Ami feltétlen kell hozzá

• 5 literes dunsztos üveg
• uborka, ami ebbe belefér (kb 3 kg)
• 2 karély (rendes, kovászos) kenyér
• 2 evőkanál só
• 1 csokor kapor
• víz felöntéshez
• 2 gerezd fokhagyma

Mezőgyánon így készítik

• A dunsztos üveget jól és alaposan elmossuk, megszárítjuk.
• Telerakjuk a megmosott, két oldalán kissé bevágott uborkákkal.
• Beledobjuk a két gerezd fokhagymát, néhány szem borsot és a sót. Az uborkák mellé betömködjük a kaprot.
• Az egész tetejére rátesszük a 2 karély kenyér belét, egy kistányért ráfordítunk az üvegre, és kitesszük három napra a napsütésbe.
• Forrás utána hűtőben tároljuk, majd fogyasszuk bátran minden étkezéshez, akár magában is.
• Próbálkozhatunk még a kapor mellett tormával is, ha trükközni akarunk, tegyünk egy kis cukrot is a lébe.

(A kép innen.)

Felnyitom a műanyagdoboz tetejét, és az a jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető illat szabadul ki, amit az agy csak egy dologhoz tud csatolni: kovászos uborka. Rávetem magam, nekilátok, folyik a lé végig a kezemen, aztán az első roppanásnál már úgy érzem, mennyben vagyok, le petit mort, ahogy az íz és állag betölti a gondolataimat. Ez a nyár legnagyobb ajándéka: a kovászos uborka.

A kovászos uborka titka a tejsavas erjesztés, mely egy tartósítási eljárás. A kovászolás során a meleg (napfény), a víz kapcsolatba lép a cukorral (lásd szénhidrát), és forrni, gyöngyözni, mocorogni kezd. A baktériumok megeszik a cukrot, és tejsavvá alakítják, közben hőt termelnek, amit később újra felhasználnak. A folyamat által a lötyi savas lesz, így a romlásért felelős kis élőlények elpusztulnak.

Tavaly ilyenkor, amikor a blog még csak néhány elvetemült fickó gondolatfoszlánya volt csupán, én már próbálkoztam egyszer a kovászos uborka elkészítésével. Csúfos kudarc lett a vége. Visszagondolva és megvizsgálva a lelkiismeretemet a hozzávalókkal semmi baj nem volt. A projekt a napsütéses órák számán és a türelmemen csúszott el. Egyikből sem volt elég.

A kovászos uborkához tehát kell egy barátnő, lehetőleg vidéki. Legyenek neki nagyszülei, akik imádják az unokájukat és annak választottját, és rendszeres időközönként több kiló háztájival látják el őket.

Egy régi kapcsolatom hosszabbra nyúlásában nem játszott elhanyagolható szerepet az, hogy a lány apja valami istent nem félő embertől vette a kovászos uborkát. Se előtte, se azóta nem ettem annyira tökéletes kovászost, pedig büdös volt, mint a záptojás, nem vicc. De ez a büdösség ízben valami olyan pluszt adott a roppanós, telt ízek mellé, hogy hajnalban nem egyszer lopóztam ki megdézsmálni az öreg készletét.

whollosi

És mikor ilyen pakkot kap egy férfi, a világ megszűnik számára (Marshall megvan a How i meet your mother?-ből). A színhúsok, kolbászok, a cékla, hagyma, az eperlekvár, a kacsasült és a mamasütik kizárják az utca zaját, az ember a látványtól jóllakik. Csókot hintek kedvesem orcájára, de nem hallom miket mesél, hiszen elvette az eszem a bőség. Nehéz a választás, de hat után figyelünk az alakunkra, marad a kolbász, kenyér, kovászos uborka hármasa.

Holnap az ősök tiszteletének jeléül egy hagyományos alföldi kovászos uborka recepttel jelentkezünk. Ami egyáltalán nem biztos, hogy különbözik bármilyen más kovászos uborka recepttől.

(Az első kép a vallásosé, a második egy pólóról van.)

