Kedves borivónkat borírónkat jól beosztották dolgozni a hosszú hétvégére, ezért most nagylelkűen nem vertük le rajta a heti borajánlót. Igyatok viszont rozéfröccsöt, tízből kilencszer nem jártok rosszul vele.

A fenti kép cáfolata egyébként a kánai menyegző, ahol Jézus hat korsó vizet változtatott át borrá, amikor utóbbi elfogyott az ünneplők asztaláról. Nem is annyira ez a meghökkentő, hanem amikor a násznagy hívatja a vőlegényt, és azt mondja neki:

"Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort." (János 2, 10-11)

(A képet készítette Wulffmorgenthaler, akiket érdemes gyakran és sokszor olvasni.)

Sikerült heveny mérgezést kapni a sok ajándékba kapott cseresznyétől, nem mintha ez lett volna az egyetlen meglepetés, amit Zseni anyja cipelt fel hozzánk. Sebaj, amint túltesszük magunkat az önsajnálaton, hogy mennyire megerőltető ez a kajaroham, akkor nekiindulunk valamelyik nyitott pincés vidéknek. (Mór?)

Ma van pünkösd (vasárnap), a három nagy keresztény ünnep egyike, ötven nappal húsvét után. (Baromi gyorsan elment a tavasz, mi?) A zsidó kultúrában az aratás, az első gyümölcsök beérésének ideje is volt. Mozgó ünnep, ami nagyon kapóra jött az egyháznak, hogy konkurenciát szervezzen a tavaszi-nyári napforduló pogány vigasságainak.

Az ügyességpróbák ilyenkor szinte minden közösségben jelen voltak, ahogy a pünkösdi királyválasztás és a pünkösdi királynéjárás is. A kakasütés például jó móka lehetett, ma már persze kiverné a biztosítékot a petánál, amikor kis lurkók csapkodják agyon egy bottal a szárnyasokat.

Ilyenkor jósolhatunk a termésre is, viszont tartózkodjunk a mezőgazdásági- és házimunkáktól, kenyeret meg véletlenül se süssünk, viszont barátainknak készíthetünk komatálat. Ilyenkor kell megenni a ház előtt az ősszel a verembe tett gesztenyét, vagy vágjunk húsvéti bárányt, esetleg együnk édestésztát, hogy sárga legyen a kender.
A pünkösdi harmat leviszi a szeplőt, de ha kelésünk van, menjünk ki a rétre meztelenül rozsharmatot gyűjteni.

(A kép innen, mi meg innen okosodtunk.)

Maradunk még mindig a zöldség vonalon, már csak azért is, mert ma jön látogatóba Zseni anyja, ami azt jelenti, hogy most három napon át megerőltetett borivással és hajnali szalonnázással, kolbászolással ünnepeljük a pünkösdöt.

A bécsi zöldség zenekar, vagyis a The Vegetable Orchestra elsőre tűnik csak viccesnek, aztán a második percnél már kezdi komolyan venni őket az ember. Persze hatásvadász, és persze figyelemfelkeltő, ha valaki nyers zöldségekből készít hangszereket, aztán ebből összehoz egy komplett zenekart, ami beat, free jazz, noise, világzenét játszik a koncertjein 1998 óta. A recept viszont működik, mert gyakorlatilag semmivel sem elborultabbak, mint akármelyik underground együttes a placcon. Répára fel.

Amire szükséged lesz

• 3 arasznyi sárgarépa, ha kisebbek, akkor nyilván több
• 2 fehérrépa (már tudjuk, hogy petrezselyemgyökér)
• 1 fej vöröshagyma
• 4 gerezd fokhagyma
• 1 marék friss petrezselyem
• só, pirospaprika
• 1 paradicsom
• 1 bögre zöldborsó
• 1 kisebb zeller

