkül, amit Magyarországtól délre számtalanszor tapasztaltam. Az ilyen pincért nehéz definiálni, de ha egyszer kiszolgálja az embert, azt sose felejti el. Vékony határ a rámenősség és a visszafogottság között. Pont annyira és úgy ajánl, ami ellenállhatatlan. Ráadásul vér profik a felszolgálásban.

A Baranjska Kuća egy eszményi iskolapélda a vendéglátásra. Pedig csak hidegtálaztunk. Rögtön érkezik is egy kis túró, tetején pirospaprikával és hozzá a még meleg lepény. Nem megmikrózták, hanem frissen készült el. Majd tíz perc elteltével érkezik további meleg lepény, savanyúság, egy hatalmas tál hús, sajt és főtt krumpli. A tálon természetesen helyi ízek: saját kolbász, szalonna, sonka, svártli és kulen Hercegszőlősről, amely ugye elmaradhatatlan kelléke a helyi gasztronómiának. A tetején kevés töpörtyű és persze egy kis sajt, szintén helyi. Nem hivalkodó, egyszerű. Pont olyan, mint amikor otthon leülünk vacsorázni és beleadunk mindent.

Ami viszont nekem megdobja, az a főtt krumpli. Ha otthon szalonna, hagyma kerül elő, akkor biztos főzök hozzá krumplit. Szerintem a krumpli elengedhetetlen kelléke a paraszttálaknak. Nem csak azért, mert a még gőzölgő krumpli filléres dolog, hanem (furcsán hangozhat), de sokat könnyít ezeken a nehéz húskészítményeken. Fellazítja mindazt, amit két pofára zabálunk le a tálról és közben könnybe lábad a szemünk, szinte otthon érezzük magunkat.

Lényeg: nagyon kevésen múlik ugyanis, hogy egy étterem ennyire belopja magát a szívünkbe, ehhez nem kell degusztációs menü harmincezerért, fehér kesztyűs pincér. Meleg lepény kell, profi/udvarias/elegáns kiszolgálás kell, főtt krumpli kell a paraszttálhoz és az ember szíve megmelegedik már csak a gondolattól is. És persze mellé egy üveg grasevina!

A képek innen.

Az újpesti ikerfasor a régi temetővel átellenben, a villamosremíz oldalában áll. Ma már dán-típusú lakótelep meredezik a Pozsonyi utcai temető egykori végében, de egykor vadászni lehetett itt a Rákos-patak mellékága körüli lápi részen, az egykori Pesttől északra, a régi Újpesttől viszont még innen.

A vasúti őrházban Nelli néni és a macskája éldegélt, az ura ’77-ben hunyt el, a macskáé ’91-ben. Kálmán bácsi szenvedélye a vadászat volt. Hidegben, sárban, a lőporszagú, koszos és sáros tapintású duplacsövűvel, doboz Kinizsivel a kézben.

Nyári lúd családja körében

Libakocsonya

A liba lenyúzott nyakát, szárnyait, lábait, fejét, zúzáját, 20 deka marhafartőt, leveszöldséggel, egészborssal, 2 gerezd zúzott fokhagymával, késhegynyi piros paprikával, 25 deka marhacsonttal, 5-6 szem szárított gombával sós vízben puhára főzöm. A marhahús ecetes tormával a háztartási alkalmazottnak tálalható. A libaaprólékot formába rakom, néhány karika velefőtt zöldséggel együtt; a levét átszüröm, 2-3 lap fehér gelatinet olvasztok fel benne, beleöntöm a formába és megfagyasztom. Tálra borítva, ecetes paprikával, uborkával és keménytojással díszítem.

(Vizvári Mariska:A konyha művészete, III. kiadás 1932.) [ezt is Csernáék idézik]

Adott Bree úr, a köpönyeges disznó, aki valahogy elkeveredett otthonról, meg jól bevághatta a fejét, mert még ugrálni is elfelejtett. Na a Mr. Bree Returning Home-ban most miénk a feladat, hogy emlékfoszlányokat gyűjtsünk, visszaszerezzük képességeinket és kiderítsük, mi a fene történt a közelmúltban.

Nem akarunk spoilerezni, de a lényeg, hogy nem elég emlékfoszlányokat, képességeket összegyűjteni, de a rossz emlékekért is meg kell küzdenünk, mert később lesz ennek is jelentősége. Emiatt persze paraszt a játék, de hát semmi nincs ingyen, ugyebár.