Nem véletlenül hallgatunk mostanában arról, hogy hol tart a kis házi kertészeteink fejlődése. Lehetőségeinkhez és tudásainkhoz mérten bőszen kertészkedünk, de hát ki gondolta volna, hogy ez nem mindig elég egy növény egészséges fejlődéséhez.

Vallásosnál a három paradicsompalántából kettő szépen terebélyesedik, és az egyiken néhány hete megjelent első termés szép komótosan növekszik, zabálja a földet. A koktélparadicsom  átesett egy drasztikus csonkításon, hiszen olyan magasra nőtt, mint a hórihorgas szomszéd, de termést ezután sem hoz. (Jelzem, próbára tesz minket a természet, hiszen a metszés után sem hagy alább a növekedés, csupán az irány változott meg.)

Az ablakban nevelt citromfűvel kapcsolatos népi hiedelem működni látszik, távol tartja ugyanis a vérszívó dögöket. (Vagy csak azért nincs a lakásban szúnyog, mert idén nem tudtak olyan mennyiségben kitenyészni.)

Vallásos magról nevelt növényei, a rukkola és a paradicsom az ígéretes nyitás ellenére mind kipusztultak, a kezdeti lelkesedés mára csúfos hanyatlásba csapott át. (Okolható a gazda hanyagsága.) Kivéve a láda egyik fele, ahol szépen erősödnek a paradicsomok. A lestyánnal meg az lett, amiért ültette: elfőzte mind.

Whollosi tudja, hogy azért növekedik olyan szépen Vallásos paradicsoma, mert egész nap természetes fény éri őket, ellentétben az ő növényeivel, akik a közelmúltig egy óriási fügefa, és egy még nagyobb eperfa árnyékában voltak kénytelenek senyvedni. Nála egy paradicsompalánta hozott termés, a többit ugye a rohadt nyúl annyira megrágta, hogy nem igazán mutatkoznak jelei a felépülésnek.

Az articsóka szépen növekedett, aztán gyaníthatóan a túl sok nedvesség kivégezte. A levendula és a lestyán viszont igyekszik megkapaszkodni, ahogy a petrezselyem is, utóbbit nem is kell félteni. Az öreg rozmaring egy kiadós sültezés után új erőre és hajtásokra kapott, sőt a menta is szép új leveleket hajtott.

Némi összefoglalás: nagy tér, kevés mag, visszafogott locsolás és több sok napfény tutira nem ártott volna. Nem baj, tanulunk, legközelebb jobbak leszünk, próbálunk lesni Zsenitől, aki bármit csinálhat, virulnak az aloe vera növényei.

Nem vagyok túlzottan vörösboros ember, magamtól sokkal gyakrabban nyúlok egy finom fehérhez, ez bizonyos. Egyszerűen sokszor nem esik jól a vörös, túl sok, tanninos, nehézkes és vaskos. Ha viszont könnyed vöröset iszom, egyszerre az jut eszembe, hogy ennyi erővel egy hasonló kategóriájú fehéret is bonthattam volna. Ritkán fogy el egy egész palack vörös bor nálam csak úgy, mert jól esik és csúszik.

Persze van kivételem, hogy jó erős legyen a szabály. A kadarkát mindig egy külön kategóriaként kezeltem, nem sorolom a vörösek közé (meg persze a fehérekhez sem). A kadarka valami olyan misztikus, egyedi dolgot képes nyújtani, amire egyik másik (vörös)bor sem képes. Itt van mindjárt az eredete: van sok teória, sok önjelölt megmondó ember, hogy honnan is jött fajta és melyik évszázadban. A jó válasz az, hogy nem tudjuk a választ. Tőlünk délebbről meg keletebbről jött, ez biztos. Hogy az oszmánok balkáni hódítása előtt is volt-e már nálunk, vagy csak utánuk, nem tudjuk száz százalékosan bebizonyítani.