Upgrade

• csirke comb/szárny, farhát, húsleves
• liszt
• tojás

Magunk örömére tehát

• Vegyük a zöldségeket. Répáinkat, zellerünket mossuk, vékonyan hámozzuk, szeleteljük karikára. Zsenge borsószemeinket fejtsük ki a héjából.
• Lábasba kis zsír, esetleg olaj, pároljuk meg benne a hagyma felét (persze előbb vágjuk apróra), pirospaprika, vigyázzunk ne keseredjen meg.
• Öntsük fel vízzel, mehetne a zöldségek, a hagyma fele (amit nem vágtunk fel, ugye?), paradicsom, fokhagyma, só, aztán gyújtsunk alá.
• Lassú tűzön gondozzuk, jó negyed óra alatt megpuhulnak a zöldségek. De tíz perc után mi már borítsuk bele a borsót, ha megpuhult, kapcsoljuk le a hőt, szeleteljük a levesbe a petrezselyem zöldjét, és fedjük le, hagyjuk kicsit pihenni.

Upgrade

• Azért nagyon friss, lágy is az alapverzió, és két dologgal nem árt még megdolgozni a nagyobb hatás kedvéért.
• Egy részt készíthetünk mellé galuskát, tehát egy tojást felverünk, kis só bele, petrezselyemzöld, és annyi liszt, hogy egy nokedlis masszát kapjunk. Ezt lehet kanállal kimérni, beletenni apránként a forrongó levesbe.
• Aztán, nem árt, ha van gyöngébb húslevesünk lefagyasztva, ilyenkor ez legyen a lé, vagy legalábbis keverjük hozzá. Ha nincs, akkor csirke combot, szárnyat vegyünk, forraljuk fel, habot merjük le, és főzzük meg, ha már megpuhult, akkor mehetnek a zöldségek is mellé.

A képért Pásti kislajos Nórát kell szeretni, nézegetni, rendelni.

Kint a kertben, rokonnál, mamánál nagyjából most ért be (piacon korábban) az első adag idei zöldségesség, de legalábbis annyi borsó, hagyma, sárgarépa, fehérrépa és főként friss „zöldségzöldje” (petrezselyemzöld), hogy egy tisztességes tavaszi zöldséglevest össze lehet rakni így nyár elején.

Nem leszek nagy antidohányos, mert egy hete nem gyújtottam rá, de azért az ízek elég durván intenzívek és kifinomultak lesznek, próbálok ezekre az élményekre koncentrálni a dührohamok helyett. Zseni meg valami makacs torokszarral küzd már két hete, szóval a kényszerű és nem annyira hatékony antibiotikum kúrára most rá akarunk tenni egy lapáttal, ha már visszatérve vidékről még földes zöldségekkel van tele a táska.

Azzal ugye mindenki tisztában van (már aki evett ilyet), hogy a legfurmányosabb zöldségleves csakis friss, és lehetőleg még zsengén leszedett zöldborsóból készíthető. A borsófélék amúgy a legrégebbi termesztett növények, de a zöld fajta viszonylag későn, a késő középkorban terjedt el, mert a: szinte mindenhol megtermett, b: jól lehetett tárolni, c: tele volt tápanyaggal, jobban mint a krumpli. Aki pucolt a nagyanyja mellett borsót, az tudja, hogy a szemek nem szétgurulnak, hanem megeszik őket, és maga is elrágta néha a héját. A borsó török szó, angolul pea, és van black eyed peas nevű fajtája. Termesztéséről hasznos tanácsokat itt kaphatunk.

Főzés előtt viszont vallásossal sikerült megnyírni az udvart ellepő és mutánsosodott fügefát. Ahhoz képest csak egy ág csapott fejbe, némi forgács került a szemembe, de végül is meg nem vágtuk magunkat. A lényeg a következő: a hely, ahol élünk, egy meglehetősen szép udvarra néz. Az udvaron fehéreperfa, fügefa, smaragdzöld fű, egy békebeli hangulatú balatoni nyaralót idéző oszlopos terasz (ami azért elég kemény itt a város közepén). A gond csak annyi, hogy mindez a szomszédé, hozzánk csak egy kábé fél méter széles járda szolgalmi joga tartozik, tehát előbbieket nekünk csak nézni lehet. Ez sem gond, ha nem figyelmeztetnének erre folyton.