Általában a csináld magad megoldásokban hiszünk, s bár nem szoktuk összevásárolni magunkat Valentin-nap miatt, azért nem is lázadozunk ellene. Tehát itt van TOP 5 édesség recept az elmúlt gasztroszexes évből, amivel tutira jók lehetünk a kedvesnél.

1. Mákos muffin: Gyorsan, gyakorlatilag tíz perc alatt összedobhatjuk, ráadásul a mák az egyik legrégebbi afrodiziákum, ha megszorultunk.
2. Meggyes brownie: kicsit melósabb, mint a muffin, viszont annál édesebb, forrón tálalva hideg fagylalttal odaver az érzékeknek. 
3. Narancslekvár: kézműveskedni nagyon jó, de egy délutánt szánjunk rá mindenképpen, mert sokáig tart megpucolni és megfőzni.
4. Császármorzsa: vacsorának is elmegy, hamar megvan, lekvárral a legjobb, hagyományokat nem tisztelők ehetik csokoládéval/vaníliával.
5. Tiramisu: ez a legdurvább, talán nem is kell magyarázni, a kávé felpörget, a szesz felszabadít, az édes krém meg ellazít.

Hagyjuk aztán a toppozást, bort nehogy édeset vegyünk, felesleges túlcukrozni még a Valentin-napot. Vegyünk rozét, persze szárazat. Nagyon általános képlet nincsen, de ezer forintot azért szánjunk rá minimum. Csak az előző évjárat mindig a tuti, tehát idén a 2011-es, az idősebb rozék ilyenkor már általában megfáradtak. Főleg a savhiányos 2010-esek nagy része szerintem kipusztult mostanra, szóval akármekkora akcióval szórják, ne foglalkozzunk vele.

Kivágni nem kell, sokkal inkább a helyén kezelni. Nemcsak örömet okoz, de nem egy borászat sorsa múlik rajta, és egy Fordot nem kell versenyeztetni egy Audival. Még akkor sem, ha magától beparkol.

Nem vagyok valami nagy Villány fanatikus, nem titok (sőt). Nem feltétlenül az én (bor)ízlésemnek kedves irányba indult el a borvidék, de képes vagyok ezt elfogadni (persze azért néha kell egy kis odaszúrás, csak a miheztartás végett). Kékoportó/portugieser vonalon viszont nagyon kellemeseket csalódtam mindig és az utóbbi időben is, pont ezek között találtam több számomra kedves bort is, jó áron.

Heineken reklám megvolt? Na mert ha a zene tetszett, akkor rántsátok fel a hangot, és csapassátok meg rendesen Mohammed Rafival! Jiháá!

Ezzel legalább be lehet pörgetni bármilyen lapos vasárnapot, tessék végignézni, egymás után sokszor lejátszani. A szám egyébként a Gumnaam című '65-ös film betétdala volt, jelenleg 7,2 pontja van az IMDB-n. A Raja Nawathe által rendezett misztikus thiller története a következő: öt fiú és két lány lezuhan egy lakatlan, titokzatos szigetre. Az egyre rejtélyesebb és furcsább jelenségeket csak fokozza, hogy egymás után kezdenek eltűnni a srácok.

Ja, India's first super hit suspense thillerjének nem csak a trailere nézhető meg, de a linkre katt fent van a youtube-on végig mind a két és fél órájával.

A Szamosnál nyitjuk az adást és rögtön a közepébe vágunk, és itt is van Dolhai "musical" Attila, akit kávézás közben lep meg Marcsi. Rögtön el is hangzik az első örök érvényű megállapítás, mely szerint a pasik általában nem szeretik a marcipánt. Marcsi rövidre is zárja a diskurzust, elhívja Attilát egy gesztenyés túrára. Így már meg is van a mai fősodor, jöhet a főcím.

Azt hiszem, megtaláltuk a legdurvább fesztivált evör, ami csak létezik/létezhet a földön, amihez képest az egymás keresztre feszítő keresztények fanatikusok szegelős húsvéti bulija is bájos teadélután.Ez pedig nem más, mint a vietnámi félbe vágott disznó fesztiválja.

Na de ne rohanjunk ennyire előre. Nem Thoung kicsi falu Bac Ninh tartományban, és minden évben, a holdújév hatodik napján rendezik meg az élve félbe vágott disznó fesztiválját, hogy így emlékezzenek meg a 13. századi nagy hadvezérről, Doan Thuongról, a híres szabadságharcokról.

A jó öreg Doan Thuong amolyan helyi istenség is, szóval a disznó megölése áldozatként is felfogható.