Az viszont biztos, hogy nem nagyon találunk olyan vidéket hazánkban, ahol ne lett volna nagy hagyománya a kadarkának, sillerként és vörösborként egyaránt. Sok volt belőle és sokat is ittak belőle. 1955-ben még 55249 hektáron termeltek kadarkát, 2009-re ez a szám 6660 hektárra esett vissza. Sajnos. A legtöbb ültetvényen P.9-es klónt találunk ma, ezt Németh Márton szelektálta ki Pécsett, az 1950-es években. Fűszeres kadarka a becsületes neve, a mai borfogyasztók nagy része (én is) ezen nőtt fel, ezt ismeri kadarkaként. Szekszárdon 2001 óta zajlik egy klónszelekciós kísérlet, öreg ültetvények kadarka klónjai közül próbálják megtalálni a legkitűnőbbeket. Iván-völgyben folyik a kísérlet, az aktuális borunk is onnan érkezett a poharamba.

Sebestyén Csaba 2009-es Iván-völgyi Kadarkája egy válogatott, öreg tőkékről (a címke azt írja, hogy a nagyapáink korából) szüretelt anyag. Csaba alap kilences kadarkája szép ital, a hét bármely napjára ajánlható, itt is szerették. Az Iván-völgyi meg egy igazán különleges kadarka. Először is adjunk neki levegőt, én két órával kóstolás előtt megnyitottam, és nagy volt a változás, érdemes türelmesnek lenni.

A kadarkákat én le is hűtöm picit, (saját tapasztalat alapján) általában 15 fok környékén muzsikálnak a legszebben. A klasszikus rubin pirosas szín megvan, tipikus kadar. Beleszippantva a pohárba már árulkodik magáról, nem a megszokott illatok és nem a megszokott intenzitással. Mély és széles az illat, sok fűszer meg sok bogyós gyümölcs. Fasza húspácra emlékeztet legjobb pillanataiban, szegfűszeg, bors meg egy kis fahéj. Közvetlen a bontás után soknak tűnhet a tannin, de levegőn szépen alakul, a megszokottnál azért így is több a cser, de egyáltalán nem bánt, sűrű szövésű a szerkezete, elbírja simán. Tizenkettőfél az alkohol, pont jó, csúszik is, mint a veszedelem.

A gyomorban viszont egészen szétterül, mindent betölt, egészen jóllaktam vele. Tanninok mellet szépek a savai is, ízében sokkal inkább a gyümölcs dominál, kevesebb a fűszeres íz (lecsengésben meg sok). Nagy a test, de nem rusztikus, nem nehézkes, inkább mondanám jó ívásúnak. Izgalmas, egyedi és más, mint a legtöbb kadar. De mindenképpen finom és tartalmas. Másik felem alig bírta kitépni a kezemből a poharat, hogy maradjon neki is a borból, mert tényleg jóllakat, igyuk bátran vacsorára (is). Lecsúszott egy este alatt, a jó kadarka nálam mindig így jár.

A honlap szerint 3300 forint, Bortársaságnál biztosan beszerezhető. Erőteljes három és fél palack, ha kicsit még pihen palackban és egészen lekerekedik, sima négy palack lesz ebből.

(Az első kép innen, a többit kedves borivónk lőtte.)

Tegnap meghívtak minket a TOP25-re, úgyhogy egész nap Pécsett voltunk, és kóstoltuk a legjobb borokat a környékről, ismerkedtünk eddig ismeretlen borászatokkal, és hát tényleg, nagyon hálásak vagyunk érte.

Találtunk végre egy normális villányi portugiesert, az utóbbi időben ez nagy szó. Közben szavakban megváltottuk a világot, filozofálgattunk egy sort, hazaindulás előtt meg begyűjtöttünk két pofont a sétálóutcán.

(A kép innen.)

Tudom, hogy nem új, meg szakállas is talán, de ezzel a szóviccel akarjuk köszönteni a nekünk jó sok sört vásároló hazatérő Tamás barátunkat.

Bánki, vagyis eredetileg Lőwinger Donát az egyik legismertebb magyar mérnök és feltaláló. Olyannyira, hogy nincs város, ahol ne lenne szakközép elnevezve róla. Szabadalmaztatta a porlasztót, a Bánki-motort (amit végül a dízelmotor üt ki a nyeregből), vízerőműveket épített, szabadidejében a Pallas nagylexikonba írogatott.