Amennyire kiskoromban kivert a víz, ha anyám meghintette vele a krumplit, vagy a levest, annyira ragaszkodom most a petrezselyem zöldhöz. (Bármire.) Szóval most ültettem, a bolti nem működött, nagyanyám viszont rakott el magot tavalyról, na azok nagyon és egyfolytában nőnek. Olyan, hogy fehérrépa nincsen, viszont amit annak hívunk, az a gyökérpetrezselyem gyökere. A levélpetrezselymeknek értelemszerűen nem nő répája. Szárát, levelét ne főzzük, mert az illata, meg a vitamintartalma is elmegy. Hogy még tovább bonyolítsuk a helyzetet, a pasztinákot is fehérrépának hívják, na ez már rokona a sárgának, csak kicsit édesebb a petrezselyem gyökerénél. Meg nagyobb.

Amikor beköltöztünk, még örültünk is neki, gondoltuk mindent a szemnek alapon is jobb, mint egy sima tűzfal. Meg bíztunk abban, majd csak kinyitja az ember a száját, és simán beleseik az eper, a füge, lesz lekvár, meg pite. Az eperfa azonban túl magasra nőtt, elérhetetlen messzeségben van a termés. A füge meg szétburjánzott, és igaz, hogy roskadásig tele van terméssel, de nincs gondozva, s ezért képtelen beérni. Leesik még szivacsosan, tök zölden, felhasználhatatlanul, és csak rohad, rálóg az ablakra, tetőre. Levágni nem hajlandó, s eddig mereven elzárkózott attól is, hogy mi elvégezzük a piszkost, de most egy gyenge pillanatában sikerült nyomást gyakorolni rá, és szarrá nyírtuk a fáját. Mondjuk most legalább lesz rajta normális füge.  Végül is az egész a szomszéd dolga lenne, de szerinte a „szomszéd fájának nem csak a gyümölcsét kell élvezni, de a munkáit is elvégezni”.

A Gibraltárról kőhajításra lévő Petrezselyem-sziget ura néhány kecske, a terület a senki földje. Nemrég, 2002-ben Marokkó inváziós erőivel megszállta (az Arab Liga lelki támogatásával), amit Spanyolország (és az EU) nem nézett jó szemmel. A hamar nemzetközivé duzzadó konfliktus a Romeo-Sierra hadművelettel ért véget, amikor a megszállást követő hetedik napon elgyepálták a marokkói katonákat. (Lövés nélkül.) Nincs 15 hektár, és mit ad isten, vadpetrezselyem tenyészik rajta.

A lényeg viszont a zöldségleves, friss hegyi forrás vízéből, a kirobbanni készülő élet energiájával teli zöldségekkel, kis főzés, de nem sok, csak só, minden más fűszer most felejtős, evés közben pedig tényleg érzed, ahogy kanalazod, hogy megy beléd a vitamin meg a jóság. Fügét meg egyetek augusztusban, ha már szottyos. Recept meg holnap.

(Okosodtunk innen és innen, az első kép innen, a második pedig innen, ahol ráadásul még van egy csomó kép a témára.)

Tudom, hogy régi, de olyan szép ziccer, és különben is, ezzel a képszóviccel kívánunk jóutat Tamás barátunknak (nagyon kedveli az ilyet), aki ma indul a wafflek, a marhafaggyúban sült krumplik és az ezer véres hurkák országába.

Az egy betű felcserélésével készült szóvicc nem mai csirke, de azt azért el kell ismerni, hogy a kínálkozó lehetőség sokáig nem is maradhatott kihasználatlanul. A belgák azontúl, hogy elfogadták Hercule Poirot honfitársuknak, és hozzájárultak az ifjú Indiana Jones kalandjainak színesedéséhez, sok mindent nem tettek hozzá a világkultúrához. Viszont azért a belga (francia, holland) konyha elkönyvelhet némi elismerést, többek között a waffle (aka gofri, wafel, wafre) miatt.