A ceremónián a falusiak összegyűlnek, kiöltöznek, és körbehordozzák egy ketrecben a szerencsemalacot.

Amit aztán félbevágnak a helyiek nagy örömére, akik aztán tolonganak, lökdösődnek, hogy a friss vérbe mártogassák a papírpénzt, így vásárolva be maguknak a  szerencsét az évre.

A helyi kormányzat humortalanságát és becsontosodott hivatali szemléletét jelzi, hogy  bulit betiltották egy rendeletben.

Bac Ninh a Vörös Folyó deltájában, a fővárostól néhány tíz kilométerre található. Így kell kiejteni, segít a Wikipedia.

Hú, sőt nem bírjuk ki, hogy meg ne említsük a Quan ho-t, ami a térség speckó népzenéje, a világörökség része, és valahogy így szól:

Mosolyognak, sétálgatnak, de ne feledkezzünk meg a disznóról! Na és akkor: fröccsenő vér, félbe vágás live és vértunkolás pénzzel a gasztroszex.tumblr.com-on. Csak erős idegzetűeknek. Mert ahogy a godardramsay mondta, "kezdtek elgasztroangyalosodni".

A képek innen vannak, a tiexue.net-ről. Még több kép és sztori itt, na meg itt is, lehet szemezgetni, itt pedig a jó öreg Doan Thuongról nézegethetünk. A videót talán nem kapta még le a youtube.

Ezzel a poszttal tartoztam. Egyrészt a fő-gasztroszexistáknak, akiknek hetek óta ígértem, hogy megírom. Másrészt annak a pre-gasztroszex állapotban élő lelkes népességnek, akik kezdőként/csórón/albérletben főzögetnek, ne adj isten biztos sikerre vágynak a pasizás főzéssel történő fázisának abszolválása terén.

Mert ez egy kompromisszumos kaja. A frissességet fogjuk beáldozni a könnyű siker és a vacsoraélmény érdekében. A receptet a sváb gasztronómia online orákulumától, Snacitól vettük, akik a pekeskifli blogon és a print Pécsi Borozó hasábjain is publikálta. A tradíciót sajnos megerőszakoltuk, de végtelenül hálásak vagyunk, hogy átléphettünk a baranyai sváb ízek világának küszöbén. Köszönjük!

Az emberiség két részre oszlik ugyanis. Egyik felénél a mindennapok étele a babos tészta, a másik viszont még sosem hallott róla. Én korábban elképzelni se tudtam hogy létezik, mostanra pedig a mindennapok apró meglepetése lett.

• Kockatészta 500 g
• 1 kanál jobb zsír (hiányában vaj)
• 1 fej vöröshagyma
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 konzerv fehérbab (400 g)
• 1-1,5 evőkanál pirospaprika
• 1 dl maradék húsleves, vagy más alaplé

Indulhat az ízletes erőszak

• Tedd fel főni a tésztát. A vizet sózd meg, ha a következő folyamat során higítani kell a babot, evőkanállal merhetsz rá a tészta főzővizéből.
• A hagymát pirítsd meg a zsíron, a fokhagyma mehet rá aprítva. Vedd le a tűzről, szórd bele a pirospaprikát
• Kerüljön bele a húsleves vagy az alaplé, ennek hiányában fűszerekkel és vízzel improvizáljunk egy kicsit ízesebb főzőlevet (sóval, lestyánnal, borssal, szerecsendióval mondjuk). 
• Ebbe öntsd bele és keverd el a babot (a sós lé nem kell mind), kicsit hagyd puhulni. Ha puha, egy keskenyebb villával nyomkodd szét.
• A tésztát szűrd le, keverd össze a babbal. Kész, 15 percen belül vagyunk.
• Gondolj sváb felmenőidre, próbálj hozzá sillert szerezni.

Örömmel jelentjük be, hogy akkor hosszas huzavona, háttérmunka és keresgélés után itt az új kinézete a gasztroszexnek. A munka teljes egészében Grabal-é, aki önzetlenségből, felebarátiságból (meg egy karesz borért) hozta össze az új szkint, legnagyobb örömünkre.

Legnagyobb újdonság, hogy beépítettünk egy felső menüsort, szóval aki nem szereti mondjuk a recepteket, kiszűrheti magának. Egyúttal elindul, frissül a gasztroszex.tumblr.com is, oda száműzzük ahol szerintünk jobban megférnek a korhatáros tartalmak.

Hogy a nagymestertől idézzünk: "fogyasszátok olyan szeretettel, amilyen alázattal kínáljuk nektek".