A William Rosenberg által alapított Dunkin’ Donuts az egyik leghatékonyabb közvetítője az amerikai gyorséttermi étkezésnek (a többiek mellett), mára majd tízezer üzlet van a franchise rendszerben. (A sztori a szokásos, ez az álom 1000 meg 1500 dollárból indult.) A szép, már-már műanyagszerű, mázos fánkokat mindenki ismeri, legalábbis az amerikai filmekből, ahol nincsen rendőr fánk nélkül, de Dexternek sem sikerült volna olyan jól az álcázás, ha nem ezzel nyitotta volna a reggeleket. A cukros csodákat egy ideig lehetett Budapesten is venni, persze aztán kivonultak az országból. (Nem olyan ciki ez, mert az izraeli, olasz, ír, brazil, japán vagy éppen holland piac sem bizonyult elég jónak. Kesergők a fácsén is kiélhetik magukat). Mindenesetre a Dunkin’ Donuts rászolgált a Fast Food Mafia tagságra, nagyon durván együtt működik egy csomó másik lánccal.

(Hát nagyon szégyelljük magunkat, de egyszerűen elvesztettük/nem jegyeztük fel, honnan a kép. Az ismeretlen (remélem itt jelentkező) szerzőre azért szeretettel gondolunk.)

A korai fajtákról le is késtünk, de annyira azért nem: a június csakis a cseresznye hónapja, 30 nap alatt kell fosásig zabálnunk magunkat.

 A cseresznye az egyik legszebben virágzó fa, a halványrózsaszínbe boruló népszerűbb japán filmek ugye mindenkinek megvannak? (Ott külön ünnep van az éves virágba borulás megnézésére.) Mert nem csak nálunk fordul elő, van belőle Amerikában és Ázsiában is a mérsékelt égövben. A mi fajtánk elvileg Kis-Ázsiából terjedt el a római katonák tevékenységének köszönhetően, bármely nyelvű elnevezésének őse görög szó. A világon a legtöbb cseresznyét amúgy a török termelik, s bár közeli rokon a meggyel, egymást nem tudják megtermékenyíteni.

A Cherry Cherry Lady-t remélem mindenki szereti,és higyjétek el, attól sem lesz semmi bajotok, ha ismeritek a Cherry Poppin' Daddies-t. Cherry Hill egy new jersey-i kerület, van viszont Cherry nevű megye a csodálatos Nebraskába. Székhelye Valentine, gondoltátok volna?

(A kép egyébként innen van, Cherry Girl van rajta, aki egy MTV kampány főszereplője. Amit Johnny Hardstaff rendezett, és megtekinthető itt. Itt okosodtunk.)

Gyakorló pedagógusként bátran állíthatom, hogy legtöbb kollégámhoz hasonlóan a dolgok egyszerű végét próbálom általában megfogni. Nincs ez másként és főképp igaz ez az osztálykirándulásra.

Nem a kötelező alól húzom ki magam, hanem úgy intézem a dolgomat, hogy a legkisebb energia befektetésével a legnagyobb hatást tudjam elérni. Tehát nagy élményt a gyereknek, de én ne szakadjak bele.

Idén például mellőzni akartam a bérelt buszt, még élénken bennem él a nagy rohamban elfogyasztott kólától meg csipsztől, alig kéttucat kilométer megtétele után beindult lánchányás emléke. Persze az iskola nyújtotta biztonságos övezetet kénytelenek vagyunk elhagyni, ez már önmagában is veszélyes, hiszen odabent sok szem lát mindent, a kerítésen kívül viszont ott a vadon, ahol bármi megeshet. (Akinek van gyerek tudja, szorozza csak fel az osztálylétszámmal.)