Pedig utóbbit már a középkori Angliában is sütötték, legalábbis az eljárás, vagyis tésztát a két forró fémlap közé, a 14. században is ismeretes volt. Formája, mérete és a tetejére öntött cucctól függően megkülönböztetjük több fajtáját (szögletes vagy kerek, lapos és lyuka, eperrel, csokival, porcukorral, mézzel, banánnal, tejszínhabbal, stb.). Ha mondjuk Brüsszelben jártok, vegyétek az átalakított, átfestett terrorista-transzporterekből.

A Luftwaffe Németország hadseregének légierője, ami a II. Világháború idején, Hermann Göring vezetése alatt szétbombázta például Angliát.

 (A kép innen van.)

A pénteki bazár mindig egy esemény a mahellében, (kb. alkerület, de ez itt Isztambulban nem egyszerű kérdés), ahol lakom. Péntekenként 6-7 utca teljes hosszában bazárrá változik, és reggeltől estéig megy a „buyurun!”. A boltok és házak elé asztalokat helyeznek el, föléjük vásznakat feszítenek ki, pakolják az árut, és már be is indul az üzlet. Lusta lakók az ablakon kihajolva is alkudozhatnak és vásárolhatnak.

Gyakorlatilag minden lehet kapni az esküvői kistáskától kezdve a lehető leghamisítottabb Dior-rúzsokon át a friss zöldségekig. Remek, koppintott Zara és TopShop (az árusok csak shopshop-nak mondják az egyszerűség kedvéért) felsőket szereztem már be a kedvenc árusomtól. A legjobb helyeket úgy lehet felismerni a bazárban, hogy előttük sok-sok török asszony tolong, egymást lökdösve túrják az áruhalmokat és kiabálva kérdezik az árakat.
Itt farkastörvények uralkodnak. Nem szabad megvárni, amíg az árus felveszi veled a szemkontaktust, vagy megkérdezi, hogy mit szeretnél. Ha nem vagy elég rámenős, akkor négy-öt török már be is ugrott eléd a sorba, és épp a pénztárcájukat teszik el a vásárlás után. Ha pedig neadjisten megpróbálnának átrántani a palánkon az apróval vagy rossz áruval (hát istenem, a legjobb helyeken is megesik), akkor hangosan felelősségre kell vonni a tettest. Elvárják, mint az alkudozást.

Szóval bevásároltam friss török zöldségekből és gyümölcsökből (körülbelül 3 liráért összesen), és úgy éreztem, eljött az ideje egy jó kis egytálétel összerakásának ideje, török inspirációkkal. A helyi neve bulgur pilavı.

A hozzávalók pilavlık bulgur (rizs nagyságú, és nem összekeverendő a köftelik bulgurral, ami sokkal apróbb szemű), hagyma, paradicsom, zöldpaprika (mármint a csípős). A felvágott hagymát egy kicsit meg kell futtatni olajon, hozzáadni a felkockázott paradicsomot, esetleg paradicsompürét is, majd mehet bele a felkarikázott zöldpaprika és végül a bulgur. Néhány perc után fel kell önteni forró vízzel vagy alaplével, és várni, amíg megpuhulnak a szemek. Sót, borsot, zöldhagymát, egyéb fűszereket is használhatunk. Végül sok-sok friss petrezselyemmel a tetején kell tálalni, és az a minimum, hogy ayrant iszunk hozzá.

Utóirat: nemsokára parlamenti választások (június 12-én), úgyhogy minden utcasarok tobzódik a pártok választási kampányainak színeiben-hangjaiban. A legfőbb ütőkártya a pártok kezében az úgynevezett választási autó, amely megy-megy körbe-körbe a mahallében (meg még a legutolsó kelet-török faluban is) és nonstop üvölt belőle felváltva a párt jelölje által felmondott kampányszöveg és a zene.

Inside joke: a CHP autóiból lelkesítő modern török pop, az MHP-ból török népzene, az AKP-ból vegyesen mindkettő. Emellett cserepes növényekkel (LOL), kitűzőkkel, prospektusokkal próbálják megnyerni a választók szívét. Az Economist is megírja a magáét a választásokról, de az érdeklődők kezeljék fenntartásokkal az ott elhangzottakat.

