Egy baranyai ház
A héten egy munka kapcsán lerándultam (horvát) Dél-Baranyába fél napra. Javarészt az idő munkával telt, de azért volt egy laza ebéd, amiről szólni kell. Hogy a nálunk alulpozícionált csárdakultúra és vidéki vendéglős hozzáállás mennyivel másabb például Horvátországban. És milyen kevésen múlik. Apró, de mégis fontos dolgok összességén.
A helyszín a horvátországi Karancs és annak híres etnoétterme, a Baranjska Kuća.

Belépve egy ízlésesen nosztalgiázó belső tér fogad, kis hangulatkeltés, az étterem mögötti etnofaluból. Nyáron a hatalmas terasz is tele van vendégekkel, és nemcsak azokkal, akik érdeklődnek a környék múltja iránt. Ezt azért mondom, mert látogatásomkor a látszat csalt, csak néhány helyi erő ült az asztaloknál, csendben kvaterkázva a jól megérdemelt Osječko mellett.
Néhány szó az etnofalu kezdeményezésről, mely egy elképesztő sikertörténete a volt jugoszláv tagköztársaságoknak. Az „etnofalu” sikeresen ötvözi magában a Magyarországon is viszonylag l működő falusi vendéglátás intézményét az amúgy egyszer érdekes, de dögunalmas skanzenekkel. A lényege, hogy vagy régi házakat újítanak fel, vagy új házakat építenek a régi építési stílusban, módszerrel. A különböző lakó és gazdasági épületekből összeáll egy kis falu, de ez eddig skanzen is lehetne, csakhogy itt megtöltik élettel, bérelhetővé teszik a házakat turisták számára. Szinte mindig kíséri a régi mesterségeket, mindennapi életet bemutató foglalkozás, kiállítás, és egy étterem/delikátesz kifejezetten a helyi jellegzetes ételekre fókuszálva.
Hétvégén viszont van élő cigányzene, szabad asztal viszont nincs. A pultnál régi vágású, még a hagyományos pincériskolán nevelkedett negyvenes pincér fogad minket. Kopogós cipő, élére vasalt nadrág és ing. Mindez persze nem számítana a nélkül a hamisítatlan profizmus nélkül, amit Magyarországtól délre számtalanszor tapasztaltam. Az ilyen pincért nehéz definiálni, de ha egyszer kiszolgálja az embert, azt sose felejti el. Vékony határ a rámenősség és a visszafogottság között. Pont annyira és úgy ajánl, ami ellenállhatatlan. Ráadásul vér profik a felszolgálásban.

A Baranjska Kuća egy eszményi iskolapélda a vendéglátásra. Pedig csak hidegtálaztunk. Rögtön érkezik is egy kis túró, tetején pirospaprikával és hozzá a még meleg lepény. Nem megmikrózták, hanem frissen készült el. Majd tíz perc elteltével érkezik további meleg lepény, savanyúság, egy hatalmas tál hús, sajt és főtt krumpli. A tálon természetesen helyi ízek: saját kolbász, szalonna, sonka, svártli és kulen Hercegszőlősről, amely ugye elmaradhatatlan kelléke a helyi gasztronómiának. A tetején kevés töpörtyű és persze egy kis sajt, szintén helyi. Nem hivalkodó, egyszerű. Pont olyan, mint amikor otthon leülünk vacsorázni és beleadunk mindent.

Ami viszont nekem megdobja, az a főtt krumpli. Ha otthon szalonna, hagyma kerül elő, akkor biztos főzök hozzá krumplit. Szerintem a krumpli elengedhetetlen kelléke a paraszttálaknak. Nem csak azért, mert a még gőzölgő krumpli filléres dolog, hanem (furcsán hangozhat), de sokat könnyít ezeken a nehéz húskészítményeken. Fellazítja mindazt, amit két pofára zabálunk le a tálról és közben könnybe lábad a szemünk, szinte otthon érezzük magunkat.

Lényeg: nagyon kevésen múlik ugyanis, hogy egy étterem ennyire belopja magát a szívünkbe, ehhez nem kell degusztációs menü harmincezerért, fehér kesztyűs pincér. Meleg lepény kell, profi/udvarias/elegáns kiszolgálás kell, főtt krumpli kell a paraszttálhoz és az ember szíve megmelegedik már csak a gondolattól is. És persze mellé egy üveg grasevina!
A képek innen.
Terjesztem Facsén
Néhány szó az etnofalu kezdeményezésről, mely egy elképesztő sikertörténete a volt jugoszláv tagköztársaságoknak. Az „etnofalu” sikeresen ötvözi magában a Magyarországon is viszonylag l működő falusi vendéglátás intézményét az amúgy egyszer érdekes, de dögunalmas skanzenekkel. A lényege, hogy vagy régi házakat újítanak fel, vagy új házakat építenek a régi építési stílusban, módszerrel. A különböző lakó és gazdasági épületekből összeáll egy kis falu, de ez eddig skanzen is lehetne, csakhogy itt megtöltik élettel, bérelhetővé teszik a házakat turisták számára. Szinte mindig kíséri a régi mesterségeket, mindennapi életet bemutató foglalkozás, kiállítás, és egy étterem/delikátesz kifejezetten a helyi jellegzetes ételekre fókuszálva.

Általában a csináld magad megoldásokban hiszünk, s bár nem szoktuk összevásárolni magunkat Valentin-nap miatt, azért nem is lázadozunk ellene. Tehát itt van TOP 5 édesség recept az elmúlt gasztroszexes évből, amivel tutira jók lehetünk a kedvesnél.
Kivágni nem kell, sokkal inkább a helyén kezelni. Nemcsak örömet okoz, de nem egy borászat sorsa múlik rajta, és egy Fordot nem kell versenyeztetni egy Audival. Még akkor sem, ha magától beparkol.







Mert ez egy kompromisszumos kaja. A frissességet fogjuk beáldozni a könnyű siker és a vacsoraélmény érdekében. A receptet a sváb gasztronómia online orákulumától, Snacitól vettük, akik a pekeskifli
Kockatészta 500 g