Gyerekkorom legkedvesebb kirándulásait felidézve lebeszéltem a srácokat a strandolásról, és inkább egy tóparti szalonnasütéses, focizós mókát szerveztem le. Kistérségi iskolába járok ki tanítani, nagy utazások nehezen jönnének össze, viszont ilyenkor sárgulnak az irigységtől a városi iskolák, hogy köpésre van az intézménytől horgásztó meg a zöldterület tűzrakóval. Aztán költséghatékony is, mert nem nagy összeg a krumpli meg a hagyma és a zöldség, ráadásul a szülők szívesebben adakozzák az amúgy első osztályú, házi füstölt árut pénz helyett.

Azért némi szájhúzással meg kellett küzdenem, a(z alkohol nélküli) szalonnasütésben sok attrakció nincsen, főleg nem a mai gyerekeknek. Nem is részletezném az eseményt, de jó néhány tanulsággal szolgált nekem a dolog:

• Hiába figyelsz, egy gyerek hazaindulás előtt biztos beleesik a tóba.
• A tűzrakás ma már kevés gyereket és nagyon kevés ideig köt csak le.
• A mai gyerekek nem szeretnek túl sok erőfeszítést tenni azért, hogy végül ehessenek. (Mondjuk mit várjon el az ember, de erre még később visszatérek.)
• Felejthetetlen emlék és emberibbé teszi az egyszeri pedagógust, ha focizás közben berúgja a gyerekek labdáját a tóba, miután százszor elmondta, hogy erre az egyre aztán nagyon figyeljenek.

Az életfogytig tanulás jegyében pedig megint okosodtam, mert

• a gyerekek elmondták, hogy ők „bombát” szoktak szalonnasütéskor készíteni, mely alufóliába csomagolt, apróra vágott krumplit, paradicsomot, felkockázott szalonnát és felkarikázott hagymát takar. Ha elég türelmesek vagyunk, és jól is csomagolunk, barom izgalmas kaját készíthetünk.
• kiderült, hogy a nyárskészítés és tűzdelés marha unalmas (nem tudom mit élveztem ezen gyerekként).
• friss kenyérre zsírt csepegtetni, a hamus-füstös szalonna, a parázsban sült hagyma, krumpli egyszerűen megunhatatlan.

Tehát nem kell tanárnak lenni, csak szeressük a természetet, keressünk kiépített tűzrakóhelyet, és irány a szabadba sütögetni. Csak ne égessük le az erdőt.

(Az első kép innen, a másik Rákoczifalva képemlékei közül van, és egy vidám, 1942-es szalonnasütést ábrázol.)

Vagyis Délkelet-Törökország. Messze-messze az isztambuli metropolisztól, a külföldi turistáktól hemzsegő antalyai nyaralóparadicsomtól az ország délkeleti felén fekszik a (ténylegesen és átvitt értelemben is Törökország) legforróbb területe, Kurdisztán. Ez persze nem a hivatalos neve, de mivel itt él az ország kb 15 milliónyi kurd népességének nagy része, ezért nem túlzó az elnevezés. Sőt, a szíriai határ közelsége miatt még arab szavakat is sokkal gyakrabban hallani, mint törököt.

Ezen a vad vidéken kalandoztam egy hetet, Gazianteptől a Van-tóig. Mesébe meg dokumentumfilmekbe, és néha az esti híradóba illő helyeken jártam. Végignéztem az Eufrátesz-folyón, pancsoltam a Tigrisben, sziklába vájt sok ezer éves házakban jártam, nomád kecskepásztorokat láttam véget nem érő nyájukat hajtani, álltam a helybéliek néha érdeklődő, néha bizalmatlanul vizslató tekintetét.

Ez itt maga a Közel-Kelet, az ősi, bibliai, hagyományokkal és történelemmel teli föld. Ősi, több ezer éve lakott falvak váltják egymást. Itt az emberek még vendégszeretőek és barátságosak, még nem érte el őket a torz nyugati individualizmus.

Itt fedeztem fel Törökország legjobb dürümjét, amit Harranban, a buszmegállóban árul egy utcai kebap-árus. Másfél líráért a vékony lepénybe kebaphúst, a hús lecsorgó zsírján megsütött paradicsomot, salátát és apróra vágott friss mentát csavart nekem az árus, és több nem is kell, se akkor a vadul tűző sivatagi nap alatt, se máskor.