A szövegekért és képekért leblebit terheli a felelősség. A bulgur pilavi-s kép Ozlem blogjáról van.

Az asztalra kerülő borok meghatározó része maximum egy óra alatt kiürül a palackból. Nem kell nagy statisztikai összeírás, hogy ezt a következtetést le tudjuk vonni, nézzünk csak körül ismerőseink között, vagy éppen otthon a családban. Aztán van egy elvakult réteg is, ők akár hetekig is képesek egy-egy palack borral szüttyögni, és nem azért, mert a spájzban felejtették.

Én valahol a kettő között foglalok állást, mert azt azért senki nem tagadhatja le, hogy az esetek nagy részében komoly átalakuláson mehet át egy-egy palack bor a levegő jótékony hatásának köszönhetően (de azért túlzásokba ne essünk, még oxidálódik). A legnagyszerűbb, mikor megveszünk egy bort, szépen kibontjuk, és megisszuk a társasággal az egész palackot (szerencsére esetünkben ilyen alkalomból akad a legtöbb). És nem kell tartogatni, nincsen semmi hibája, az első percektől kezdve marhára ízlik. (Állítólag ezért készül ez a nemes ital, hogy örömet okozzon, akkor és ott.)

Friss, reduktív borok és rozék általában így járnak. Aztán jön az érzékenyebb kategória, ezek a borok már nagyon is igénylik a levegőztetést, és ha a nyitás után egyszerre nem nyújtanak maradandó élményt, adjunk nekik időt, hogy levegőt vehessenek. Mert képzeljük csak magunkat a bor helyébe: be vagyunk zárva egy szobába, ahol képtelenek vagyunk mozogni, és csak egy igazán pici résen keresztül jutunk levegőhöz. Aztán hirtelen kidobnak minket egy fennsíkra, és dől a tüdőnkbe a friss levegő. Talán mi sem futnánk le azonnal a maratonit.

Én, ha tehetem, a vöröseket mindig kinyitom másfél-két órával az alkalom előtt, abból baj nem lehet (az igazi nagy öregeknél a dekantálás az igazi, így tudnak elég levegővel érintkezni). A kadarka például jellemzően nagyot tud változni ilyen esetben, de az idősebb fehérekre ugyanúgy igaz lehet ez. Szabályok és kőbe vésett törvények nincsenek, adjunk egy esélyt minden bornak. És ha még akkor sem javul, akkor mehet a lefolyóba vagy sütéshez-főzéshez. Nekünk is volt szerencsénk már ilyen italokhoz, ez van.

Nálam általában jó pár palack megbontva vár a sorára, így nem esik nehezemre várni akár három napot (vagy még többet) is. Azonban ha egy bor maximum egy napnyi szellőzés után sem áll össze, akkor azzal felesleges vesződni, és nem is gondolnám, hogy egy átlagos borfogyasztó megtenné ezt. Kivétel erősíti a szabályt, hétvégén a második esetre sikerült egy kitűnő ellenpéldát találnom.

A Tokaj Kikelet 2009-es Lónyai Hárslevelűje nem igazán nyűgözött le az első napon. Végig volt az illatában valami zavaró, fedett is volt, meg olyan érzetet keltett, mintha valamilyen illathiba beragadt volna a borban, és utólag lett volna kikezelve. Pedig szép virágos illata volt emellett. Ízben nem volt vele különösebb gond, szép savak és virágos jegyek megint, kerek, de zárkózott volt a bor. Nem ezt várom egy 3200 forintos bortól, sokkal többet.