A kebapok tekintetében a helyiek előszeretettel fogyasztják a belsőségeket, sokkal inkább jellemző ez, mint máshol. A kenyér általában lapos, lepény formában készül. Gaziantepben található a legeslegjobb pisztácia, és ebből kifolyólag a legjobb pisztáciás baklava, ne hagyjátok ki, ha arra jártok. Az étel itt sokkal olcsóbb, mint Isztambulban. Sanlıurfában találtam egy helyet, ahol 75 kuruş (87 Ft) volt egy dürüm. Átlagosan 2-4 lirából lehet megoldani egy főétkezést, persze az utcán, hol máshol.

A világ legjobb reggelizőhelye a Van nevű városban található, a Kahvaltı Sokağı-n (szó szerint a reggeli utcája). Többféle friss és érlelt sajtot, sajtkrémeket, sűrű mézet, darált diót és édes aludttej-szerűséget szolgálnak fel friss zöldségekkel és kenyérrel, meg persze rengeteg kis pohár teával. Különlegességként (néha jól jött, hogy turisták vagyunk) kaptunk cukorszirupban eltett diót, ami csodálatosan finom volt.

De a csúcsétkezésünk egy savuri arab családnál zajlott. A család néhány tagjával együtt utaztunk a buszon (amely az úton egy négy gépfegyveres katonával ellátott tankot követett), és ez elegendő ok volt arra, hogy négyünket meghívjanak teázni és ebédre magukhoz. Bár a kommunikáció nem volt tökéletes, ugyanis az ő angol- és a mi töröktudásunk hagyott némi kívánnivalót maga után, azért nagyon kellemes délután töltöttünk együtt. Először a család nőtagjaival találkoztunk, majd megérkezett a családfő, aki elé másodperceken belül kisasztalt, kávét, teát tettek. A bácsi kiadta a parancsot, hogy helyezkedjünk el kényelmesen, és szolgáljanak fel nekünk is kávét és teát. Majd következett az ebéd. Fűszeres rizzsel és bulgurral töltött paprikát, tököt és padlizsánt kaptunk, és házi joghurtból készült ayrannal öblítettük le. A földön ülve, körben, ahogy kell.

A helyi férfiak külsejéről még muszáj szót ejtenem. Itt egy átlagos férfi óriási fekete bajuszt és hozzávaló óriási szemöldököt visel. A konzervatívabb típusok zakót, mellényt, inget és térdig buggyos török nadrágot hordanak, a kevésbé konzervatívok nyugati szabású, kopottas öltönyt csukaorrú, fekete lakkcipővel. De a legutolsó kebap-árustól kezdve mindenki ám. Kizárólag a fiatalok viselnek néha farmert inggel, ritkábban pólóval. Az arabok ezt még megkoronázzák egy lila fejkendővel, itt ez a szokásos viseletük.

Írta és képezte leblebi.

Bocs srácok, de egyrészt elöntött minket a munka, másrészt nagyon is jól sikerült megünnepelni a pünkösdi hosszú hétvégét, sok borral, halpaprikással és sült kecsegével. Szóval még egy kis Wulffmorgenthaler, csak nem veszi senki rossz néven.

 A történelem első életművész alkesze Dionüszosz volt, a szőlő és bor görög istene, a mámor megtestesítője. Apja, Zeusz a combjában hordta ki születéséig, miután anyját agyoncsapta a villám(=Zeusz), miután előző testét Héra széttépette, megfőzette a Titánokkal. Még gyerekként feltalálja a bor készítésének módját, amit barátaival, a szatírokkal népszerűsítette Hellász városaiban. (S tanította, hogy mézezzék, citromozzák vagy vizezzék a bort.) Követői és imádói a bakkhánsnők, akik rendszerint olyan őrültre itták magukat, hogy mindig megöltek valakit a nagy eksztázisban.

(A kép innen van.)