Aztán másnap ebéd után újabb próba, és végre egy nagy sóhaj, igen, ez az, amit kerestem! Az illat teljesen tiszta, a virágos jegyek megmaradtak, és érezni mézességet és egy pici hűvösséget mellettük. Nagyon kedves, megnyerő, pontosan, mint a készítői, Berecz Stéphanie és Zsolt. Ízekben gazdag, vibrál és savai nagyon el vannak találva (kilencből nagy szó ez, gyanakszom a többszöri szüretre). Gyümölcsei érettek és gömbölyűek, pici mézzel nyakon öntve. Tartalmas, izgalmas és jól esik inni. A második nap el is fogyott gond nélkül, a hőfokra viszont figyeljünk, mert a 13 és feles alkohol hamar elkezd fűteni. Tarcalról jön, lösztalajról, nem a tipikus tokaji vonalat követi, könnyedebb hárs-stílus, mint a vulkánszelídítőké, de ennek is megvan a létjogosultsága, ez nem lehet kérdéses.

Három palack, már most nagyon egyben van, bontsuk bátran.

(A képkocka innen van, Bodzsár Márk Levegőt venni című rövidfilmjéből. A fura dekantálót meg Etienne Meneau tervezte.)

Tegnapelőtt életemben először rosszul ütöttem be a PIN-kódot a telefonomba (háromszor is), nyilván letiltott. Mivel a PUK-kód megőrzését sohasem éreztem fontosnak, mehettem a shopba, hogy felszabadítsák az áramköröket. Ha már ott voltam, rábeszéltettem magam egy új készülékre, amit elhoztam úgy, hogy az akkuját nem adták oda. De legalább megtanultam kivit pucolni.

Velem ellentétben Zseni nagyon szereti a kivit, de azt már kevésbé, ha valaki duplavével (W) írja. Pedig régen nem is volt vé a nevében, mert a kicsi szőrös és zöld gyümölcsöt Kínában jangtao-nak hívták, mindenhol másol meg kínai egresnek. Maradt is volna ez így, de akkor már új-zélandi termelők szállították a világnak, akik előbb melonette-nek (dinnyécske) keresztelték. A hatvanas évekre aztán átálltak a kiwigyümölcsre, lévén nemzetük jelképe a gyümölcsre annyira hasonlító kivimadár, sőt őket is így, kivinek hívják a hátuk mögött, és persze szemtől-szemben. A kivi amúgy durván egészséges, még szép.

A Maroon 5-nak van egy Kiwi-számuk, ami legalább annyira jó, mint hogy a magyar Kiwi alig élt két évet.

(A kép innen van, de van egy ilyen változata is, csak az annyira nem jó.)

Hozzávalók

• 1 egész kacsa (fiatal)
• fűszernek: só, bors, szójaszósz, (két db) babérlevél,(két szál) rozmaring, (két szál)kakukkfű
• 6 db felkarikázott burgonya
• 20 dkg felkockázott füstölt szalonna
• 2 db sárgarépa, egy csokor újhagyma, egy fej felaprított lilahagyma (egyéb idényzöldségek is mehetnek bele még, cukkíni, némi spenótlevél, paradicsom etc.)
• 1,5 l barnasör
• 5 dkg vaj

GodardRamsay így készíti

• Egy kacsatestet felnegyedelünk, majd durva borssal, durva tengeri sóval meghintjük és 2-3 evőkanálnyi édes szójaszósszal megfürdetjük.
• Az előre kivajazott tepsi alját kibéleljük a felkarikázott burgonyával, majd elhelyezzük benne a két rozmaringszálat, babérlevelet és a kakukkfüvet, illetve sózzuk, borsozzuk.
• Ezután a kacsarészeket fektetjük rá, majd rászórjuk, arányosan a szalonnát, a hagymákat és a felszelt répát.
• Ha mindezt megcselekedtük, zsindelyszerűen lefedjük a maradék burgonyával, s meglocsoljuk kb. az adott mennyiségű sör felével.
• 150 Celsius fokra előmelegített sütőbe rakjuk, lefedjük, s hagyjuk 2 órán át párolódni. Majd levesszük róla a fedőt, meglocsoljuk még a maradék sörrel, s kb. 30 percig, de legalább míg a burgonyák be nem barnulnak, hagyjuk még sülni (kemencében az eljárás ugyan ez, ám az ízek sokkal pikánsabbá válnak).

(Az ötlet az övék, innen van a kép is.)